A táj
szerepe a lírában
Juhász Gyula: Milyen volt..
Juhász Gyula: Milyen volt..
A táj szerepe Petőfi költészetében: Petőfi
költészetének kiemelkedő darabjai a tájversek. Ilyen vers például Az alföld és
A Tisza. Különös jellemzőjük, hogy Petőfi a térbeli leírás módszerét
alkalmazza. Az alföld nagy távolságból indul, az eredeti felülnézettől egyre
jobban eltávolodva egyre kisebb tájegységeket jelenít meg, egészen az apró
növényekig hatol, majd újra eltávolodik. Így a tájleírás többletjelentést kap a
verszárlatban
E versek szerepe a szülőföld
szeretetének ábrázolása, és a szabadság jelképének megjelenítése az alföld
képében.
A táj szerepe Juhász Gyula költészetében: Juhász Gyula
tájverseinek fő témája a Tisza és Szeged. Ilyen vers például a Tiszai Csönd,
vagy a Szeged. Ezekben a versekben a költő impresszionista elemekkel
érzékelteti a táj szépségét. A Tiszai Csönd című versben a táj elemei
ellentétpárokban jelennek meg. Pl. a következő két sor
„Hálót fon az est, a nagy, barna pók
Ezüstösek a tiszai hajók.”
Ezüstösek a tiszai hajók.”
Az ég és a föld ellentétét fejezik
ki. A vers képek helyett apró
benyomásokat, fényeket, színeket ábrázol. A táj – ellentétben Petőfi
tájverseivel – végig többletjelentést hordoz, s nem csak a verszárlatban. Pl. a
Tiszai Csönd minden képe a magányt fejezi ki. A csönd, a sötét este, az álló
hajók mind az elhagyatottság kifejező eszközei.
A versek szerepe a költő belső
érzéseinek megjelenítése.
A Milyen volt…
című vers bemutatása:
Milyen volt
szőkesége, nem tudom már,
De azt tudom, hogy szőkék a mezők
Ha dús kalásszal jő a sárguló nyár
S e szőkeségben újra érzem őt.
De azt tudom, hogy szőkék a mezők
Ha dús kalásszal jő a sárguló nyár
S e szőkeségben újra érzem őt.
Milyen volt szeme
kékje, nem tudom már,
De ha kinyílnak ősszel az egek
De ha kinyílnak ősszel az egek
A szeptemberi bágyadt
búcsúzónál
Szeme színére visszarévedek.
Szeme színére visszarévedek.
Milyen volt hangja
selyme, sem tudom már,
De tavaszodván, ha
sóhajt a rét,
Úgy érzem, Anna meleg
szava szól át
Egy tavaszból, mely
messze, mint az ég.
A vers Juhász Gyula Annáról szóló
verseinek egyike. Lírai mű, a tájleírás nagy szerepet kap az érzések
kifejezésében.
A vers jambikus lejtésű, három négysoros strófából
áll, amelyekben a verssorok keresztrímesek. A három strófa azonos
szerkezetű, ismétlések jellemzőek: A
versszakok kezdő kérdése „Milyen volt” ismétlődik, majd az erre válaszoló
tagadás „Nem tudom”, és a tagadó kifejtés „De…”, s az ezután következő
természeti képet tartalmazó strófazáró rész befejezi a gondolatot. A leírásban
első a felidézés, aztán a tagadás, majd újra közelítés következik, végül a
költő eltávolít. A finom érzések megjelenítésével úgy érezzük, az, amire a
költő vágyódik, valóban nagyon távol van.
A tájelemek szerepe a műben: A természet és a táj képei
idézik föl az elveszett kedves alakját. A táj megjelenítésének hatása ringató,
bizonytalan, mégis az állandóságot érezteti. A költő érezteti, hogy sosem
felejti el Annát.
A vers hátterében a természet
körforgását idézi: az első versszak a nyarat, a második az őszt, a harmadik a
tavaszt. A kimaradó tél csak sűríti a verset. Nincs szükség arra, hogy a telet
beleírja a költő, hiszen mindenki a tavasz is sugallja a tél létét.
A természeti képek az idő múlását
is megállítják, helyére a körforgás képzetét állítják, és a nőalakot
legintenzívebben megjelenítő harmadik versszakban egy rímhiba is van, éppen
abban a sorban, amelyben Anna neve is van.
Így a vers azt is sugallja, hogy
lesz még újra nyár, hogy a természet felidézi a múltat
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése