Az emberek társadalmi együttélése azért lehetséges, mert
nagy többségük alkalmazkodik az adott társadalomban elfogadott normákhoz,
viselkedési szabályokhoz. Ugyanakkor minden társadalomban előfordul, hogy egyes
tagjai ezeket a normákat megszegik. A normaszegést nevezik devianciának, a
normaszegő viselkedést deviáns viselkedésnek. Ilyen a bűnözés, öngyilkosság,
alkoholizmus, kábítószer-fogyasztás és a lelki betegségek. A normák
társadalmanként eltérőek lehetnek, és korszakonként változhatnak.
Módszerek
A deviáns viselkedések
vizsgálatánál az alapvető módszertani probléma gyakoriságuk mérése. Az öngyilkossági arányszámot a statisztikai
és demográfiai évkönyvek évente közlik. A statisztika alapja a halálozási
statisztikai lapon szereplő halálok. Sokkal bizonytalanabbak az öngyilkossági
kísérletek adatai. Csak azok a kísérletek kerülhetnek a statisztikába,
amelyekről az egészségügyi intézmények vagy más intézmények tudomást szereznek.
A bűnözésről
négyféle statisztikai adatot közölnek a statisztikai kiadványok:
1.
Az ismertté vált közvádas bűncselekmények száma, az
azoknak a cselekményeknek a száma, amelyeket a rendőrség nyilvántartásba vett,
2.
az ismertté vált elkövetők száma,
3.
a vádlottak száma,
4.
az elítéltek száma.
Némely esetben úgy próbálják a bűnözés elterjedtségét
felderíteni, hogy a lakosság reprezentatív mintáját kérdezik meg, hogy
követtek-e el ellene egy meghatározott időn belül bűncselekményt vagy
valamilyen meghatározott fajta bűncselekményt. Ezeket nevezik viktimológiai felvételeknek.
Az alkoholizmus mérésének módszertanában az első bonyolult kérdés
magának az alkoholizmusnak a definíciója. Kétféle definíciót ismer a
szakirodalom. Az orvosi definíció szerint az az alkoholista, akinél már
kialakult az úgynevezett dependencia vagy függőség, tehát nem tud uralkodni az
ivásán. A szociológiai definíció szerint az az alkoholista, akinek életében –
családjában, munkahelyén, lakókörnyezetében, egészségi állapotában – az alkohol
fogyasztása súlyos problémákat okoz.
Az alkohológia nemzetközi
gyakorlatában két közvetett módszerrel becslik az alkoholisták számát egy-egy
országban vagy ennél kisebb népességcsoportban. Az úgynevezett Jellinek- képlet
(1960) az adott évben májzsugorodásban meghaltak számából indul ki, ennek
60%-át tekinti alkohol okozta májzsugorodásnak. Ezt a számot szorozza meg
144-gyel, és ezt tekinti az adott népességcsoportban élő súlyos alkoholisták
számának. Az úgynevezett Ledermann- módszer (1956) az egy főre jutó összes
alkoholfogyasztásból indul ki, annak alapján becsüli, hogy a népesség mekkora része
súlyos fogyasztó.
A kábítószer-fogyasztók számának mérésénél hasonló problémák merülnek
fel, de még nagyobb a bizonytalanság. A lakosság megkérdezésén alapuló
epidemiológiai felvételeket lehet végezni, de a letagadás esélye minden
bizonnyal még nagyobb, mint az alkoholfogyasztás esetében.
A mentális vagy lelki betegségek mérése hasonlóan nehéz problémákba
ütközik. Az adott évben az elme- és ideggyógyintézetekből elbocsátott betegek
száma és az ambuláns pszichiátriai gondozóintézetekben gondozott
(nyilvántartott) betegek száma nyilvánvalóan csak töredéke a teljes létszámnak.
Elméletek
A devianciával kapcsolatos legáltalánosabb
elméleti kérdés, hogy milyen szerepet játszik a deviancia, milyen funkciói vagy
diszfunkciói vannak a devianciának a társadalomban. A szociológiának a
deviancia társadalmi szerepét illető fő következtetését abban lehet
összefoglalni, hogy meg kell találni egy olyan szabályozást, olyan társadalmi
állapotot, amely elég toleráns ahhoz, hogy bizonyos mennyiségű devianciával
együtt éljen, viszont elejét veszi annak, hogy a deviancia annyira
elhatalmasodjék, hogy a társadalom felbomlását idézze elő.
A szociológiában különböző
elméleti hipotéziseket fogalmaztak meg a deviáns viselkedések okairól. A szociológiai
elméletek közös jellemzője, hogy elsősorban nem az egyén deviáns viselkedésének
okait kutatják, hanem a deviáns viselkedés társadalmi gyakoriságának
magyarázatát keresik, továbbá hogy nem az egyénben, hanem a társadalomban
gyökerező okokat kívánják feltárni.
Biológiai elméletek
A bűnözés biológia elméletei: C.
Lombroso olasz orvos a testi jellemzők, elsősorban a koponyaalkat és a bűnözés
között látott összefüggést. A bűnözők szerinte jobban hasonlítanak az
emberszabású majmokra és az ősemberekre, mint a modern emberre. Ezt az
elméletet ma már megcáfolták, ma már senki nem fogadja el.
A közelmúltban fogalmazták meg
azt az elméletet, amely az erőszakos bűnözést egy speciális kromoszóma-
rendellenességgel hozza kapcsolatba. Kiindulópontja az volt, hogy a bűnözők
körében gyakorinak találték az XYY kromoszómakombinációt, vagyis azt, hogy a
normális XY kombinációt egy további Y kromoszóma egészíti ki. Eddig azonban nem
bizonyították meggyőzően, hogy ez a kromoszóma rendellenesség valóban
hajlamossá tesz-e, és ha igen, milyen mértékben az erőszakos viselkedésre.
Az elmebetegségek okainak
kutatásában, mivel azok egyértelműen az orvostudomány területére tartoznak,
különösen gyakran jelennek meg olyan elméletek, amelyek ezeknek a betegségeknek
öröklődését és biológiai, genetikus alapját tetézik fel. Nem lehet kizárni,
hogy bizonyos genetikai vagy más biológia adottságok hajlamossá tesznek
meghatározott elmebetegségekre.
Ugyanezt mondhatjuk el az
alkoholizmus genetikai és biológia elméletéről is. Az alkoholizmus biológiai
alapja egyszerűbb kérdés, mint az elmebetegségé: az alkoholizmus kialakulásához
ugyanis szükséges, hogy az egyén szívesen fogyasszon szeszes italt, továbbá az
is szükséges, hogy az alkoholfogyasztás hatására létrejöjjön a dependencia.
Pszichológiai elméletek
A pszichológiai elméletek vagy
akut feszültséghelyzetekre, vagy az egész személyiségfejlődésre helyezik a
hangsúlyt. A frusztráció- agresszió elmélet szerint a személyi szükségletek
kielégítésében való sikertelenség, frusztráció agresszív viselkedést
eredményez. AZ agresszió irányulhat más személyek ellen (emberölés, testi
sértés, nemi erőszak) vagy önmaga ellen (öngyilkosság) is.
A pszichoanalitikus elméletek a
személyiségfejlődésben keresik a deviáns viselkedés, elsősorban a mentális
betegségek, azok között is különösen a neurózisok okát. Ezek a kora gyermekkori
élményekben, különösképpen a szülő-gyermek kapcsolatokban látják a felnőttkori
deviancia gyökerét. Az egyik ilyen pszichoanalitikus elmélet az orális
dependenciában, az anyamelltől való infantilis függésben látja az alkoholizmus
mély okát. Eszerint az alkoholista férfi nem tud függetlenülni az anyától,
egyrészt az anya uralma alatt marad, másrészt felnőttkorában is „anyai”
kényeztetésre vágyik. Az ivás mintegy az anyamell pótléka. Egy másik
mélypszichológiai elmélet szerint az alkoholizmus valójában lassú öngyilkosság,
gyökere pedig a halálvágy.
Bár az eredeti freudi pszichoanalízistől
messze eltávolodott, ide sorolhatjuk E. Fromm elméletét a destruktív
agresszivitásról. Ennek mélylélektani gyökereit keresi. Példaként Hitler és
Sztálin személyiségét elemzi. Hitlernél a halott iránti beteges vonzódás a
nekrofília, Sztálinnál a nem szexuális indíttatású szadizmus a különösen
nagyfokú kegyetlenség és destruktivitás mély oka. Ezek kialakulását részben
gyermekkori élményekkel, de ezen kívül az embertelen társadalmi rendszerben is
látja.
Ezeknek az elméleteknek a körébe
sorolhatjuk azt a gondolatot is, hogy létezik az úgynevezett pszichopata
személyiség. Az ilyen személyiségű emberben nincsenek morális gátlások, nincs
megértés és együttérzés más emberek iránt, ezért hajlamosak a más emberekkel
szembeni agresszióra, bűnözésre.
Egyéb elméletek
A szocializáció fogalmát a
pszichológia és a szociológia egyaránt használja. Mindkét tudomány képviselői
felhasználják azt az elméletet, amely a szocializáció
zavaraiban, hibáiban látja a deviáns viselkedés kialakulásának mélyen fekvő
okát. Az egészséges személyiségfejlődéshez, szocializációhoz harmonikus családi
háttér és a kortárscsoportokkal való jó kapcsolatok kívánatosak. Ha ezek
hiányoznak, szocializációs és személyiségfejlődésbeli zavarok léphetnek fel.
A közelmúltban a racionális
választás általános szociológiai elméletének térhódításával megjelent a bűnözésnek a racionális választás elmélete
szerinti magyarázata. Ez szinte közgazdaságtan fogalmakkal, a várható haszonnal
és költségek kockázatával magyarázza a vagyon elleni bűnözést. Korábban is elő-
előfordult olyan felfogás, hogy a vagyon elleni bűnöző racionálisan jár el,
mérlegeli a cselekményből várható anyagi nyereséget és a lebukás kockázatát,
valamint a várható büntetést. Valószínű azonban, hogy még a vagyon elleni
bűncselekmények elkövetőinek is csak egy kisebbsége kalkulál teljesen
racionálisan, és még az utóbbiak körében is gyakori a kockázat irreális
lebecsülése.
A kulturális elméletek abból a szociológiai felfogásból indulnak ki,
hogy minden társadalomban kulturális normák és értékek szabályozzák a
társadalom tagjainak viselkedését. Ezek a normák kultúránként meglehetősen
eltérőek lehetnek. Különösképpen érvényes ez a szeszesital- és a kábítószer
fogyasztásra vonatkozó normákra. Azt lehet mondani, hogy szinte minden
társadalomban engedélyeztek és használtak olyan szereket, amelyek az ember
lelkiállapotát befolyásolták. A hasis használata a közel-keleti társadalmakban
hozzátartozott a mindennapi élethez. A különböző társadalmak más, hasonló
hatást kiváltó szereket viszont szigorúan tiltottak, mint például a szeszes
italokat a mohamedán vallású társadalmakban. Ezzel szemben az európai kultúrájú
országokban az ókortól szokásos a szeszesital-fogyasztás. Tehát az egyes
kábítószerek és az alkohol fogyasztása egyes társadalmakban nem minősül deviáns
viselkedésnek, más társadalmakban viszont igen. A kábítószer- és a
szeszesital-fogyasztás módjára, körülményeire és a megengedett mennyiségre
vonatkozó normák is eltérőek a különböző kultúrákban.
Hasonló kulturális magyarázatokat
lehet megfogalmazni az erőszakos bűnözés különbségeire is. Gondoljunk a
vérbosszú és a párbaj nem is olyan régen még majdnem kötelező voltára bizonyos
helyzetekben. Az öngyilkosságot illetően is eltérő normák élnek a különböző
társadalmakban (pl. Japánban a szamurájok harakirije).
A szociológia klasszikus
devianciaelméletei az anómiaelméletek.
Durkheim (1967) már a századforduló körül nagyon világosan leszögezte, hogy
egy-egy öngyilkosság okait kereshetjük a kérdéses személy lelkialkatában vagy a
közvetlen környezetében, de az öngyilkosságnak az adott társadalmon belüli
gyakoriságát csakis a társadalom egészének jellemzőivel lehet megmagyarázni.
Azt mondhatjuk, hogy a gyors társadalmi változások akut feszültséghelyzeteket
teremtenek, növelik a szocializációs zavarok gyakoriságát, általában norma- és
értékzavart, válságokat okoznak. Ezt nevezhetjük anómiás állapotnak. Merton
szerint az anómia gyakoribb a társadalom alsóbb rétegeiben.
Az anómiához hasonló fogalom az elidegenedés. E fogalmat Marx óta nagyon
sokféle értelemben használták a szociológiában. Ennek dimenziói: a
hatalomnélküliség, az élet értelmetlensége, az elmagányosodás, az önmagától
való elidegenedés, az önértékelés elvesztése, végül a normanélküliség.
Az anómiaelméletekből adódó
fontos következtetés, hogy a deviáns viselkedést mutató személyek a társadalmi
viszonyok áldozatai, nem (vagy csak kis részben) hibáztathatók viselkedésükért,
megsegítésük a társadalom egészének mintegy kötelessége.
Az 1960-as években a deviáns
viselkedésnek egy újfajta szociológiai elmélete jelent meg, az úgynevezett minősítési elmélet. Ezen elmélet szerint
nem magán a viselkedésen, hanem a társadalomnak, valamint egyes erre kijelölt
társadalmi intézményeknek (rendőrségnek, bíróságnak, pszichiátriai
intézményeknek, stb.) válaszreakcióján múlik, hogy valamilyen viselkedés vagy
személy deviánsnak minősül-e. Egyszerűbben fogalmazva, az elmebeteget például
nem annyira a viselkedése különbözteti meg a társadalom többi tagjától, mint
inkább az, hogy a pszichiáterek elmebetegnek minősítik. Fontos eleme ennek az
elméletnek, hogy a fenti társadalmi intézmények reakciója nagymértékben függ a deviáns
viselkedésű személy társadalmi helyzetétől.
Nemzetközi tendenciák
Egyenként vizsgálva az itt
tárgyalt deviáns viselkedéseket a következőket mondhatjuk: a statisztika által
kimutatott öngyilkossági arányszám
nagyjából 1960 óta Magyarországon a legmagasabb a világon. Jelenleg kiugróan a
legmagasabb a magyar öngyilkossági arányszám, mert a fejlett országok nagy
részében a második világháború óta nem nőtt az arányszám, nálunk viszont az
1980-as évek közepéig folyamatosan nőtt. Az utánunk következő legmagasabb
öngyilkossági gyakoriságú országok mind a közelünkben helyezkednek el, ezek:
Ausztria, Svájc, Németország, Dánia.
A bűnözés egészét nem lehet összehasonlítani a büntetőjog eltérései
miatt. Egyes, viszonylag jól körülírható cselekmények óvatosan
összehasonlíthatók. Ezeknek alapján azt a következtetést lehet levonni, hogy az
ismertté vált bűncselekmények statisztikái szerint az Egyesült Államokban lényegesen
gyakoribb az erőszakos bűnözés, mint Nyugat-Európában, de az európai országok
között is igen nagy különbségek vannak. Az utolsó években Oroszországban és
Ukrajnában erősen megnőtt a bűnözés.
A bűnözés egészén belül
különleges probléma a szervezett bűnözés.
Régebben a szicíliai maffiára utaltak, mint a szervezett bűnözés példájára. A
szicíliai maffia az olasz kivándorlók révén megtelepült az Egyesült Államokban
is. Az amerikai alkoholprohíbiciós időszakban az amerikai maffia uralkodó pozíciót
szerzett az illegális szeszesital-kereskedelemben. Az utolsó évtizedekben a
különböző szervezett bűnöző bandák a nemzetközi kábítószer-kereskedelemben
játszanak döntő szerepet. A kelet-európai szocialista rendszerek összeomlása
után ezekben az országokban is egyre nagyobb hatalommá váltak a helyi maffiák.
Az alkoholizmus gyakoriságának nemzetközi összehasonlításánál egyrészt
az egy főre jutó szeszesital-fogyasztásra, másrészt a májzsugorodásban
meghaltak arányára szokás támaszkodni. Mindkétfajta adat elsősorban a nagy
bortermelő országokban, Franciaországban, Portugáliába, Spanyolországban,
Olaszországban mutatja elterjedtnek az alkoholizmust.
A fejlett országokban a
közérdeklődés középpontjában áll a kábítószer-fogyasztás
terjedése. Elsősorban az Egyesült Államok drogfogyasztásáról vannak adataink. A
fogyasztás az 1960-as években kezdett nőni, először a marihuána, majd az LSD, a
közelmúltban a kokain fogyasztása nőtt erősen, miközben a heroinfogyasztás
láthatóan nem nőtt, az amfetaminoké pedig csökkent. A nyugat-európai
országokban, elsősorban a nagyvárosokban is elterjedt a kábítószer-fogyasztás,
de országonként és városonként nagyon eltérő mértékben.
Magyarországi helyzet
Az öngyilkossági
kísérletek száma legalább ötszöröse a haláleseteknek. Az öngyilkosok
háromnegyede férfi. A halállal végződő öngyilkosságok gyakorisága az életkorral
együtt emelkedik ugyan, de meglehetősen sok ember hal meg élete derekán, sőt
fiatalkorában is öngyilkosság következtében. Ugyan 1988-ban váratlanuk csökkeni
kezdett az öngyilkosságok száma, azonban még mindig a legmagasabb az
öngyilkossági arányszám a világon.
Az ismertté vált bűncselekmények
száma az utolsó években erősen nőtt. Hozzá kell tenni, hogy az ismertté vált
bűncselekmények 74 százaléka az úgynevezett vagyon elleni cselekmények
kategóriájába tartozik, túlnyomó részben lopás. A vagyon elleni bűncselekmények
közül különösen a gépkocsik lopása, kifosztása, rongálása nőtt nagymértékben,
de ez részben a gépkocsik száma növekedésének következménye. A bűnözés hirtelen
megnövekedésének okait csak találgatni lehet. Szerepe lehet a rendőrségi
bűnüldözés lanyhulásának, a határok átjárhatóvá válásának, a szervezett bűnözés
növekedésének, az állampolgárok tulajdonában lévő vagyon növekedésének. Az
elítéltek nagy többsége férfi, közöttük is a fiatal felnőtt férfiak vannak
túlsúlyban.
Az alkoholisták számáról nincs pontos statisztikai adatunk. A
májzsugorodás okozta halálesetek az 1950-es évektől folyamatosan emelkedett. Az
alkoholizmus a felnőttkoruk derekán lévő férfiak között a leggyakoribb. Úgy
látszik azonban, hogy a nők körében is terjed, és az alkoholisták
korösszetétele fokozatosan fiatalodik.
A kábítószer-fogyasztás meglehetősen új deviáns viselkedésfajta
Magyarországon. Az 1960-as évek végén vette kezdetét a kábítószerek és a
szerves oldószerek, közöttük a ragasztógőzök használata, belélegzése.
Napjainkban egyre inkább terjednek már a kemény drogok is.
A lelki betegségek előfordulásának gyakoriságát nehéz
megbecsülni. 1983-tól 1988-ig, majd 1994-ig a neurózisban és depressziós
tünetekben szenvedők aránya folyamatosan nőtt. Ezzel párhuzamosan egyre nőttek
ezeknek a lelki problémáknak a társadalmi különbségei, a szegények, különösen
az utóbbi években a munkanélküliek között sokkal gyakoribbak ezek a problémák,
mint a jobb módúak között. Mind a neurotikusok, mind a depressziós tüneteket
mutatók aránya magasabb a nők, mint a férfiak között, és számuk az életkorral
emelkedik.
Társadalompolitika
A deviáns viselkedés szociológiai
vizsgálatának eredményei azt sugallják, hogy igen nehéz problémával állunk
szemben, amely részben a magyar kultúra évszázados jellemzőivel, az elmúlt
évtizedek megrázkódtatásaival, a szükségszerű társadalmi változásokkal függ
össze. A súlyos társadalmi megrázkódtatások okozta anómiát sem lehet
nyilvánvalóan egyik napról a másikra megszűntetni. Mindebből azonban nem
következik az, hogy a deviáns viselkedés gyakoriságának csökkentése érdekében
maradjunk tétlenek. A deviáns viselkedések gyakoriságának csökkentése érdekében
a kulturális normák és értékek, a mindennapi élet feszültségeinek területén,
végül a szocializáció által lehet valamit tenni.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése