Stilisztika

Stilisztika

Mayer József

Vizsga:                 1.) Egy adott szöveg értelmezése, elemzése nyelvi szempontból

                   2.) Kötelező irodalomból kérdések

A vizsgához szükséges:

Radnóti Miklós:  Hasonlatok című versének értelmezése, elemzése

Az elemzés szempontjai:

·          a vers különböző nyelvi síkjainak egymáshoz való viszonya

·          a hasonlat teljességének bemutatása

·          képi és fogalmi sík közelsége, távolsága

·          a vers képeinek eredete, hovatartozása

·          a hasonlat újszerűsége

·          a megidézett érzékterületek

·          a szófaji mozzanatok

·          a hasonlat nyelvi kötőelemei

Kb. a oldal terjedelemben

Felmentést kaphat a vizsga alól az a magyar szakos, akinek stilisztika tantárgyból az indexben bejegyzett vizsgája van

Szóképek (trópusok): egy fogalom, jelenség nevének átvitele egy másik fogalomra, jelenségre a köztük fennálló valamilyen kapcsolat, kritérium alapján. Szókép úgy keletkezik, hogy két fogalmat, jelenséget összehasonlítunk, közöttük összefüggést létesítünk azzal a céllal, hogy az egyiket a másikkal magyarázzuk, szemléletessé, elképzelhetővé tegyük, megértessük. A szókép jelentése aztán a szóképpel megvilágított dolog jelentésévé válik.

osztályozása:

köznyelvi és költői szóképek

kategóriái:

a névátvitel történhet a két fogalom, jelenség közti közös vonás: külső vagy belső hasonlóság, néha a funkció hasonlósága vagy hangulati egyezés alapján.
Ekkor a szókép: metafora (a metaforának is több alfaja van, az összekapcsolás módja és a természete szerint)

Ha a névátvitelt a két fogalom közt levő térbeli, időbeli, anyagbeli érintkezésen alapuló kapcsolat vagy ok – okozat viszonya indokolja, abban az esetben metonímia.

funkciója, szerepe:

·        A mondanivalót szemléltetéssel, elképzeltetéssel, az elvont fogalom megérzékítésével ill. az érzéki fogalomnak érzéki képhez való kapcsolásával megvilágítsa, közelebb hozza az olvasóhoz.pl.

„A fiú betoppan; szíve égő katlan,

Belsejét még most is fúrja és faragja

Szégyenítő búja, búsító haragja.”

·        Szemléletes, érzéki kép segítségével az olvasóban ugyanolyan benyomásokat, hangulatot ébresszen, mint amilyen a költő lelkében van, vagy amilyet ébreszteni akar.

·        A szóképek révén nagy számban jönnek létre rokonértelmű szavak, kifejezések. Ilyenformán egy fogalomnak már meglévő neve mellé egy másik – sokszor körülírásos – megnevezés keletkezik, amely – éppen képes értelménél fogva – a meglévő névhez viszonyítva mindig stilisztikai többletet jelent.

·        A szóképek kimeríthetetlen forrását jelentik a szókincsnek és a kifejezőkészletnek, olyan értelemben is, hogy számtalan fogalom a szóképek, átvitelek használata révén kap érvényes nevet. pl: repülő szárnya, karosszék;

anyaga, tárgyköre:

·        a költő egyénisége (lelkialkat, származás, neveltetés, műveltség,)

·        valóságfelfogás, világnézet

·        kor (amelyikben a költő él, és ír)

·        korstílus, stílusirány

·        műfaj

használata:

(Ferenczy Géza: Nyelvi segédkönyv szerkesztők számára)

A metafora: A legjelentősebb szókép, átvitel

Két fogalom közt fennálló tartalmi (külső vagy belső, esetleg funkcióbeli) hasonlóságon vagy hangulati egyezésen alapul. pl.

„Elmúlt az arany tó az égről

És egyszerre nagyon sötét lett.”

(külső hasonlóság – arany tó = lemenő nap sugarai)

De nagy kofa ez a gyerek! (belső hasonlóság – kofa = sokat szeret beszélni feleslegesen)

„Oh e kertben kert volt életünk,

Minden óránk benne egy virág.”

(hangulat egyezése – életünk = kert, minden óra = virág)

gyertyatartó karja ( funkcióbeli egyezés)

A metafora nyelvi szempontból olyan szó, ill. név, amelynek az a szerepe, hogy egyszerre két egymástól távol eső képet idézzen fel a nyelvtudatban, s azokat egy névbe sűrítse, tömörítse.

felosztása:

·        élő – élettelen szembeállítása

·        konkrét – absztrakt szembeállítása (meghűl bennem a vér, fő a feje, rosszmájú)

·        költői, művészi metaforák

·        köznyelvi metaforák

A költői, művészi metaforák: egyéni reflexión, gyakran tudatos megfontoláson alapulnak, két – sokszor nagyon távoli – fogalmat kapcsolnak össze (alkalmilag). A költő olyan elemet emel ki a jelentésből, amelyet más valaki nem látott, nem érzett meg. A kiemelt jelentéselem – ha csak csírájában is - benne van a szóban. Az aktualizálás pillanatában azonban központivá válik, és ezzel más viszonyokat, összefüggéseket teremt a jelentés struktúrájában. pl.

„A lelkem ódon, babonás vár…”

„A lelkem, a lankadt, fekete rózsa

Szelíden hervad itt…”

A metaforák lehetnek megújítottak ill. eredetiek.

A metafora fajai

Alakja szerint:

teljes (ilyenkor ki van téve az is, amit azonosítunk, meg az is , amivel azonosítjuk.pl:
„Kikelet a lyány, virág a szerelem.”
Szállj, dal, esti fecske, suhanj
A vak tavak fölött…”

egyszerű (ilyenkor csak az van kitéve, amivel azonosítunk, az azonosítottat hozzá kell érteni.)
„Hé fiúk! Amott ül egy túzok magában.”
„Itthágy szép tavaszom…”

Alak szerint azért kell megkülönböztetni a metaforákat, mert más-más a kifejező erejük, a stilisztikai értékük. Az egyszerű metafora, mivel hiányzik az azonosított, fokozottabb tevékenységre kényszeríti az olvasó fantáziáját, s már ezzel is – függetlenül az azonosított és azonosító távolságától – feltétlen stílushatást kelt. (köznyelvben egyszerű metaforák: szőlőszem, kabátujj)

szófaja szerint:

·        igei metaforák:
- köznyelviek: rohan az idő, terveket sző
– költőiek: „sokszor harapta meg szavaival”, „Kis nyurga füst virágzik”

·        főnévi metaforák:
- köznyelviek: az idő kereke, van sütnivalója
– költőiek: emberhajó, vértenger, asztag-város, a titkok nagy mezője

·        melléknévi metaforák:
-köznyelviek: aranyos gyerek, szomorú nap
– költőiek: komor betűkkel, a jövőnek holdas fátyolában, bús gyümölcsös, „Kéklő szöllők, mindörökre sűrűsödő éj.”

célja szerint:

·        szemléleti (képszerű ábrázolás, plaszticitás, a jobb elképzelés, a szemléltetés a cél)pl.
„A leáldozó nap utolsó sugára
Vörös szemmel nézett a siralmas tájra.”

·        hangulati (bizonyos hangulat, érzés, érzelem felkeltése a cél) pl.
„Dicsőség néked Anna,
Szent tavaszunk virága
te sírba hervadt évek
aranyága!”

·        szemléleti és hangulati egyesülése:
„…nap, rét, tó, felhő, száz táj a ruhád,
mindig mutat valahol a világ…”

Szinesztézia (együttérzés, összeérzés)

A költő valamely érzéki területről vett rokonhangulatú képpel, vagy különböző érzések szerves egészbe való olvasztásával fejezi ki érzéseit. Kétféleképpen jöhet létre:

A régi és az új képzet között valamilyen (fiziológiai, fizikai vagy hangulati) hasonlóság van. pl: rikító szín

A szemlélet egységéből születik, ugyanis a szemléletben együtt fordul elő minden érzékio benyomás, s a különböző érzetek együtt jelentkezhetnek. pl: fehér csönd

„Bár holtra metszé kertész görbe kése,
Még édesíti a fanyar szobát,
S a hűs homályon úgy remeg tovább
Illatja, mint halk húrok reszketése.”

Hasonlat: két különböző, de egymással bizonyos pontban érintkező fogalom egymás mellé állítása abból a célból, hogy az egyiket a vele párhuzamba állított másikkal, ill. a kiemelt közös vonással szemléltesse, elképzeltesse, nyomatékosabbá tegye vagy – az asszociációk révén – bizonyos hangulatot ébresszen.

szerkezete: két tagból áll, az egyik a hasonlított, a másik a hasonló, amihez a hasonlítás történik. Ezek a tagok a hasonlatban megőrzik teljes önállóságukat.

felosztása: köznyelvi és költői

A költői hasonlatok:

·        szemléleti jellegű hasonlatok: a hasonló (tárgy, személy, stb.) alakja, nagysága, szépsége, plasztikussága, jellegzetessége ragadja meg a költőt, és ezzel hat elsősorban.
pl. „Mondd meg nekik, hogy pusztulunk, veszünk,

Mint oldott kéve, széthull nemzetünk…!”

·        érzelmi, hangulati jellegű hasonlatok: A hasonlat stilisztikai hatását használja ki a költő. Nem láttatni, hanem éreztetni, megéreztetni akar. A költői hasonlat elve az, hogy annak, amihez a költő hasonlít, nagyobb szemléleti vagy hangulati értéke legyen, mint annak, amit hasonlít. A hasonlat hangulati alapját sok tekintetben meghatározza az, hogy a költő honnan veszi a képet, hogy mihez hasonlít valamit.

  pl. „Dalod, mint a puszták harangja, egyszerű,

De oly tiszta is, mint a puszták harangja.”

A hasonlat alakja: A hasonlítás általában kötőszóval történik (mint, valamint, mintegy, mintha, miként), s szerepelhet rámutató szó is (úgy, oly, olyan, azonképp). pl:

„Akár egy halom hasított fa,

hever egymáson a világ…”

A hasonlat léterjöhet ragos ( -ként, -képpen; ritkán –ul, -ül, - nál, -nél) vagy névutós határozószóval (gyanánt), s-szerű képzővel is.pl:

„Kóbor kutyaként jár a szél…”

„Ki és mi vagy? hogy így tűzokádó gyanánt

Tenger mélységéből egyszerre bukkansz ki.”

„Kalapja igen gombaszerű.”

Kifejezhető még bizonyos hasonlítást, elképzelést jelentő igékkel. pl:

„Azt hinné az ember: élő tilalomfa”

mozgalmas hasonlatok: - főnevekkel kifejezett elemek cselekvései között van hasonlóság

összetett, fürtös hasonlatok, hasonlatépítmények: - „a hasonló” többtagú, bonyolult, sokszor függetleníti magát a hasonlítottól.