Rába György (1924-) vallásos
versekkel indult, költészete késôbb egyre
tárgyiasabb
lett: bensôséges viszonyt alakított ki a
jelenségekkel és
tárgyakkal,
a hétköznapi benyomásokat egy tágasabb térbe transzponálja, s
így egyetemesebb mondanivaló kifejezésére
teszi alkalmassá.
A Pillantás az
éjszakába c. költeményének (1961)
lírai helyzete a
következô:
a költô hazakísér valakit az éjszakai külvárosba, néhány
szót
váltanak, s ô elindul vissza a város
irányába; a kihalt villamosmegállóban
várakozik,
ekkor lép mellé a második beszélgetôtárs; együtt indulnak
el,
aztán végleg elválnak. A vers mindezt csak
jelzésszerűen közli, képei igen
tömörek.
Szerkezete igen bonyolult: a különbözô temák
egymás mellett,
egymást
kiegészítve épülnek. Az 1., 3. és 5. vsz.-ban tömör bevezetô
kép
után a költô elmélkedik életérôl, sorsáról,
a
2., 4. és
6.-ban viszont alkalmi társai szólalnak
meg. A vers
egy
életállapotot jelenít meg, melynek egyik
döntô élménye a "kupacban
magány"
fájdalma. A feloldás lehetôségét egyedül a
szeretet hordozza.
Rába egyre koncentráltabb formában
fejezi ki magát,
lírájára az
elhallgatások
éppúgy jellemzôek, mint csupasz, csak a lényegre szorítkozó
mondatai.
Lobbanások c. kötetében
(1973) alapvetôen egzisztencialista
indíttatású
tartással figyeli a világot
és annak
különbözô dimenzióit,
melyek közül leginkább az idô titka
foglalkoztatja. Verseiben a megismerés
folyamatának asszociációs rendszerére épít.
Az Emlékezés egy birodalomra c.
vers visszatekintés az élet legszebb
korszakára, az élet delelôjére, a szép
emberi
találkozásokra. Az erotikus
képzetek egy mámoros érzéki himnuszt
indítanak
el. Az életörömtôl
duzzadó vers hátterében
megszólal egy
sötétebb, tragikusabb szólam is: az idô
múlásának, az ember mulandóságának
tudata.
A megidézett emlék azonban
jelenvaló és hatalmas: "ami
volt, az
van".
Az istenek sorsa megírt,lezárt, az embert azonban az esendôsége
és
éppen az elmúlása emeli a hatalmasoknál is
magasabbra.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése