Móricz Zsigmond

                         Móricz Zsigmond

  Életműve a magyar kritikai realizmus egyik legnagyobb teljesítménye.

A magyar széppróza Móriczcal zárkózott fel az európai realizmushoz.

Művészetében az a folyamat tetôzôdött be, amely a XIX. század végén

Mikszáthtal indult meg, s a századforduló gazdag novellatermésével

folytatódott: prózairodalmunk a romantikától végleg elszakadt, s eljutott a realizmusig.

  Pályája a Nyugat-mozgalomhoz kapcsolódott, önálló írói hangjának

megtalálásában fontos szerepet játszott Ady Endre költészetének felszabadító, belsô gátlásokat leromboló hatása. Osvát Ernô fedezte fel

tehetségét, s a Nyugatban jelent meg valódi írói pályáját elindító híres

novellája, a Hét krajcár (1908). 29 éves volt ekkor. Hosszadalmas belsô

küzdelmet vívott, míg el tudott szakadni konzervatív világnézetétôl, s felnôtt az új irodalom harcosai közé. Magába olvasztotta a nagy elôdök

- Jókai, Mikszáth - elbeszélô örökségét, de túl is lépett a hagyományokon. Megvolt benne Jókai áradó mesélô kedve, Mikszáth anekdotázó hajlama, de novellái, regényei már többnyire rövid idôre tömörített, az eseményeket összesűrítô drámák, zárt kompozíciójú alkotások,

jellegzetes szereplôi pedig az önmagukkal és környezetükkel vívódó hôsök.

 Móricz (1879-1942) a Szatmár megyei Tiszacsécsén született. Édesapja, Móricz

Bálint, hatalmas indulatú, nagy becsvággyal rendelkezô ötholdas kisparaszt volt,

édesanyja, Pallagi Erzsébet pedig egy özvegy papné leánya.

Móricz Zsigmond Debrecenben, Sárospatakon és Kisújszálláson végezte gimnáziumi tanulmányait. Az érettségi után teológus, jogász- majd bölcsészhallgató

lett, egyetemi tanulmányait azonban nem fejezte be. - 1903-ban a frissen alakult

Az Ujság szerkesztôségében kapott munkát.

1905-ben vette feleségül Holics Eugéniát, Jankát, ahogy az író nevezte feleségét.

A házasság azonban nem boldogságot hozott Móricz számára, csak teremtô,

gazdag szenvedést. Az asszony alakja csaknem minden művének egy nôhôsében

megjelenik. - 1925-ben felesége öngyilkos lett.

  A Hét krajcár sikere (1908) hozta meg Móricznak az írói hírnevet, az ismeretlenségbôl való kiemelkedést s Ady barátságát. Az elismerés szinte gátakat szakított fel

benne: egymás után, gazdag termékenységgel írta novelláit, regényeit, színdarabjait.

  A Tanácsköztársaság idején élénk tevékenységet fejtett ki. Járta az országot,

s lelkes hangú riportokban számolt be az élet új változásairól.

  A bukás után meghurcolták, megszégyenitették, valósággal gyalázták. Második

házassága Simonyi Mária színésznôvel (1926) is boldogtalan volt, s egy évtized

múlva fel is bomlott. - 1929 és 1933 között Babitscsal együtt szerkesztette a Nyugatot.

  1939-tôl élete végéig szerkesztette a Kelet Népe című folyóiratot. Felkarolta a

30-as években induló népi írókat, helyet biztosított nekik lapjában: - Alkotóereje

teljében váratlanul érte a halál (agyvérzés). Az ország legnagyobb írójának temetésén a hivatalos Magyarország nem képviseltette magát.

Ujszerű parasztábrázolás

  Móricz paraszti témájú novellákkal kezdte írói pályafutását. Az Ujság szerkesztôségében hosszú éveket töltött el névtelenül. Gyötrôdve, küszködve éjjel-nappal

írt, ontotta a betűt, de egyelôre semmi sem sikerül neki.

  A parasztábrázolásnak gazdag hagvományai voltak Móricz Zsigmond elôtt is.

Jókai kedves, kedélyes epizódfigurákat rajzolt paraszti életképeiben, Mikszáth pedig a maga romantikus tündéri bájával vonta be a tót atyafiak és a jó palócok falusi

világát. A magyar falu égetô sorskérdéseit, osztályellentéteit egyikük sem bolygatta meg. Csupán a századvégi novellisták törekedtek a társadalmi igazságtalanságok kimondására, a valóság kendôzetlen feltárására.

  A korábban kialakult képet népszerűsítették és túlozták el az ún. népszínmüvek

a XIX. század második felében és a századforduló idején. A népszínművek cselekményüket általában egy-egy falusi ünnep - lakodalom, keresztelô, szüret, disznótor

stb. - köré csoportosították, s a színpadon csupa jókedvű, vidám és szép álparasztok nótáztak, csillogó népviseletben táncoltak, kurjongattak, patyolatinges férfiak és piros arcú menyecskék boldogan szerették egymást. A kor csak a romantikusra

színezett parasztképet kedvelte. - A falu és a falusiak idealizált ábrázolásának mélyén ott lappangott a polgárság szinte tudatalatti rémülete és kegyes óhaja is: a "hazafiatlannak", "internacionalistának" bélyegzett városi proletársággal szemben

a parasztban akarták látni a becsületesség, a lojalitás, a hazafiasság megtestesülését. Kialakult és makacsul tartotta magát az az illúzió, hogy a falu a derű, a nyugalom, az egészség, a kiegyensúlyozottság problémátlan világa, ahol a színpadi díszparasztok másai dolgoznak és élnek lényegében gondtalanul és megelégedetten.

  Ezzel a faluképpel szembeszállni, meglátni a hazug felszín mögött a szegénységet, az elégedetlenséget, sôt a nyomort, forradalmi tettnek számitott. A hagyománytól és a konzervatív-nacionalista világszemlélettôl való lassú elszakadás jelentette

Móricz számára is az évekig tartó írói vergôdést. Legelsô írásai sikertelenségének

okaira maga világított rá késôbbi visszaemlékezéseiben: "Folyton a falu úri osztályának élete körül járt a tollam, de azt a világot erôszakkal bájosnak, kedvesnek,

finomnak, valami normálisan felül habszerűen kellemesnek akartam bemutatni."

  Az egyéni szenvedés vezette el mások szenvedéséhez. Mélyre kellett zuhannia,

hogy magára leljen. Második kisfia koporsója mellett írta meg az elsô tiszta hangot

megütô novelláját, a Hét krajcárt.

  Mi a Hét krajcár újszerűsége? Hogyan fonódik össze a novellában az

  idill és a tragédia? - Idézzétek fel, amit az általános iskolában tanultatok!

A Hét krajcár nyomora még csak a testet törte meg, a lélek ép és egészséges maradt. Móricz azonban tovább ment ennél. A naturalista hatások nemcsak sötétebbre szinezték írásai világát, hanem az illúziótlanabb látásra, a valóság mélyebb tanulmányozására is sarkallták. Tragédia című (1909) novellája már a lelket is deformáló, a komikumot súroló sajátos kelet-európai nyomorról, örökös éhezésrôl szól.

A "hagyományos" idill még ebben a novellában is fel-felvillan egy-egy pillanatra (nehéz tôle megszabadulni).

  Keressétek ki az "idillre" utaló részeket (a novella legelején és a lakodalmat leíró részben)!

Kis János azonban más, mint a többiek ; alakjának megformálásában az író

tudatosan kívánta szétrombolni a népszínművek díszparasztjának képét. Nemcsak

külsôleg jelentéktelen, érdektelen figura, hanem egyszersmind eldurvult lelkű, gyűlölködô, szinte az állati ösztönélet szintjére korlátozott ember.

  Igazoljátok a szöveg segítségével, hogy eldurvult lelkű ember! Mikor

és miért nevetett életében egyszer "jóízűen"? - Gondolatai milyen körben mozognak ?

A lakodalomról való álmodozás és a tényleges meghívás még csak élete legnagyobb vágyát ébreszti fel, hogy egyszer jóllakhasson. Az egész éjszakai álmatlan

kinlódás azonban másnap reggelre már lázadó, "forradalmi" indulatokat szakaszt

belôle. Fellázad Sarudy nagygazda ellen, mert benne látja embertelen életének

közvetlen okát, de a lázadó bosszút is csak torz formában, az evés szintjén tudja

elképzelni: ki akarja enni Sarudyt a vagyonából.

Hogyan készül Kis János egész nap erre a bosszúra?

  Móricz ezt a tudatlan, szerencsétlen embert minden komikumával együtt mégis

a nagy tragédiák magasába emeli. Kis János sejti, hogy "valami emberi léten felüli feladatra" vállalkozott. Zsírtalan löttyökhöz, cibereleveshez szokott gyomra nem

bírja a nehéz ételeket. "Megérezte, hogy roppant feladatot vállalt magára. Megérezte emberi kicsinységét. Mint valami szél suhant át az agyán a gondolat, hogy

nem fogja megbírni, amit vállalt." S mint a nagy tragédiák átlagon felüli, kiemelkedô

hôsei, a pusztulás tudatában is konokul "nekidűlt újra a csatának". A kisszerű, nevetséges célért folytatott hatalmas emberi erôfeszités teszi groteszkké ezt a küzdelmet.

Eltorzult bosszúja nem az "ellenséges környezetet" semmisítette meg, csupán önmagát pusztította el. - A novella befejezésébôl már eltűnik minden nevetséges vonás. s Kis János tragédiáját csak fokozza, hogy "senki se vette észre, hogy eltűnt,

mint azt sem, hogy ott volt, vagy azt, hogy élt".

  Már ebben a novellában is feltűnik a drámai szerkesztés. Ez késôbbi írásaira is

jellemzô lesz.

  Másfél napba sűrítette az író az eseményeket, de a novella a sorsdöntô fordulaton túl tömör utalások formájában a hôs csaknem egész múltját magában foglalja.

  Sokkal több nem is igen történt az életében.

  A fôhôs erôs indulatoktól fűtött, dinamikus ember. - Egészítsétek  ki Kis János jellemzését a novella egyéb részleteivel!

  Hány szerkezeti egységre, "felvonásra" tudnátok osztani a Tragédiát?

  Melyik részlet lenne a további eseményeket kiváltó bonyodalom?

  Figyeljétek meg a stílust is! A szereplôket az író nemcsak a sajátos

  tájnyelvi kiejtéssel, hanem igen gyakran a fonetikus (kiejtés szerinti)

  helyesírással is jellemzi; pl.: "eccer".

  Móricz elsô regénye a Sárarany (1910). Hôse Turi Dani, a vad, büszke, lázadó,

tudatlanságában is tehetséges, de kibontakozni képtelen, feltörekvô paraszt. Hatalmas, másokat és önmagát is elpusztító energia él benne.

  Az Isten háta mögôtt (1911) a legtökéletesebb Móricz-művek egyike, a "magyar Bovaryné". Egy felvidéki kisváros életét festette meg benne, annak sivár, hétköznapi, fülledt, önmagába zárt kicsinyes világát. Bovarynénak sikerült legalább órákra

kitörnie a szürkeségbôl, Veres Pálnénak még ez sem adatott meg. Hiába sóvárgott

a nagy élet után : pillanatokra sem kerülhetett az elviselhetetlen közönségesség fölé.

Öngyilkosságot kísérel meg, mint Bovaryné, kiugrik a földszintes ház ablakából,

de még csak meg sem ütötte igazán magát. "Micsoda karikatúrája ez a világ,

amiben élünk, a karikatúrának" - foglalja össze a regény egyik szereplôje a végsô mondanivalót.

A háború embertelensége ellen

  Az elsô világháború kitörésének nacionalista frázisai rövid idôre

megtévesztették Móriczot, késôbb azonban annál nagyobb erôvel tiltakozott a háborús vérontás ellen.

  Legerôteljesebb, megdöbbentô s meglehetôsen naturalista színezetű

háborúellenes novellája a Szegény emberek (1916).

  A kisregény felé mutató hosszú elbeszélés alapos, sokoldalú lélekábrázolást tesz lehetôvé: az író részletesebben bemutathatja, hogyan

ölte meg a háború az emberben az embert, a lelket.

Fôhôse egy meg nem nevezett katona, aki 26 hónapos frontszolgálat után 28 napi szabadságra jött haza. Családját - feleségét és három gyermekét - nyomorban és eladósodva találta itthon, s megpróbálja a lehetetlent : 28 nap alatt biztositani szeretné számukra a téli megélhetést. Ezért ásni jár napszámba, de a második napon már rájött, hogy igy képtelen lesz megfizetni az 50 pengôs tartozást s elegendô élelmiszert szerezni. Egy éjszaka ötlik fel benne, hogy kirabolja Vargáékat, akiknél az elôzô nap sok pénzt látott.                                                                           A cselekmény egyenes vonalu, egységes ivelésű, az események egymásutánját térbeli és idôbeli elôrehaladás jelzi. Az elbeszélés jelen ideje mindössze néhány óra, de ez a jelen folyamatosan egybemosódik a 26 hónapos háborus multtal, az otthon, a hátország a fronttal, a valóság a különbözô halucinációkkal és viziókkal. A cselekmény tényleges szinhelyét és idejét - a fôszereplô tudatában - a háborus élményekre való visszaemlékezés lépten-nyomon elhomályositja, megzavarja. Egymással összekeveredik a régi, egységes én és a megzavart tudat. Az elbeszélés idejére már befejezôdött a személyiség szinte tudathasadásos széthullása.                                                                   Idézzétek fel a novella cselekményét!

  A fecsegô öreg napszámos milyen témákra tereli a beszélgetést ásás közben? - Mi a kompozíciós szerepe az öreg által

kikényszerített háborús élmény, az elsô gyilkosság elmondásának? - Milyen átlátszó hazugsággal próbál a fiatal katona alibit szerezni?

  Utban Vargáék háza felé egy mély, szakadékos, akáccal benôtt árkon kell keresztülmennie. Az irói elbeszélés szinte észrevétlenül vált

át az átképzeléses stilusba: a novellahôs kavargó-gomolygó, gátlásokat

széttépô gondolatainak, harci élményeinek közlésébe.

  Miképpen keveredik össze a katona zavart tudatában a jelen  és a múlt, az otthon és a front? - Miért "kushadt a lelke fenekén valami olyan gyávaság, amit sohasem érzett a harctereken"? Hogyan, mivel gyôzi le végül bizonytalan tétovaságát a

 "támadás" elôtt? Mi az a nem várt meglepetés, amely Vargáék házában éri?

Figyeljétek meg, a legelsô háborús gyilkosság újra felötlô emléke milyen hatással van most a katonára!

  Mi a vadállati kegyetlenséggel végrehajtott kettôs gyilkosság részletezô, naturalisztikus leírásának a célja? Milyen

hatást akart Móricz elérni?

  Sóvágó úrnak megadja az adósság egy részét, 20 pengôt.

  Bizonyítsátok ezzel a jelenettel, hogy a gazdagoknak, a jólétben élôknek a háború véres borzalma kacagtató anekdotává szelídül !

  Otthon mindent elmond feleségének. Furcsa, összetett epizódja ez a

novellának. Szelíden, meghatódva nézi feleségét, szereti, sajnálja, de

alig állja meg, hogy el ne mosolyodjon, ha egyre rémültebb arcára pillant. Elôzôleg még bekötötte kisfia kezét, aki észrevette apja kezén a

vért. (A késôbbiek során ez a mozzanat sietteti majd a végkifejletet.)

O maga nyugodt, közömbös : a két gyilkosság után most sem érez semmi ijedtséget és sajnálkozást, sem meghatottságot. - Egy pillanatra

visszatér az idill is: a gyerekek vidáman játszanak azzal a kocsival,

amit apjuk még az elsô éjszaka készített nekik. Aztán gyöngéd, óvatosságra intô szavakkal búcsúznak a gyerekektôl, s elindulnak a rablott

pénzzel a vásárba.

  Utközben a folyó menti töltésen a katona tudátában azonosul a múlt

és a jelen, a látomás és a valóság: pontosabban a frontélmények és a

víziók szinte a jelen és a valóság helyébe lépnek. A szófukar emberbôl

most ömlik a szó : a háborús körülményeket magyarázza feleségének.

Hallja az ágyúszót, látja a túlsó parton az ellenséges frontot, "mintha odaát muszi mozogna", majd az ôrület nyílt kitöréseként rémülten leugrik a töltésrôl, fedezékbe bújik, s durván oda parancsolja a halálra

vált asszonyt is. Felesége mindent megért, s megszületik benne a felmentô ítélet: "Teremtô isten, ez az ember nem tiszta. . . Lehajtotta a

fejét, és a szemében lassan könnyek gyűltek. . . Siratta a régi urát. . ."

  A katona félelmes vizióiban súlyos értelmi elborulások és kisérteties

lényegmeglátások, felködlô igazságok váltakoznak egymással. Áradó

monológjában a háború nemcsak mint borzalmak forrása, hanem mint

a társadalmi egyenlôtlenséget, igazságtalanságot megszüntetô "igazi világ" szerepel: a gránát nem válogatja ott, ki a tiszt, ki a közlegény.

Majd az asszony iránti kimondhatatlan gyöngédség érzésének felmerülésével párhuzamosan az igazi háború, a szegények és a gazdagok közti osztályharc gondolata dereng fel zavart tudatában : "Pedig, hallod,

én azt mondom neked : nem a muszka van a másik parton...hanem a

másikk parton vannak a gazdagok. . . Mink vagyunk itt, tudod, ezen az

ódalon, a szegény emberek. . . "

S ezzel a felismeréssel együtt felködlik saját tettének igazságtalan és

céltalan volta is. A vásárban csak ásót vesz, meg a gyerekeknek egy hatosért mézest, a többi pénzt pedig hazafelé messze bedobja a vízbe. Az

elhajított pénzzel egyidejűleg látomásai is eltűnnek, s korábbi zavart

magatartását a kijózanodás váltja fel. Az életösztön megpróbálja még

benne félrevezetni a csendôröket, de mikor éppen kisfia leplezi le primitiv kifogását, megadja magát, s elismeri a büntetés jogosságát.

  Milyen ellentétes érzelmeket vált ki az olvasóból a novella?

  Hogyan ítélitek meg a katona alakját, jellemét? Felmenthetjük-e magunkban gyilkosságáért? - Mi pusztította el morális

  épségét? Gyilkos-e vagy áldozat?

  Mi mutat arra, hogy valaha szeretô apa és aggódó férj volt?

  Keressetek példákat a szövegben az átképzeléses stílusra!-

  Miféle katonai "szakszavakkal" teszi Móricz hitelesebbé a harctéri világ ábrázolását?

Utkeresése a háború után

  A vesztett háború, a forradalmak elbukása, a haladó mozgalmakat ért csapás

mélyen megrendítette az írót. A Nyugat 1920-as évfolyamában közölte folytatásokban azt a regényét, melynek már a címe is vallomás és tiltakozás volt a fehérterror

kegyetlenségei ellen. Ez a regénye a Légy jó mindhalálig. Műve tulajdonképpen nem

ifjúsági regény: Nyilas Misi alakjában a sokat szenvedett és meghurcolt író emelte

fel szavát mindenféle embertelenség ellen, s hirdette az emberi jóság, a szeretet, az

összefogás programját.

  A 20-as évek elején Móricz teljesen egyedül maradt, Ady már nem volt mellette, s magányosan, tétován kereste a válságsorozat után a

megoldást, azt az utat, amelyen ki lehetne vezetni a romokban heverô

országot, a szennybe és megaláztatásokba tiport magyar életet a sülyedésbôl.

  A nemzeti katasztrófákból, a Tanácsköztársaság bukásából azt a téves következtetést vonta le - az értelmiség egy jelentôs részével együtt -,

hogy a forradalmi út járhatatlan, s rövid idôre megszületett benne a

20-as évek legelején az az illúzió, hogy talán mégis a volt uralkodó

osztály egyes kiemelkedô, nagy műveltséggel rendelkezô tagjai lennének alkalmasok a magyarság égetô nemzeti gondjainak a megoldására.

A történelmi múltat vizsgálva szeretett volna választ találni a jelen

kínzó kérdéseire.

   Egy nagy történelmi trilógia írásába kezdett Erdély címmel, s elsô kötete, a

Tündérkert 1922-ben el is készült. A Habsburgoktól és a törököktôl sanyargatott

XVlI. századi Erdély sorsát hasonlónak érezte saját korához. - Két fejedelemrôl

szól a regény. Báthory Gábor jelképezi a nagy szenvedélyeket, a merész álmokat, a

gyors, robbanásszerű haladást: tündérkertté szeretné változtatni Erdélyt, de szertelen kalandorpolitikája következtében csak egy romokban, üszökben heverô,

pusztuló országot hagy utódjára. Bethlen Gábor, a nagy fejedelem, Báthory Gábornak alkati-morális ellenpárja. Kitartó, szívós munkával, okos, kompromisszumokra is hajló reálpolitikájával megmenti az országot, s ô valósítja meg Báthory Gábor

terveit: tündérkertté varázsolja Erdélyt.

  A két fejedelemben a kétféle történelmi út lehetôségeit mérte össze az író, s a

20-as évek elején Bethlen Gábor mellett tett hitet. - A trilógia további részei:

A nagy fejedelem (1927), A nap árnyéka (1934).

Uri muri

  A XVII. századi Bethlen Gábor példája is sugallhatta, erôsíthette

Móriczban azt az elképzelést, hogy az ún. törrénelmi osztály, az akkori

uralkodó osztály tehetséges, jobbra hivatott embereitôl lehet esetleg

várni az ország felvirágzását. A 20-as években - csaknem egy évtizedre - visszatért műveiben Mikszáth Kálmán jellegzetes témája, a dzsentri,

de már egészen más megvilágításban. (Más a Mikszáth-kori és más a

Móricz-kori dzsentri. Ez utóbbi már sokkal szélesebb kategória : a birtokot szerzett hivatalnoktól a felemelkedô nagygazdáig s az apadt birtoku földesúrig sok mindenki beletartozik.).- Ezekben az években jutott el Móricz saját művészi fejlôdésén belül a polgári realizmus magalataira.                                                                Dzsentri regényei a "történelmi osztályból" való fokozatos és keserű

kiábrándulásának egy-egy állomását jelzik, s bennük az ellenforradalmi országvezetés

visszásságát, korruptságát, morális züllöttségét mutatta

be.

Legelsô remekműve ebben a témakörben a Kivilágos kivirradtig (1924). A dzsentrivilág félmúltját idézi a regény: egyetlen éjszaka (1898. december 26., István-nap)

hajnalig tartó, részeg duhajkodásában mutatja be különösen annak a fiatal úri

nemzedéknek felelôtlenségét, semmiféle kalandorságtól vissza nem riadó erkölcsi

léhaságát, amely a 20-as években az ország vezetését az ellenforradalommal magához ragadta. Az idôsebbek iránt még él az íróban bizonyos rokonszenv, egy sajátos

világ eltűnése miatti fájdalmas rezignáció.

- Három év múlva született meg az Uri muri (1927). Az író kritikája

itt már sokkal keményebb, bár ezt a regényét még nem a dzsentri "eltemetésének" szándékával írta. A regény politikai célját, misszióját

a következôkben látta : "A magyarság legmagasabb társadalmi rétege

ki fog pusztulni, hacsak nem támad prófétájuk és megszervezôjük, aki

ezt a régi, becses, nagyértékű osztályt visszavezeti a munka, a céltudatos építô munka felé. Igy csak úri muri itt ez az egész magyar élet."

Ezt a hôst keresi Móricz a regényben is, de a végén saját - még ôrzött - rokonszenvével szemben rá kell döbbennie, hogy nincs, nem is lehet ennek a "régi, becses, nagyértékű osztálynak" prófétája: a dzsentri képtelen már megújulni, nem teremthet tündérkertet ebbôl az összezsugorodott kis országból.

  A regény a dzsentri tegnapját eleveniti meg: a cselekmény a millennium nagy esztendejében (1896), az ezeréves Magyarország görögtüzes

ünnepi évében játszódik -június 7-én kezdôdik -, de az a kép, amelyet

a társadalmi állapotokról fest az író, mindenestül az 1920-as évekre is illik.

A regény problémaköre

  A cselekményt elinditó jelenet csirájában már felveti szinte a regény

egész problémavilágát: az unalmat, a sűrített semmittevést, az elmaradottságot, az ijesztô kulturálatlanságot, az ezeréves mozdulatlanságot

s a mindezzel szembefeszülô, újat teremteni vágyó akarat tehetetlenségét s az egyetlen "menekülést" : a vaskos, ízléstelen tréfákba, a vad duhajkodásba való temetkezést.

  A Berettyó és a Körös között elterülô - képzeletbeli - alföldi mezôváros s a környezô tanyavilág az események színtere. - A fátlan és porban fürdô város kocsmájában, a Sárga Rózsában Borbíró ül egyedül, s unatkozik. Nem sokkal késôbb társai is akadnak "a könnyű vinkók és fanyar csigerek áldozati helyén": Szakhmáry

Zoltán és Csörgheô Csuli. "Mindnyájan vastagok, vérrel és egészséggel tele,"

Földbirtokosok, mindegyiküknek megvan a maga 250-300 holdja. Zoltán a legfiatalabb köztük, de azért mégis ô a legelsô: 347 hold saját földje van, s azonfelül

most két éve nagy bérletbe is vágott. O a legműveltebb köztük, nagyratörö, tehetséges ember. - Könnyű, vidám délelôtti iddogálásnak indul a kezdô jelenet, a késôbb bekövetkezô események tragikumát csak a vadul izzó alföldi napsütés s a

városra ráboruló széles porkupola sejteti. A mozdulatlan, álló levegôben, a rettenetes kánikulában a lelkekre is ráborul valami fojtogató keserűség, kilátástalan reménytelenség, "s ilyenkor nincs már orvosság, kirobbanni.. . "

  "Csörgheô pipázott, Zoltán cigarettázott, Borbíró egy kurta szivar csutkáját

rágta." S a fülledt és fullasztó csöndben megjelenik a kocsmában egy jóvágású idegen, egy lecsúszott dzsentri könyvvigéc, Lekenczey Muki. Az urak agyában megfogamzik a tréfa terve: leitatják az idegent, s csinálnak "egy jó murit". "Kinevezik"

grófnak, külügyminiszternek, gróf Goluchovszky Agenornak. Kezdetben még

csak arra gondolnak, hogy Wagner Adolf zenetanárt, a város kultúrpáriáját, udvari

bolondját fogják ugratni - unalomból, hogy már történjék is valami.

  Ebbôl az anekdotaszerű jelenetbôl bontakozik ki a regény egész cselekménye: a több mint négy napig tartó folytonos dáridó. A napok

szinte egybemosódnak (az író is összekeveri : pénteken indul a történet,

az ötödik nap hajnalát mégis vasárnapnak mondja), a színtér állandóan

változik, s újabb és újabb vendégek kapcsolódnak be a mulatozásba.

Adomák, tréfák, nóták, zsíros húsok és borok láncán emelkedik a hangulat egyre veszedelmesebb magaslatokba, a derűs felszín mögött azonban ott tátonganak az élet roppant szakadékai. Az írónak a könyvügynök megsétáltatása a városban, leitatása a tanyákon csak ürügy a lecsuszó középbirtokosság feltartóztathatatlan pusztulásának a bemutatására, a végsô ítélet kimondására.

Az anekdota Móricznál a korábbi szerkezetlazitó cselekményen kivüli

elembôl szerkesztô elv lesz, a kompozició egybefogásának és a jellemek

ábrázolásának eszköze. Az anekdotázó urak ebben a regényben az

anekdotákat ültetik át az életbe, ez a szellemi tevékenységük.

  A cselekmény egyes részleteit ti magatok idézzétek fel!

  Keressétek ki a könyvbôl a megfelelô helyeket, s úgy válaszoljatok a kérdésekre!

  Csuli "tréfája" az alku a vízszabályozási mérnökkel. Hogyan játssza ki a kopoltyúsi parasztokat? A munka nélkül  szerzett pénzen kívül milyen hasznot húz még ebbôl az üzletbôl? - Milyen súlyos gondok fojtogatják - már az elsô fejezetben - Szakhmáry Zoltánt? - Miért figyelnek fel az unatkozó urak a Sárga Rózsába betért idegenre? Hogyan "mutatkozik be" neki Csörgheô Csuli? Vajon miért megy bele a

  könyvügynök az úri tréfába? Hogyan akarják megtréfálni a  szerencsétlen Wagner Adolfot? - A patikában nemcsak "kultúrlikôröket" isznak, hanem Csuli újabb anekdotára készül.

  Miféle vaskos tréfát eszelt ki?

A magyar sivatag

  A vidám muri Csuli lakásán, este pedig tanyáján, "Nyomorlakon" fejezôdik be. "Uri kastélya" egy kis vályogház, egyetlen szobával.

  A nyomorlaki epizód művészi célja a nagy lehetôségek s a kiábránditó

valóság szembeállitása. A könyvvigéc "gróf", a "kultúrember" szinte

mániákusan mondja, hajtogatja a maga elképzeléseit - az író vágyálmait.                                                          Milyen jövôbeli képet idéznek a vágyak? Hogyan lehetne

az író (illetve Lekenczey) szerint egy-két nemzedék múlva paradicsomot teremteni az Alföld közepén?

  A vágyott álomképpel szemben azonban ott feszül "ráérünk" fölényes úri legyintése, a kultúrálatlanság s a riasztó gazdasági elmaradottság. - Idézzétek fel Csuli pusztuló gazdaságának szomorú tényeit!

  Hogyan próbálnak menekülni az urak a nyomasztó valóság

elôl? - Miféle bánatát "sóhajtotta, kurjantotta, zokogta"

a daloló Zoltán a "bolond, vidám, szép éjszakába".

  Végül mi vet véget az elszánt, vad mulatozásnak?

  Melyik Ady-vers jut eszetekbe a nyomorlaki epizódról?

Tragédiába hajló sorsok

Szakhmáry Zoltán

  Csuli távozása után a mulatozó társaság nyomott hangulatban érkezik Zoltán tanyájára.

  Hasonlítsátok össze Csuli és Zoltán tanyáját! A feltűnô,

  szándékolt különbség milyen vágyak, remények lehetôségét  sejteti?

  A regény fôhôse, Szakhmáry Zoltán más volt, mint a többiek, mint

az életüket unalomba és ostoba tréfákba vesztegetô földbirtokosok.

O az egyetlen dzsentri a messzi vidéken, aki eszmél, akiben él a vágy,

hogy felemelje "az új idôk zászlaját". O lehetett volna talán az a próféta

aki - az író reményei szerint - visszavezethette volna osztályát a céltudatos építô munka felé. Nagy tervek, álmok és indulatok éltek benne,

nem akart beletörôdni az ezeréves mozdulatlanságba.

  Miképpen modernizálta Szakhmáry Zoltán birtokát? Hogyan tette belterjessé gazdálkodását?

  Javítani, gyógyítani, segíteni szeretne a magyar életen, példát akar

mutatni, de környezete nem érti meg, lehúzza magához, s meghiúsítja

törekvéseit. Társai szeretik, tisztelik, de afféle különcnek nézik, új gazdálkodási módszereit pedig egyszerűen bolondériának tartják.

  Uj törekvéseinek legdühödtebb, legádázabb ellenfele éppen a felesége, Rhédey Eszter.

  Miért gyűlöli a birtokot, a tanyát, Zoltán egész munkáját?

  Mit érez Szakhmáry Zoltán "szent, kemény, szigorú és

  becsületes" felesége iránt? Hogyan próbálja megoldani magánéletének gondjait, szerelmi problémáit? Van-e ebben a tekintetben lényeges különbség Borbíró vagy Csuli, illetve a fôhôs között? Igaz-e az, hogy Zoltánt tisztább erkölcsi felfogása

  is társai fölé emeli? Milyen hamis, öncsaló illúziók fűzik szeretôjéhez? - (Ez a Rozika-ügy egyébként a regény sok vitát

  kiváltó problémája.) - Felemelô vagy romboló érzelem az, amit Rozika iránt érez? Indokoljátok meg - természetesen - a válaszokat !

Mikor belekezdett merész és újszerű terveibe, "homályos, de erôs

meggyôzôdéssé vált benne, hogy amit tesz, azt úgy kell tenni". Zoltánban azonban nemcsak nagy, elôrelendítö erôk működtek, szoros szálak

kötötték hanyatló, pusztuló, kiélt osztályához is. Nemcsak kölcsönökre

lett volna szüksége, hanem kitartó és szívós energiára, a pazarlás levetkôzésére, a kezdeti kudarcok után felkelni tudó kemény akaratra is.

S épp ez hiányzott belôle. Hiába magyarázza neki okosan Lefkovits, a

zsidó bankár, akitôl újabb kölcsönt kapott: "No nézze kérem, maguk

ilyenek, keresztények, ha valami nem sikerül rögtön, akkor már kétségbeesnek. . . Még csak most fogott bele egy kicsit belterjesebb gazdáldásba. Nem megy az úgy, hogy egycsapásra el lehessen törölni annyi

száz esztendônek a hibáját. Tessék csak dolgozni kitartóan, s meglesz az

eredménye. Ha az elsô évben nem sikerül, majd sikerül a másodikban

vagy a harmadikban vagy a negyedikben." Mindez azonban nemigen

hat már Zoltánra, mert nemcsak gazdasági csôd fenyegeti, hanem felemás magánélete is kisiklik.

Rozika

  Szakhmáry Zoltánt tulajdonképpen nem is gazdasági terhei roppantják össze, hanem családi és szerelmi életének feloldhatalan, súlyos ellentmondásai. Tisztelve szereti feleségét, gyermekeinek anyját, imádja ôt,

de nem tud elszakadni Rozikától, akinek szépsége, feltétlen odaadása,

szerelme valósággal elbűvöli, s egy ideje már életének legfôbb értelmét

jelenti. Ugyanakkor a vele kapcsolatos új életet sem tudja másképpen elképzelni, mint ahogy környezete, osztályának hagyományai megszabják : hivatásos szeretôjévé teszi, haszontalan üvegházi virággá alakitja,

s ezzel a lány jövôjét is az egyetlen lehetséges irányba tereli. A második

dáridós éjszakán kell rádöbbennie, hogy Rozikának nincs lelke (kiölte belôle), csak vonzó, gyönyörű teste van : "ez a lány nem feleség, nem

élettárs, ez a szerelemnek hivatásos művelôje". Hirtelen meggyűlöli, s mikor addig féltve ôrzött, rejtett kincsét kiviszi a mulatozó urak közé,

már ellökte magától, s ezzel végleg ellökte, elpusztította élete nagy boldogságát is.

  A duhaj dáridó közben Rozika megkezdi "hivatása" gyakorlásását :

ugyanolyan szemekkel néz a többiekre is, mint addig "Zoltán bácsira".

  Milyen karrierrel hitegeti Lekenczey Rozikát? Mi lesz

a lány jövôje?

  A harmadik nap délutánján bekövetkezô napfogyatkozás világvégi hangulatában minden összeomlik Zoltán életében.

  Felesége kilátogat a tanyára, majd otthon Rozika búcsúlevelének elolvasása

után vad féltékenységében tébolyultan nekiesik férjének, véresre karmolja arcát.

Zoltán ekkor elmenekül otthonról, a családi pokolból. A kaszinóba megy, ahol

most a Lekenczey-tréfa által izgalomba hozott város urai csaknem teljes

létszámban együtt isznak.

"A szent tűz"

  Ezen az éjszakán nemcsak Zoltánban, hanem szinte kivétel nélkűl

mindenkiben feltör lelke mélyébôl elrontott életének fájdalmas panasza. Ezek az emberek valahogy mindannyian tragédiáknak vértanúi, a

magyar Ugar áldozatai. Mindenki mulat, s mindenki szenved. "Ezek a tanárok, . . . ezek az intellektuelek. . . , ahogy lekerülnek az Alföld

porába, a fátlan és porban fürdô városba, összetört ambícióval, magukra maradva, a családi élet kis kalitkájába zárva, fokról fokra törnek

le, mint ahogy a madárnak a fogságban elhullanak a tollai, s elgyengülnek szárnyizmai."

  Ebben a hangulatban Szakhmáry Zoltán is elveszíti minden reményét, "elhullatja tollait", hozzáidomul a többiekhez, s önmagának vallja be élete teljes csôdjét: "Ha ô az eszét adhatná nekik. Ha meg lehetne

ezeket fogni s indítani a maga új gondolatai szerint az új úton, akkor

paradicsomot lehetne ebbôl a határból csinálni. Semmi sem kellene hozzá csak lelkesedés. Még pénz sem. Ha ennyien összefognának, a

pénz a legkisebb akadály volna. - És ô most abba fogja hagyni, s ô az

egyetlen, aki elindult, mert csak most érzi, hivatása volt, hogy elinduljon... O is letört, kiesett, az élet rostáján kihullott, mint a fonnyadt

szem. Vagy kivetették az ocsúval."

Lelkében elpattant a húr, s teljes kiábrándultsággal néz szét duhajkodó társain.                                                   Még néhány valóságos anekdota (pl. Csuli mindenkivel aláíratja a Jókai-regényeket megrendelô ívet), aztán Vasgyúró Palya látja vendégül a megmaradt társaságot,

majd Zoltán hívja ki ôket a tanyájára egy utolsó, igazi úri murira. Fékevesztett,

ôrült táncba kezdenek a lerészegedett emberek, fölébresztik a summáslányokat,

vadul rángatják ôket, s a fura boszorkányzsivajban "a tehenek bôgni kezdtek, a lovak dobogtak és nyerítettek, a juhok elkezdték a sírást, mint az álomból felcsókolt

csecsemôk."

Zoltán élete romjain elkezdi énekelni az Ég a kunyhó, ropog a nád

  kezdetű nótát, egy nagyúri gesztussal felgyújtja tanyáját, s szíven lövi

magát. "A tűz ropogott, az állatok, emberek veszettül bôgtek, ordítottak. A hajnalban az Alföld közepén egy tűzfáklya mutatott az égre,

a tűz, a tűz, a szent tűz, amely minden rosszat megemészt. . ."

  "Az Uri muriban még láng lobog, tragédiába hajlanak a sorsok, s

Móricz Zsigmond maga is szánja a pusztuló dzsentri életeket." (Czine Mihály: Móricz Zsigmond. Gondolat, Bp.1968.137.1.) A tűz azonban

az író egyéni részvéte ellenére is szimbolikus : a rosszat emészti el, a

pusztulót, azokat, "kik nem magvai a Jövônek".

  A nép, a dolgozó parasztság alig jelenik meg a regényben, legfeljebb

az elején (a kopoltyúsiak) és a végén (a csugariak). Uri tréfa, a muri

egy része kijátszásuk, becsapásuk.

A végleges szakítás

  Az Uri muri még felvillantott a romlásban vonzó színeket is, kôvetkezô regényeiben az író már egyre kevésbé látta tragédiának a dzsentri sorsát. A Rokonok (1932) már a teljes kiábrándulás, a teljes illúzióvesztés regénye. A fôhôs, Kopjáss István

ugyancsak átlagon felüli, környezetébôl kinövô, alulról tehetségével feltörô dzsentri.

Mint egyszerű kultúrtanácsnokban még nagy tervek és álmok élnek: az emberiség

harcosa és katonája akar lenni, "a szegény megtört és leigázott magyarságot" kivánja jó útra vezetni. De amint Zsarátnok város fôügyésze lesz, lassanként megtagadja ifjúkora elveit, elnyeli ôt is a panamák lápvilága, s csak saját karrierjével törôdik. Mikor rádöbben a kíméletlen igazságra, saját árulására, Kopjáss is "meglövi" magát, de a regénybôl nem derül ki, hogy meghal. Móricz ôt már nem emelte tragikus hôssé. - Ez a regény végleges leszámolás azzal az illúzióval, hogy az uralkodó osztály tagjai közt akadhatnak becsületes, a népért küzdô emberek.

Barbárok

 A Rokonokkal Móricz "kiirta" magából a dzsentritémát, többet nem

  foglalkozott vele. A 30-as években újra a nép problémái felé fordult, s

regényekben, novellákban, riportokban számolt be a parasztság különbözô magatartásformáiról, a tanyákon élô emberek ijesztô elmararadottságáról, babonás hiedelmeirôl, gondolkodásmódjáról.

  Egyik legmegrendítôbb s művészileg is legkiválóbb novellája ebbôl

az idôszakából a Barbárok (1931). "Móricz Zsigmond szándékosan kereste az új, a poentírozott, csattanós befejezéssel szakító, de a drámai

és drámaiságot megtartó formákat. Fôképp a párbeszédekre építô, a

cselekményt szűkszavúan leíró novella irányában keresett, amelyben a valóság közvetlen beszédének, a feltárt tényeknek van epikus pátosza" (Czine Mihály: i. m.151. l.).

  Ebben a novellában a dialógusok uralkodnak, az irói közlés, leirás

csak a legszükségesebbekre szoritkozik, csaknem teljesen háttérbe szorul, s ez teszi rendkívül tömörré, balladaszerűvé az elbeszélést. - Hiányzik a korfestés is; pontosan nem is állapítható meg, melyik történelmi

idôszakról van benne szó. Csak sejthetjük, hogy az író a jelenrôl beszél, hiszen fiatalabb kortársai, a népi "falukutatók" is hasonló szellemben készítik majd a 30-as években meglepô, ismeretlen életformákat, szokásokat, erkölcsöket felfedezô szociográfiáikat. - Móricz nem

éli bele magát szereplôi lelkivilágába (az átképzeléses stílus is csak

egyetlen esetben jelentkezik, s pár mondatra korlátozódik), nem magyarázza, nem értelmezi az eseményeket: látszólag közömbösen, szenvtelenül, mintegy riporteri módon, szűkszavúan közli a puszta tényeket.

  Híradás ez az írás a pusztáról, egy sajátos egzotikus, "bennszülött" világról. Az ún. ridegpásztorok társadalmon kívül, a civilizációtól távol éltek elszigetelt magányosságban a fátlan alföldi "nagy merevenben". Ez a kultúra alatti, babonás misztikummal átszôtt világ termelhette ki azt a kannibáli erkölcsöt, félelmetes kegyetlenséget, amellyel a veres

juhász s a másik "vadember" lelkifurdalás nélkül agyonveri Bodri juhászt, 12 éves kisfiát s kutyájukat. Nem a szegénység, az éhezô nyomor

a gyilkosság oka, hanem a rablás, a vagyonszerzésnek ez az ôsi, történelem elôtti módja. Mindhárom "nyájajuhász", saját nyájukat ôrzik

kint a pusztán, tehát módos emberek. A veres juhász természetesnek,

megengedhetônek tartja, hogy a másikat megölje háromszáz juháért

és két szamaráért. Emberségükbôl kivetkôzött rablógyilkosok, érzéketlen szörnyetegek : "Tüzet raktak a sírra ganéból, s megsütötték a szalonnájukat. Jóízűen megvacsoráztak." Majd elhajtják a nyájat, s "a két

juhász nyugalmasan lépdelt megettük".

  A novella három része a drámai események három "felvonása". Ritmikusan váltakozik az idôtartam is. Az elsô és az utolsó rész legfeljebb

pár órát, a középsô több mint egy évet ölel fel.

  Az elsô rész tele van fojtott s egyre erôsödô feszültséggel.

  Milyen cselekményelemek s szerkezeti megoldások váltják ki ezt a hatást?

  A hosszú hallgatás, az idô múlása, az alkony közeledése

csak fokozza a vibráló nyugtalanságot. A lassan meginduló, pár szavas beszélgetés mélyén is gyanakvás és védekezés feszül.

  Milyen ürüggyel köt bele a két vadember Bodri juhászba?

  A hirtelen beállott sötétségben pillanatok alatt zajlik le a  kettôs gyilkosság. - Mi lett a rézzel kivert szíjjal?

  Az elbeszélés második része bizonyitja, hogy az évezredes elmaradottság nem szükségképpen szül emberevô erkölcsöket: a kultúra alatti életben is meg lehet maradni embernek. Bodri juhász nem volt kannibál.

- Tíz nap múlva egy fekete asszony fehér vászonruhában "bodászott"

a nagy pusztán. Bodri juhász felesége végül a veres juhász hazudozására

elindul "napszállat felé". A népmesék lehetetlent is legyűrô hôseként

keresi férjét és fiát. S ebben a részben az író is a népmesék ritmikus

stilusfordulatait használta fel : "Haza se nézett, csak elment, addig ment,

addig ment, míg a puszta el nem nyelte. Addig ment, addig ment, míg el nem érte a Dunát. Azon is átalment, ladikos embert lelt, az áttette. Es ment."

Az emberi jóság, az önfeláldozó hűség s nyugtalan szíve hajtja végig

  pusztákon egészen addig, míg a hó le nem esett. "Téllére" hazamegy

falujába, de "tavasz nyíltával" nem bír maradni tovább. Ujra és újra

kimegy hetekre a nagy vadkörtefához, s nem tud elszakadni attól a

helytôl, ahol valaha az ura legeltette a nyájat.

  Hogyan találta meg férje s fia holttestét az asszony? - Mi ebben a második részben a rézveretes szíj szerepe?

  A harmadik rész a vizsgálóbiztos vallatása. Ez a rész csupa drámai

párbeszéd. A veres juhászra lassan sereg lopás, gyilkosság igazolódott,

a Bodri juhász megölését azonban nem vállalja. Sejti, ez volt élete legaljasabb bűne, s makacsul tagad. Nincs bizonyíték, nincsenek tanúk

(lehet, hogy a másik "vadembert" is megölte már), nem lehet rábizonyítani semmit.

  A vizsgálóbíró milyen bravúros leleménnyel tudja csak megtörni a makacsul tagadó juhászt? - Milyen hatással van a sírból elôkerült szíj erre a vademberi szörnyetegre? Miféle babonás ôsriadalom rendíthette meg?

  A bíró lassan, eltűnôdve mondja a távozó ember után : "Barbárok."

Megállapítása megrendítôen igaz, az olvasó sem ítélkezhet másként.

  Mégis az irodalomtörténet kétféleképpen ítéli meg a bíró kijelentését.

  Az egyik felfogás értetlenséggel vádolja a bírót mint az uralkodó osztály képviselôjét: elmarasztaló ítélete azt tükrözi, hogy az ország vezetôi gyűlölettel állnak

szemben a szegény emberekkel, elítélik ôket, s nem hajlandók tudomásul venni,

hogy sorsukért, kulturálatlanságukért végsô soron ôk a felelôsek. "S ez a rend hiába

állít vizsgálóbírót a >>barbárok<< fölé: az ha a vallomást ki is csikarja, az emberek

lelke mindvégig zárt marad elôtte, belehatolni nem tud. A társadalom kettészakadottságának hatalmas megjelenítése ez az elbeszélés: arról számol be a művészet

meggyôzô erejével, hogy ebben a világban nincsen közös nyelv, közös gondolkodás

a pásztorok és a vizsgálóbírók között" - írja Nagy Péter Móricz Zsigmond című

monográfiájában (Művelt Nép Könyvkiadó, Bp. 1953. 258. 1.). - Nem "tudunk érzelmileg azonosulni a vizsgálóbíróval. Ösztönös tiltakozásunk szinte nekitámad:

milyen jogon alkot ilyen közömbös véleményt?" (Timár György: Móricz Zsigmond, A XX. századi magyar irodalom tanitása a középiskolában. Tankönyvkiadó, Bp. 1960. 209.1.). Ez a felfogás "a két világ" összeférhetetlenségét, ellenségességét

látja, hallja ki a végsô ítéletbôl.

  Mások viszont másképpen vélekednek: A vizsgálóbíró nem osztálygyűlöletét

fejezi ki megállapításával. Vallatásában nincs fölényes gôg, kegyetlenség, osztályelfogultság vagy éppenséggel erôszak. Ugyanolyan nyelven beszél, ugyanazokat a

tájnyelvi fordulatokat, kifejezéseket használja, mint a veres juhász. Nagyon jól ismeri a pusztai emberek lelki világát, babonás hiedelmeit. Ezt bizonyítja az a szakmabeli mesterfogása is, hogy a rézveretes szíjat a kilincsre akasztja, s így töri meg a

makacs rablógyilkost. Itélete tárgyilagos, igaz, nem az indulat szülte, inkább a szomorúság, s megegyezik az író és az olvasó véleményével. Ép erkölcsi érzékű ember

nem mentheti fel önmagában a veres juhászt, mert nem létezhet semmiféle mentség

emberek, gyermekek megölésére.

  Vitatkozzatok a kétféle felfogáson ! Döntsétek el, melyik véleményben

  van szerintetek több igazság! Lehet-e valamivel mentegetni a gyilkos

  embertelen tettét? Ma hogyan ítélne a bíróság a veres juhász felett?

  Az uralkodó osztály véleményét vagy a természetes emberi igazságérzet

  ítéletét mondja-e ki a bíró?

  Az természetesen más kérdés: hogyan lehetséges, hogy a "magyar  kultúrfölényt" hirdetô úri Magyarországon a veres juhászhoz hasonló

  kannibálok egyáltalán létezhetnek? Milyen ôsi, ezeréves okok magyarázhatják a "barbárság" továbbélését?

  A cim nemcsak a "vademberekre", hanem a novella többi szereplôjére is vonatkozik. Bodri juhász és családja is "barbár" viszonyok között élt, emberhez nem méltó körülmények között, de belôlük nem veszett ki az emberség. Éppen ezért érezzük ôket rokonszenvesnek, ezért

keltik fel mélységes sajnálatunkat.

  Ha felelôsöket keresünk a lélektorzulásért, az emberevô erkölcsökért,

azt az ezeréves mozdulatlanságot okolhatjuk leginkább, amelyrôl az

Uri muriban is szó volt, azt a dzsentriországot, ahol a Borbírók és a Csörgheô Csulik kezében volt a hatalom.

  Tanulmányozzátok a novella szövegének nagy részét kitevô párbeszédeket! A legelsô részben nemcsak a rendkívül tömör és a hiányos mondatok fejezik ki a pásztorok szűkszavúságát, hanem az is, hogy a kérdések

és a válaszok a legtöbbször egymás ismétlései más-más hanglejtéssel.

Mintha a pusztai emberek szókincsének nagyon kis számát érzékeltetné

ezzel az író. - A második részben a veres juhász beszéde már kissé hoszszadalmasabb: neki most magyarázkodni kell, bűnét leplezni; az asszony

  válaszai viszont megint csak egy-két szóra korlátozódnak. - Keressetek

  a vizsgálóbíró beszédében a népi nyelv használatát bizonyító szavakat, szókapcsolatokat !

  Barbárok címmel 1932-ben novellás kötetet jelentetett meg Móricz. Több olyan

elbeszélése is van ebben, mely ugyancsak a nép elmaradott kulturálatlanságának

testet és lelket pusztító hatásáról szól (pl. A kondás legszennyesebb inge).

  A 30-as évek regényeiben a parasztprobléma, az agrárkérdés különbözô megoldási útjait kutatta, a népi magatartás kétféle lehetôségét vizsgálta. A boldog ember

(1935) hôse, Joó György, szorgalmas, munkaszeretô, sorsába belenyugvó kisparaszt, aki semmire se vitte a két világháború között. A Rózsa Sándor-regényekben

újra a történelemhez fordult az író, s a legendás betyárban a nép érdekeiért fegyvert

fogó, lázadó parasztot mintázta meg. A tervezett trilógiából csak két rész készült

el (a második kötet is csak félig kész), mert alkotása közben az író váratlanul meghalt.