google.com, pub-5333805121326903, DIRECT, f08c47fec0942fa0

2013. január 9., szerda

A sejtalkotóktól a szövetekig


A sejtalkotóktól a szövetig
A sejt fogalma
Az élő szervezetek sejtből épülnek fel. Robert Brown – sejtmag. M. Schleiden, T. Schwann. A sejt az élő szervezetek legkisebb alaki és működési egysége, melyen minden fő életjelenség megfigyelhető. Pro-, eukarióta sejt.
A sejtplazma és a biológiai membránok
A sejtplazma három fázisú diszperz rendszer. Nagy mennyiségű víz, ebben ionok, kisebb szerves molekulák vannak. Fehérjék – enzimek, szerkezeti elemek.
A sejtben egy időben több ezer biokémiai folyamat is lejátszódhat, ezek egymástól való függetlenítésére alkalmasak a biológiai membránok, melyeknek alapja egy lipidmolekulákból álló kettős réteg, leggyakrabban foszfatidok. Kettős réteg: kifelé a poláris, hidrofil réteg, befelé a hidrofób. A kettős rétegben a lipidmolekulák függőleges elmozdulása, a másik rétegbe való átkerülése igen ritkán fordul elő, de oldalirányú mozgás lehetséges – rugalmas. A biológiai membránok felépítésében fehérjék is részt vesznek (specifikusak). A membránfehérjék harmadlagos szerkezetüknek megfelelően helyezkednek el a kettős lipidrétegben. Apoláros részük befele, poláros részük kifele áll. Perifériás, belesüppedők, csatornafehérjék. A membrán külső felszínén szénhidrátláncok is találhatóak – a specifitás fokozására, elősegíti a membrán felismerését.
Minden sejtplazmát a külvilág felé 5-10 nm vastagságú biológiai membrán, a sejthártya határol. Félig áteresztő. Néha ezt még poliszacharid sejtfal is borítja, ami áteresztő. A plazmán belül található biológiai membrán az endoplazmatikus membránrendszer – szinte az egész plazmát behálózza, lapított zsákokhoz hasonló üregek rendszere, felületén riboszómákkal – fehérjék szintézise, belül tárolása, érlelése.
Anyagforgalom a membránon keresztül
Passzív transzport – ozmózis (vér 0,85%-os NaCl), víz, egyszerűbb szerves molekulák, kisebb rész. 1nm-nél kisebb anyagok
Aktív transzport – hordozófehérjék kellenek, cukrok, ionok, aminosavak, nagyobb szerves molekulák. Szintén 1 nm-nél kisebb anyagok – C. Golgi
1 nm-nél nagyobb anyagok transzportja: a sejtbe bejutás az endocitózis, a kijutás az exocitózis.
A színtest és a mitokondrium
A színanyagok az eukarióta növényi sejtben membránok fehérjéihez kötődnek – külön sejtszervecske: színtest. Méret változása (először lapos zsákszerű, majd oszlopos). A magasabb rendű növények színtestjeit a sejtplazmától a külső membrán választja el. A belső teret plazmaállomány tölti ki, ezt a belső membrán lemezei hálózzák be – gránum (oszlopszerű). A fény megkötése a gránumokban történik – belsejükben felhalmozódik a hidrogénatom – koncentrációkülönbség, melynek energiája ATP-szintézisre fordítódik (Mitchell-féle kemiozmótikus elmélet). A fotoszintézis további részei a színtestek plazmájában játszódnak le.
Eukarióta sejtekben a mitokondriumok biztosítanak helyet a szénhidrátok lebontásához. Baktériumméretűek. Számuk sejtenként változó. A glikolízis a sejtplazmában, a citromsavciklus és a terminális oxidáció a mitokondriumban játszódik le. Külső-, belső membrán (nagy felület), plazmaállomány. A mitokondriumok a sejtek energiatermelő központjai – a lebontási folyamatokból származó ATP 90%-a itt képződik.
A sejtmag és a sejtosztódás
Az eukarióta élőlények jellemző sejtalkotója a sejtmag. Alakja, száma változó. A sejtmagot a sejtmaghártya (kettős, a külső közvetlen kapcsolatban áll az endop. mem.-nal) választja el a sejtplazmától. Pórusok 30-100 nm. A sejtmag belsejében jól elkülöníthető egységet képez a magvacska, ami rRNS-t és a hozzá kapcsolódó fehérjéket szintetizálja. A sejtmag belsejét jórészt a magplazma tölti ki, ami nukleinsavakat, fehérjék makromolekuláit és ezek építőegységeit, ionokat tartalmaz. Ebből a DNS-molekulának és a hozzájuk kapcsolódó fehérjéknek együttes állományát kromatinnak nevezzük. A kromatinállomány a sejt működésének egyes szakaszaiban jól elkülöníthető, tömör testekké, kromoszómává áll össze. Prokariótáknál nincs kromoszóma, mert a DNS-hez nem kapcsolódnak fehérjék. Az osztódó sejteknek azt a körfolyamatát, amely a sejtek DNS-szintézis előtti állapotából kiindulva, a DNS szintézisén és a sejtosztódáson keresztül visszatér a kiindulási szakaszba, sejtciklusnak nevezzük. Ennek első része egy nyugalmi szakasz – mRNS, enzimfehérjék szintézise. A második szakasz a DNS megkettőződése (hozzá tartozó fehérjék is keletkeznek), amely a sejtciklus időtartamának közel felét veszi igénybe. Eztán újabb nyugalmi szakasz következik. Végül a sejtosztódás szakasza, amely 1-2 óra hosszúságú. Ennek során ketté válnak a kromoszómák, majd kettéosztódik a sejt, a keletkezett két utódsejt nyugalmi szakaszba kerül. Ha a sejtosztódás során olyan sejtek keletkeznek, amelyekben ua. a kromoszómák száma, mint a kiindulási sejtben volt, akkor mitózisról beszélünk. A mitózis a sejtciklus befejező szakasza. Kromatidapárok, befűződés, húzófonalak, két új sejt. A színtest és a mitokondrium is képes önálló osztódásra – van saját DNS-ük.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése