Magyar
reneszánsz
Hazánkban a Mátyás király korában beáramló
reneszánsz művészet kivirágzását a török uralom megakadályozta. Néhány épület
maradt csak meg, mint pl. az esztergomi, vörös márványból épített
Bakócz-kápolna (1506-1507) vagy a sárospataki vár Perényi-szárnyának árkádos
loggiája (loddzsa) és lépcsôfeljárója. Mátyás budai és visegrádi palotájából
csak töredékek kerültek elô.
Az olasz literatúra művészi színvonalát a
következô évszázad (15.) irodalmi termése - legalábbis Itáliában - meg sem
tudta közelíteni. Ez a korszak a humanisták, a tudós újlatin költôk
"fénykora", a humanizmus pedig nem kedvezett a nagy költészetnek. Az
antik irodalom felfedezésének mámora, a klasszikusok föltétlen tisztelete
egyúttal korlátokat, gátakat is emelt: a humanisták írói alapelve az utánzás
lett. Nem a kimondhatatlan kimondása, nem az élmény feszítô ereje szülte
általában a műveket, hanem a rutin. Az írói becsvágyat az jelentette, hogy
minél több idézetet, mitológiai utalást, célzást, antikos sallangot zsúfoljanak
bele a költeményekbe. Ezzel kívánták bizonyítani saját tudós voltukat. A
korabeli olvasóközönség is ezt értékelte bennük.
A reneszánsz humanistái, Cicero és Horatius
nyelvének tudós utánzói természetesen lenézték, megvetették a barbár
latinsággal írt, rímes középkori himnuszokat.
"Janus Pannonius alkotásaival jelent meg
irodalmunkban a reneszánsz tematika: az egyén, a magánember testi és lelki
problémáival; a családi összetartozás érzése: az édesanya iránti szeretet; a
családnál szélesebb közösség: a haza, a hazai táj, az ember átlelkesítette
természet; és a humanista értelmiségi legnagyobb élménye és ihletforrása: a kultúra,
a tudomány, a művészet és fôképp a költészet kultusza." (Gerézdi Rabán: i.
m. 18. l.)
A 16. század a magyar reneszánsz második nagy
korszaka. Bár ekkor sincs még fejlett polgárságunk, s hiányoznak a nagy
kulturális központok is, a reneszánsz irodalmi műveltsége mégis szélesebb
körben - alacsonyabb szinten ugyan - és már magyar nyelven terjed el. A
tragikus történelmi helyzet ellenére sokszínű, széles skálájú, eleven szellemi
élet, gazdag irodalom bontakozik ki. Ennek a fejlôdésnek leglényegesebb mozgatója
a reformáció volt. (Luther Márton, egy német szerzetes 1517-ben szögezte ki a
wittenbergi vártemplom kapujára tételeit, s ezekben szembeszállt a római egyház
több vallási dogmájával. Ezt a dátumot tekintik a reformáció, a hitújítás
kezdetének.)
Reneszánsz és reformáció között sajátos és
ellentmondásos kapcsolat létezik: mindkettô ugyanannak a nagy gazdasági és
társadalmi átalakulásnak az ideológiai vetülete, csak a reformáció az északi
országok gyengébben fejlett kispolgárságának vallásos köntösben jelentkezô
antifeudális mozgalma. A reneszánsz az élet újfajta szemléletével az evilági
élet felé fordult, a reformáció viszont megerôsítette a vallás szerepét. Mégis:
a középkori katolikus világképnek a reneszánsz korában való megrendülése,
valamint a humanizmus bibliakritikája nélkül a reformáció elképzelhetetlen. A
reformáció nemcsak táplálkozott a humanizmus eredményeibôl, hanem a műveltség
szélesebb és jórészt anyanyelvű terjesztése révén hozzá is járult a reneszánsz
kultúra általánosabbá tételéhez.
A reformáció a vallásos hit egyetlen
alapjának - a katolikus felfogással szemben - a Bibliát fogadta el. Azt a célt
tűzte ki, hogy mindenki a saját nyelvén olvashassa és maga magyarázhassa a
szent szövegeket. Nemzeti nyelvekre kellett tehát lefordítani a Bibliát,
olvasni tudóvá kellett tenni az egyszerűbb embereket is.
Az elôzô században Gutenberg által
fölfedezett könyvnyomtatás révén nagy példányszámban és viszonylag olcsón
lehetett már terjeszteni a könyveket. - A teljes német Biblia 1534-ben jelent
meg Luther fordításában, a magyar Biblia - több részlet elôzetes lefordítása
után - 1590-ben került ki a vizsolyi nyomdából. A fordítást Károli Gáspár
készítette paptársaival.
"A reneszánsz nemcsak az emberiség
eladdig legszebb eszméinek, a kultúra, a tudomány és a művészet minden korábbit
felülmúló, csodálatos alkotásainak, hanem egyúttal a kíméletlen
vagyonszerzésnek, a pénz, az arany utáni gátlástalan hajszának is a korszaka.
De míg Itáliában a vérrel, csalással, spekulációval összehordott vagyonból
Firenze palotái és Róma kupolái születtek meg..., addig Magyarországon a vagyon
és életöröm hajszolásának zajába az egykor oly fényes ország romlásának,
rohamos pusztulásának akkordjai vegyültek." (Klaniczay Tibor: Reneszánsz
és barokk. Szépirodalmi Könyvkiadó, Bp. 1961. 186-87. l.)
Európa fejlett országaiban a reneszánsz a
modern polgárság kialakulásának az idôszaka, nálunk a 16. században egy új
fônemesség játssza a vezetô szerepet a reneszánsz életszemlélet, életforma
kialakításában. S mindez egybeesett a török elleni élethalálharccal, az ország
három részre hullásával, a feudális anarchia tombolásával.
A 16. század elsô évtizedeiben - a középkor
kései hajtásaként - új virágzásnak indult ugyan a magyar nyelvű kolostori
irodalom, de a szellemi életre a reformáció nyomta rá a bélyegét. Neves és
névtelen protestáns prédikátorírók új irodalmi műfajok sorának megteremtésével
hirdették eszméiket. Verses bibliai históriákkal és zsoltárfordításokkal
pótolták a még le nem fordított Bibliát, elsôsorban az Űszövetséget, hitvitázó
drámákban cáfolták a katolikus egyház hittételeit, fabulák (tanító mesék)
példázataival terjesztették antifeudális erkölcstanukat. Prózai dialógusokban
és hatalmas prédikációgyűjteményekben dörögtek "a részegségnek és
tobzódásnak veszedelmes voltáról", hadakoztak az új arisztokrácia
kegyetlen népnyúzása és kicsapongásai ellen, "tudós" tanulmányokban
bizonyították, hogy a török hódoltság Isten büntetése az ország romlottsága
miatt, s megjövendölték a közeli világvégét.
A protestáns szellemű, vallásos irodalommal
egyidejűleg a reneszánsz műveltség és a világiság is egyre mélyebben hatolt be
a magyar szellemi életbe. Sylvester János fölfedezte, hogy magyar nyelven is
lehet idômértékes verseket írni; az Śjtestamentum fordításának (1541)
ajánlásában kitűnô disztichonok olvashatók:
"Próféták által szólt rígen néked az
isten,
Azkit
igírt, ímé, vígre megadta fiát.
Buzgó lílekvel szól most es néked ez által,
Kit
hagya, hogy hallgass, kit hagya, hogy te kövess".
Tinódi Sebestyén egyik helyrôl a másikra
vándorolt, s fülbemászó dallamú históriás énekeiben adott hírt a török elleni
csatározásokról. Bornemisza Péter megalkotta hazafias líránk elsô remekét
(Siralmas énnéköm...), s lefordította - átdolgozta - Szophoklész Élektráját. A
reneszánsz novellairodalom erotikája az ún. széphistóriákban szólalt meg. S
mindez már magyar nyelven, hogy mindenki érthesse, olvashassa.
A magyar reneszánsz tanulmányozása után a fentiekben
csak
megemlitett
magyar szerzôk mellett
számitógépes feldolgozásban
ismerkedjűnk meg a két nagy magyar reneszánsz
költônkkel, Janusz
Pannoniusszal, aki
latin nyelven világrangra
emelte a magyar
lirát,
és Balassi Bálinttal, aki
pedig magyar nyelvenn
tette
naggyá a magyar irodalmat, a magyar lirát!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése