Vlagyimir Vlagyimirovics Majakovszkij
(1893-1930) költôi
pályája
a futuristák körében indult, a mozgalom egyik vezéralakja lett. A
"költôietlen" témáknak, a nagyváros mindennapi
valóságának a kóltészetbe
emelésével,
meghökkentô képekben való megragadásával kísérletezett. Az új
tartalmak megszólaltatására új költôi nyelv
megteremtésének lehetôségeit
kereste: bátran alkotott új szavakat, a
szokásos mondatokat
valósággal széttördelte.
Majakovszkij általában az erôs hangok költôje volt, csak
ritkán szólt halkan és mérsékelten. Ekkor
költészetét és magatartását is a
kihívóan nyers és vad hang jellemezte. E
költôi
magatartás mögött azonban egy szinte már
betegesen érzékeny, hiú és könnyen
sebezhetô ember rejtôzött. Költészete a
német expresszionizmussal is mutat rokon
vonásokat, a város
poklában szenvedô társtalan ember jajkiáltása
hallatszik belôle.
Pályája elsô szakaszát nagyarányú futurista programverse,
a Nadrágba bújt felhô (1915) foglalja össze.
A költô "a modern
művészet katekizmusának" nevezte
poémáját, és szándékát így
foglalta össze: "Le a ti szerelmetekkel,
le a ti művészetetekkel,
le a ti rendszeretekkel, le a ti
vallásotokkal - ime a négy rész
négy kiáltása." Ezek a motívumok adják
meg a költemény
alaphangját.
A
versben a világ töredezetten és szétforgácsolódva jelenik
meg felfokozott víziók sorozatában. A mű
egészén végigvonul
az én és a ti szembeállítása. A ti fogalmába
sűrűsödik minden,
amit a költô annyira gyűlöl, az egész
álszent, értéktelen világ.
Ezzel szemben jelenik meg a pozitív
értékekkel telített, tisztaságra, jóra,
szépre vágyó hatalmas én, aki rettenetesen
szenved a világ hitványságától,
a megalázott szerelmi vágytól, a
szűkre szabott lehetôségektôl.
Majakovszkij a forradalmat a maga ügyének is tekintette,
jövôre irányuló vágyai beteljesülésének az
ígéretét látta benne. A művészek
feladatait a fonadalmi idôkben
"hadparancsai"fogalmazzák meg. Az elsôben -
Parancs
a művészek hadseregéhez ( 1918) - elszántan fordul a vértelen
és
hervatag
szobaköltészet ellen, azt követeli, hogy a
művész lépjen ki
műhelyébôl az utcára, és legyen "vad
rohamra"szólító kürtös,
"dobpergetô".
A versnek sajátos ritmikája van, melyet az
érzések
magas
hôfokából adódó dinamizmus
és az élôszóban
való elôadás
lehetôségeinek figyelembevétele határoz meg.
Majakovszkij munkásságának jelentôs területe a szatíra.
Kíméletlen
hevességgel, groteszk és
bizarr ötletekkel, parodisztikus
túlzásokkal,
csúfolkodva tűzi tollhegyre az
új társadalomban jelentkezô
fonákságokat
(Költemény a Mjasznyickaja utcáról, egy asszonyról
és az
összorosz méretekrôl). Majakovszkij szatírái
közérzetének dokumentumai is.
Élete utolsó
éveiben felismerte, hogy jóhiszeműen
zsarnokságot támogatott, és öngyilkos
lett.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése