Katona József Bánk Bán

KATONA JÓZSEF: BÁNK BÁN

A XIX. század első felében Magyarországon is a kibontakozó romantika határozta meg az irodalom jellegét.

Napóleon legyőzése után, 1815-ben Ferenc császár, Sándor cár és III. Frigyes Vilmos porosz király "Szent Szövetséget" kötött. E szövetség őréül Metternich herceget szemelték ki.

Magyarországon 1812-től 13 éven át nem hívtak össze országgyűlést. A politikai ébredést külföldi események indították el. Ezek letörésére 1820-ban és 21-ben Metternich újoncokat követelt, a következő évben pedig két és félszeresére emelte a hadiadót. A megyéknek egy része szembehelyezkedett az alkotmányellenes intézkedésekkel. Bécs meghátrált; 1825-ben összehívták az országgyűlést.

Az 1827-ig tartó országgyűlésen kimondták, hogy a király minden harmadik évben köteles egybehívni a rendeket.

Az 1830. évi országgyűlésen határozatot hoztak arról, hogy senki sem viselhet közhivatalt, aki nem tud magyarul.

Az udvar ellenzéke először az 1832-36-os országgyűlésen lépett föl szervezett formában. Az ellenzéknek három válfaja létezett: sérelmi, merkantilista és szabadelvű. Az első képviselői a nemesség politikai jogainak figyelembevételét kérték számon, a második hívei kereskedelmi jogokat kívántak, a harmadik szószólói társadalmi reformokat s végső soron Magyarország függetlenségét. Széchenyit a merkantilista és a szabadelvű ellenzékiség közötti habozás jellemezte. Az 1832 végén megnyílt országgyűlés alsó tábláján Deák Ferenc és Kölcsey, a felsőn Wesselényi Miklós báró vezette a szabadelvű ellenzéket. Támogatást kaptak Kossuthtól, aki a vitákról Országgyűlési Tudósítások címen nem hivatalos lapot szerkesztett.

A szabadelvű ellenzék nem érte el a célját, mert az udvar a nemesség maradi részét mozgósította ellene. Az átalakulást akaró vezetők egy részét perbe fogatta és lecsukatta. 1841 elején Kossuth megindította a Pesti Hírlapot.

A politikai önállóságot Széchenyi az anyagi jólét következményének, Kossuth pedig feltételének tekintette. Az 1843-44. évi diétán a magyar hivatalos állami nyelv lett.

A szépirodalomban is éreztette hatását a centralisták csoportja, melynek Eötvös József báró, Szalay László, Csengery Antal s Trefort Ágoston volt a tagja. Míg Kossuth és a drámaíróként sem jelentéktelen Teleki László gróf a megyerendszer továbbfejlesztésével képzelte el a társadalom átalakítását, addig a centralisták úgy vélték, hogy a népképviseleti országgyűlés és a felelős kormány szükségtelenné teszi a vármegyerendszer fönntartását.

A reformkor az 1847-48-as utolsó rendi országgyűléssel ért véget. Törvénybe iktatták a jobbágyfelszabadítást, a közteherviselést, a népképviseletet és a törvény előtti egyenlőséget, a sajtószabadságot. Fölszámolták a hűbériséget.

KATONA JÓZSEF (1791 - 1830)

Kecskeméti polgárcsalád fia. Apja takácsmester, aki fia taníttatására nem sajnálja az anyagi áldozatot. Jogásznak szánja. Az ifjú joghallgató azonban történeti tárgyú könyveket olvas, s tagja a pesti magyar színtársulatnak. Színész és fordító, dramaturg és szerző. Mégsem talált otthonra a színházban. Hozzájárult ehhez az a viszonzatlan szerelem is, amelyet a primadonna, a későbbi Déryné iránt érzett.

Apja haragudott a "komédiázás" miatt. A színházzal való kapcsolata meglazult (a színészetről nem nyújt hízelgő képet A rózsa c. vígjátéka), s 1815-ben a társulat el is hagyta Pestet.

A Bánk bánt az Erdélyi Múzeum 1814-ben meghirdetett pályázatára írta. A bíráló bizottság véleményéről nem értesült, a dicséretben részesített művek között nem szerepelt a darab. 1819-ben a székesfehérvári társulat jött egy időre a fővárosba. Katona átdolgozta a Bánk bánt, s a társulat műsorra is tűzte, a cenzúra azonban nem engedélyezte az előadását, csupán a megjelentetését. 1820-ban meg is jelent a dráma, visszhangot azonban nem keltett. Katona két tanulmányt is írt ebben az időben. Az egyikben Kisfaludy Károly Ilka c. darabját bírálta, a másikban a magyar drámaírás akadályairól értekezett.

A Bánk bánt fogadó közöny részben a kor színházi ízlésével magyarázható. A német lovagi rémtörténetek számíthattak sikerre. Kisfaludy Károly (1788 - 1830) darabjai, amelyeket a székesfehérvári társulat mutatott be, nem esztétikai értékükkel hódították meg a közönséget. Szerzőjük maga írta utólag A tatárok Magyarországon c. művéről (1811) egy epigrammában:

"Sok hazapuffogtatás, ok semmi, de szörnyű magyarság,

Bundás indulatok; oh be tatári műv ez!"

A darab a német lovagdrámák hatását mutatja, az emelkedett gondolkodású, lovagias ellenfelek harcát s az érzelmes és szerencsés végű szerelmi történetet. Kisfaludy drámáinak történeti jelentőségük van: közönséget teremtettek a magyar színháznak.

Katona más ízlésnek kívánt megfelelni, s ez magyarázza a visszhang hiányát. Kazinczy és Kölcsey Katona kritikai írásaira figyeltek fel, ezeket parlagiasnak és önteltnek tartották (az utóbbi vélekedésre Kisfaludy kritikája szolgáltatott okot). A kor irodalmi életén kívül rekedve Katona műve sem számíthatott az értők figyelmére.

1820-ban visszatért Kecskemétre. Szülővárosának tanácsától kapott egyedül elismerést. Ügyész, majd főügyész lett. Kecskemét történetét kutatta, de irodalmi tevékenységét nem folytatta. "...Ha a madár látja, hogy hasztalan esik fütyörészése, élelméről gondoskodik és - elhallgat" - írta előbb értekezésében. Jóslata a maga életében, sajnos, valóra vált.

BÁNK BÁN

A Bánk bánt 1833-ban mutatták be először Kassán, s bár sikeres volt, a kritikusok kevésbé méltányolták. Igaz, Arany János már 1836-ban többre tartja Kisfaludy legjobb tragédiájánál, a Stibor vajdánál - Vörösmarty viszont 1839-es kritikájában is elmarasztalja. Széchenyi István pedig ezt írja: "Megfoghatatlan, hogy a kormány megengedi egy ilyen esztelenség előadását. Rossz, veszedelmes tendencia." 1848. március 15-én Katona drámájával ünnepel a forradalom, 1861 óta Erkel Ferenc zenéjével operaváltozatát is sikerrel játszák.

Katona történeti forrásokból vette tárgyát. Bonfini és Heltai krónikájára támaszkodott. Bánk történetét ugyan többen feldolgozták már előtte, ő azonban valószínűleg csak két epikus változatot ismert. Szabadon használta a forrásanyagot. A cselekmény szerkesztésében és a jellemábrázolásban voltak mintái (Shakespeare, Schiller és a Sturm und Drang-drámák), de rendkívüli tehetsége, érzékenysége révén olyan eredeti művet hozott létre, amely egyedül állt a kor magyar irodalmában. Olyan társadalmi, politikai kérdéseket is érintett, amelyek később váltak igazán időszerűvé.

A dráma felépítése

A Bánk bán az első kiadás alkalmából írt "Jegyzés"-t, azaz előszót nem számítva, előversengésből (prológusból) és öt szakaszból (felvonásból) áll.

A színhely meghatározó jelentőségű abból a szempontból, hogy mely szereplő vagy szereplők kerülnek előtérbe az egyik vagy másik szakaszban.

A színhely, az idő, a szakaszolás-jelenetezés, a tempó, a beszédhelyzet és a szereplők mozgatása alapján fontos megállapításokat tehetünk. A színhely és az idő egysége érvényesül egy-egy szakaszon belül. A szakaszok  önálló funkciót töltenek be a dráma egészében. Az előversengés és az első szakasz alapján feltárul az alapszituáció: A király és Bánk távollétében Gertrudis gyakorolja a hatalmat. Ottó ki akarja használni az alkalmat Melinda elcsábítására. A jogaikban sértett magyar urak elégedetlensége forrpontig jut. Petur hívására Bánk titokban visszatér, s ezzel a bonyodalom megindul. Az első szakasz mozgalmas, gyorsan változó színeiben a királyt és kíséretét kivéve minden szereplő színre lép. A dráma két alapvető rétege, a magánélet és a közélet egyaránt szerepel. A másodikban a közéleti, a harmadikban a magánéleti szál dominál, a negyedikben visszatér a közéleti probléma, főként a Gertrudis és Bánk közötti nagy összecsapásban. A királyné meggyilkolása és Peturék lázadása a negyedik szakasz utolsó jeleneteiben a drámai cselekmény tetőpontja. Az ötödik szakasz kibontakozása nem más, mint Bánk tettének mérlegelése. Igen fontos, hogy ez a mérlegelés a visszatért király színe előtt történik, aki ha nem is pártatlan, de kívül áll a drámai konfliktusban résztvevők világán.

Katona kedveli az "in medias res" kezdést: egyszerre a történések középpontjában találjuk magunkat.

Az in medias res kezdés a negyedik szakasz elején talányosnak tűnik. "Csak szúnyogok - csak szőnyeget nekik." - mondja Gertrudis. Katona színpadra szánta művét, ahol a szereplők szövegét kiegészíti a játék. A szerzői utasítások (instrukciók) alapján következtethetünk e "kiegészítés"-re. Gertrudis szövege egy levélre utal. A szőnyeg itt függönyt jelent. A mondat jelentése ez: szúnyogok ellen elég, ha leeresztjük a függönyt - azaz nem kell komolyan venni a levélben foglaltakat. (A levél tartalmát az olvasó csak az ötödik szakaszban ismeri meg: Pontio di Cruce, az illír helytartó figyelmeztet benne a délvidéki elégedetlenségre.) Gertrudis a levelet később (a Mikhál-jelenetben) újra felveszi, megnézi és visszadobja: ennek a némajátéknak a funkciója, hogy Gertrudis rádöbben, az elégedetlenséget komolyan kell venni. Mikhál elfogatása e levél nélkül nem politikai tett, hanem közönséges kegyetlenség. Gertrudis tettének valódi jelentőségét nem érthetjük meg, csak utólag, a levél tartalmának ismeretében.

Az első szakaszt Bánk nagy monológja zárja, a másodikat Petur bán keserű-gunyoros elköszönése, a harmadikat Biberach, a negyediket Gertrudis meggyilkolása és a lázadók összecsapása a királynéhoz hű emberekkel s végül az ötödiket Endrének az eseményeket tudomásul vevő és lezáró szavai.

A szakaszok belső egysége folytán zárlatuk berekeszt egy-egy eseménysort, a következő szakasz nyitánya nem közvetlen folytatás. (Az első szakasz utolsó jelenete után Bánk bán csak a második szakasz második jelenetében jelenik meg ismét, a második szakasz utolsó jelenete után Petur bánnal csak a negyedik szakasz utolsó jelenetében találkozunk, a haldokló Biberach szavait csak az ötödik szakasz ötödik jelenetében ismerjük meg.)

Politikai vagy szerelmi tragédia?

A dráma sikere és kritikai elismerése óta bizonyosnak látszik, hogy a Bánk bán a XIX. sz. legjelentősebb magyar drámája. Művészi jelentését illetően már eltérnek a vélemények. Vannak kritikusok, akik túl egyértelműnek látják a drámai bonyodalmat, Bánk tettében jogos elégtételt látnak a nemzetet ért sérelemért, és ezért feleslegesnek ítélik az utolsó szakaszt: "Bánk összeroppanását érthetetlennek, a királlyal való megbékélést pedig "hiperlojalitásnak", politikai engedménynek fogják fel. Mások azt kifogásolják, hogy jelentése túlságosan összetett: a politikai és szerelmi szál nemcsak erősíti, hanem keresztezi is egymást; Bánk habozása ebből a kettős kötöttségből ered, s nem világos, hogy melyik nemzetséget sújtja a sors: a bojóthit vagy a magyart?

Az első méltatók, Gyulai Pál és Arany János abból indultak ki, hogy a tragikus tévedések bizonyos történelmi helyzetekben elkerülhetetlenek, de sztoikus lelkülettel és állandó lelki készenléttel, a könnyelműség leküzdésével csökkenthetjük a végzet hozta katasztrófát, és talán megválthatjuk magunkat a végzettől. E tragikumfelfogás mögött az 1848-49-es szabadságharc elbukásának tapasztalata állt. Bánk jó szándékú ember, elvei nemesek, látja nemzetének szörnyű helyzetét, és segíteni akar. A körülmények azonban olyanok, hogy csak két rossz lehetőség közt választhat. A királyné és merániai udvaroncai élősködését szép szóval nem lehet megszüntetni, az erőszakos út pedig visszaüt azokra, akik szívükön viselik a nemzet sorsát, és magára a nemzetre is. Sem békésen, sem erőszakkal - ebben a dilemmában fejeződik ki Bánk bánnak s a drámának a végzetszerűsége.

E felfogás Lessing tragédiaelméletén alapul. A tragédia ennek értelmében egy tragikus vétség elkövetésének és felismerésének, valamint a vétséget elkövető hős bűnhődésének története. Ennek jegyében Gyulai Pál kitűnően tárta fel az alakok belső konfliktusait. Bánk tettét többszörös bűnnek tekintette, amiért kijár a drámai bűnhődés és a hősnek illő szánalom. Szerinte Bánk gyilkosságával az ellen az erkölcsi világrend ellen lép fel, melynek fenntartásáért elsősorban  a felelős; Gertrudisban szeretett királyának hitvesét öli meg (maga Gertrudis pedig vétlen Melinda elcsábításában, hiszen Ottó altatóport adott neki, s a bán bűnét súlyosbítja, hogy közvetve Melinda halálát is okozza).

Arany János árnyaltabban ítélte meg a királyné felelősségét: elfogadva Bánk nézőpontját, hogy Gertrudis felelős Melinda elcsábításában. Hiszen korholó szavainak is az lehet a céljuk, hogy bátorítsák Ottót, abból a megfontolásból, hogy az elcsábított Melinda nem okoz botrányt, és így nem veszélyezteti az ő hatalmát. De Arany is vétkesnek ítélt Bánkot, mert tettével teljesebbé teszi a katasztrófát.

A mai értelmezők többsége nem fogadja el Bánk bűnösségének gondolatát. Az ötödik szakasz nyilvánvalóvá teszi, hogy Bánk vállalja tettét, amelynek erkölcsi, emberi indokai nem semmisültek meg. És mégis, ő az egyedüli vesztes, mert elvették tőle életének értelmét: az emberek becsülését és a családi otthon biztonságát. (Mint Sőtér István írja: nem erkölcsileg vesztes, hanem érzelmileg.) Erkölcsi igaza nem kárpótolhatja őt. Bánkot megrendítik Petur szavai is, melyekkel megátkozza az alattomos gyilkost, de az igazi csapás számára Melinda halála.

Van olyan értelmezés is (Barta Jánosé), mely szerint Bánk nem Gertrudisszal és királyával, hanem Melindával szemben követ el tragikus vétséget. Az első szakasz utolsó jelenetében inkább a békétlenekhez megy, s így Melindát kiszolgáltatja Ottó terveinek. Amikor megtörténik a baj, őrületbe kergeti hitvesét, megtagadva benne a feleséget és az anyát: "Atyaátok egy anyáért!". Később ugyan megenyhül, de azután Melindát Tiborcra bízza, s ő marad, hogy leszámoljon a királynéval. A gyilkosság után Bánk nem távozhat el alattomosan, kivált, hogy a király is hazaérkezett, neki helyt kell állnia s így nem mehet hitvese után, hogy védelmezze. Közben Ottó meggyilkolja Melindát: Így idézik elő Bánk tettei sorsszerű következetességgel hitvese halálát.

A különféle értelmezések a dráma más és más jelentésrétegét állítják előtérbe - de nem csak tagadják, hanem ki is egészítik egymást. A közélet és a magánélet problémái egyaránt szerepet játszanak Bánk tragédiájában. Ugyanakkor Melinda magára maradásában és tragikus sorsában Bánk lelki összeomlásának talán legfontosabb okát kell látnunk. Árnyaltan kell értelmeznünk az ellentétet, mely a magyarok és az "idegenek" között feszül. Nem csak az uralkodni vágyó merániaiak, a magyarok nyomorúságának okozói idegenek, hanem a sorsüldözött bojóthiak (Mikhál, Simon, Melinda) is. Sorsuk példázatszerű lehet a magyarok számára. Az ellentétek gazdag és árnyalt rendszere fő erénye Katona művének.

A drámai jellemek

A szereplőket Arany János szerint három csoportba sorolhatjuk. Gertrudis és köre: Ottó, Biberach, Izidóra; Bánk bán és köre: Melinda, Mikhál, Simon, Tiborc és Petur a lázadókkal; Endre köre: Myska bán, Solom mester. Szinte minden szereplő összeütközésbe kerül egymással, a szövetségesek (Gertrudis - Ottó, Bánk - Petur, Bánk - Melinda, Ottó - Biberach, stb.) között is ellentétek feszülnek. Valamennyi szereplőt küzdelemben látjuk, a színpadi történés összecsapásokból áll.

A gyakori összecsapások fokozottan igénylik a jellemek állandóságát, az indítékok egyértelműségét. A drámai történés során a legtöbb szereplőnek egy-egy uralkodó tulajdonsága kap hangsúlyt (Petur indulatos, Ottó gyáva, Melinda ártatlan).

Különféle sorrendeket állapíthatunk meg a szereplők között annak alapján, hogy hol helyezkednek el a társadalmi ranglétrán, milyen nemzetségből származnak, férfiak vagy nők, aktívak vagy passzívak, milyen mértékben függnek mások akaratától.

Helyzet és jellem szoros összetartozása a drámairodalom alapvető konvenciója. Ennek alapján szerepkörök alakultak ki. Ezek a kialakult szabályok Katona művében is érvényesülnek. A Bánk bán egyik vagy másik szereplője azonban nem annyikra egyértelmű jellem, mint amilyen a mű egészében érvényesülő konvenciórendszer alapján elvárható lenne.

"Gertrud nem egészen érthető" - írta Vörösmarty és ehhez csatlakozott Arany János is. Elsősorban a negyedik szakasz hatodik jelenetében található talányos viselkedése miatt. Annak megítélése, hogy milyen mértékben bűnös, közvetlenül érinti a Bánk bán tragikumának kérdését. Vannak magyarázók, akik a királynő ártatlanságának bizonyítására vállalkoztak. Mások szerint: Gertrudis hiú, romlott, aki hatalma fenntartása érdekében bárkit feláldoz. Egy harmadik felfogás (Sőtér István) szerint Gertrudis a világ gonoszságát képviseli, anélkül, hogy ő maga gonosz lenne, sőt anélkül, hogy vétséget követne el Bánk ellen. Nem az a bűne, hogy ártani akar az országnak, hanem az, hogy csak a maga rokonainak akar használni. Gertrudis a családi érdek rögeszméjének megszállottja.

A legtöbb vitát Bánk jelleme váltotta ki. Viselkedése számos értelmező szemében kétértelműnek, sőt érthetetlennek tűnt. (Vörösmarty egyenesen a színész tévedésének hitte, hogy Bánk csak figyeli Ottó erőszakos udvarlását s nem lép közbe.) Gyulai és Arany Bánk jellemének összetettségére következtettek abból, hogy hol aktívan, hol passzívan viselkedik. Bánk jellemét részben a romantika embereszménye nyomán értelmezték, s a kétféle "becsület" közt őrlődő, meghasonlott hőssé avatták.

Bánk tanúja Ottó kudarcot valló udvarlásának, majd annak a szemrehányásnak, melyet ezért Gertrudistól kap.

Az I. szakasz zárómonológja sok gondot okoz az értelmezőknek. A vívódó, bizalmát vesztett bán Gertrudisról alkotott indulatos véleménye egyértelmű. Az a döntése is, hogy a zendülést ő fogja megakadályozni (noha szerelme tartóztatja). De milyen tettre készül? Nem közli, csak azt, hogy ez élete kockáztatásával jár. A hazájáról és becsületéről egyszerre akarja leszakítani a fátylat: "Két fátyolt szakasztok el, hazámról és becsületemről".

Sőtér István értelmezése szerint "ez a monológ, mely a későbbieknél azért fontosabb, mivel magát a drámát bocsátja útjára: a puszta lelket lépteti színre, mintegy a személyiség valódi és megmásíthatatlan lényegeként, nem nádorként, s még csak férjként, apaként sem, hanem puszta lelke szerint kíván cselekedni."

Az önmagára figyelő lélek azonban a további szakaszokban (II., IV.) ismét nagyúrként, a király személyeként lép fel. A "tündéri láncok" mindvégig kötik Melindához és gyermekéhez. Ha fel is merült benne a gyilkosság gondolata, a II. szakasz ennek ellentmond. (Illyés Gyula 1976-ban átigazította a művet, s a monológot a III. szakaszba helyezte át!)

Bánk jóval szélesebb látókörű, mint akár Petur bán, akár Gertrudis, akik feltétlenül hisznek személyes hatalmuk és érdekeik érvényesítésének jogosságában, és kizárólag ebben hisznek. Bánkot az érzékenysége akadályozza ebben. S ez vezeti arra, hogy Tiborcnak és társainak szenvedéseit átélje s magáévá tegye. Tiborc mondja Bánkról: "ha tán asszonyt nem esmert volna, úgy / ő angyal is lett volna földeden!" (IV. 6.). Jellemének az a része, amelyet
Tiborc oly találóan jellemez angyalinak: a felvilágosodás emberbarátiságát juttatja szóhoz. Ez teszi érthetővé, hogy "puszta lélekként" akar küzdeni hazájáért és becsületéért:

"Úgy állj meg itt, pusztán, mint akkor a

midőn az Alkotó szavára a

reszketve engedő chaos magából

kibocsájta."

Puszta lélekként, nem nagyúrként. Bánk inkább költőre emlékeztet, mint államférfira, a felvilágosodás korának de különösen a Sturm und Drangnak érzékeny hőseihez áll közel. Érzékenységével, "angyali" jellemével nagyon is összeférhet a vívódás, a feldúlt lelkiállapot és az indulat, amely a drámában működik. Más kérdés, hogy viselkedésének valamennyi ellentmondását nem magyarázhatjuk ezzel.

Nem teljesen egyértelmű Biberach viselkedése sem. Cinikus elvei ("Ott van a haza, hol a haszon", I. 7.) ellenére meglehetősen szenvtelenül és ügyetlenül látja el intrikusi feladatkörét. Akiket tanácsaival támogat, Ottó és Izidóra, elégedetlenek vele és ő is velük (I. 7. és 8.). A remélt anyagi haszon elmarad, s köpönyegforgatása (hogy Bánkot figyelmezteti) nem jár számára előnyökkel. Biberach inkább keserű, mint cinikus. A "lézengő ritter" annyira kívül áll a világ dolgain, hogy semmivel sem képes azonosulni, így az általa segített aljas célokkal sem. Embergyűlöletének okait alighanem gyermekkori és későbbi tapasztalataiban, iszonyú élményeiben kell keresni, melyekről röviddel halála előtt beszámol (III. 5.).

Tiborc jelleme kevésbé összetett, drámai funkciója ellenben annál inkább az. Urához, Bánkhoz a patriarkális kapcsolat hűsége és bizalma fűzi: őszintén elmondja, amit gondol, egyedül tőle remél segítséget. Ő ismeri legjobban Bánkot, jelleméről is ő mondja a legfontosabbakat. A kétségbeesés sugallja dacosan keserű szavait (III. 3.). A jobbágyélet kilátástalansága lehetetlenné teszi, hogy becsületes maradjon. Megrendül hitében: sem a földi, sem az égi igazságosztásban nem bízik. Mégis becsületes marad, és megbízik Bánk igazságérzetében. Ez ad rendkívüli nyomatékot szavainak: mekkora lehet az elkeseredés ott, ahol az is lázítóan beszél, aki nem lázadó? Tiborc tragikus sorsa az utolsó csepp, ami megérleli Bánkban a számonkérés gondolatát.

Tiborc szerepe nem ér véget ezzel. Bánk tragédiája ismétli és lezárja az övét: a bán bukásával egyedüli oltalmazóját veszíti el. A patriarkális kapcsolat közössé teszi a nagyúr és szolga sorsát, s ezt a reformkorban és a forradalom idején a nemzeti összefogás mintájaként értelmezték. (Az érdekegyesítés alapvető kérdés volt, s éppúgy időszerűvé tette Katona művét, mint a zsarnokölés jogosságának problémája.)

A dráma nyelvéről

A Bánk bán az elszabadult indulatok világa, s a dráma nyelve is elsősorban az indulatok kifejezésében erőteljes. A felfokozott lélekállapotot árnyaltan érzékelteti a különféle retorikai alakzatok: az egyszerűségében hatásos oppozíciótól (Gertrudis: "A célod nem, de módjaid / utálhatom") az egyetemessé emelt állításig (Bánk: "Nincs a teremtésben vesztes, csak én!"), a hasonlattól (Bánk: "Mint vándor a hófúvásban, úgy / lelkem ingadoz határtalan / kétség között") a kevert metaforáig (Petur: "az emberekben nyargaló / tüdő csak a hazugság ördögének / lakása") és a rendkívüli erejű igemetaforáig (Petur: "csontjaimmal a meráni gyermekek / fognak tekézni"). Bánk és Petur, majd Bánk és Gertrudis vitájában a dikció gyors tempó - és hangnemváltásai keltenek feszültséget. Különösen dinamikus Bánk nyelve: hol emelkedett, nyugodt, teljes mondatokat formáló, hol indulatos, zaklatott, hiányos vagy befejezetlen mondatokra töredező. A modalitás állandó váltakozása is - állítás és feltételesség, felszólítás, felkiáltás, kérdés és tagadás gyakran váltja egymást - a szaggatottság, a belső vívódás benyomását kelti.

Természetesen a dikció is a jellemzés eszköze: Tiborc körülményes mondatai kérelmének visszás helyzetét érzékeltetik, ahogy Biberach tömör, bölcselkedő ítéletei a ritter távolságtartását vagy Petur ellentmondást nem tűrő hangneme a bán lényét teljesen betöltő elégedetlenséget.

A nyelvi megformálás túlmutat az egyes helyzeteken és jellemeken; ha nem is túl gyakran, de él a jelképteremtés lehetőségével: így válik általánosabb értelművé a "tündéri láncok" vagy a "jó éjtszakát" jelentése. A drámai nyelv tömörsége és jelképisége terén a magyar irodalomban Katona műve az egyetlen, amely Az ember tragédiájához mérhető. A megrázó panasz, a "Nincs a teremtésben vesztes, csak én!" éppúgy szállóige lett, mint a "Mondottam ember, küzdj és bízva bízzál". A Bánk bán nyelve nehezen érthető. Már Gyulai is részben azzal magyarázta a mű visszhangtalanságát, hogy nem követi a nyelvújítókat, sem a régihez ragaszkodókat. Nem ismeri az ikes igeragozást, új szót - az egyetlen "érzemény"-en kívül nem használ, névmásairól pedig nehéz eldönteni, hogy kire vagy mire vonatkoznak.