Az
avantgárd irodalmából
a) Az avantgárd néhány stílusirányzatának jellemzése
és bemutatása
b) Az epikus színház - Bertolt Brecht egy drámájának
elemzése
A 20. század világa
Ha
végigtekintünk az irodalomtörténet művelődéstörténeti korszakain, láthatjuk,
hogy az ókor, a középkor, a reneszánsz, majd a barokk és a felvilágosodás
irodalma után a realizmussal és a romantikával kezdődött (XIX. század) az
irodalomban mindaz, amit modern irodalomnak nevezünk.
A
20. század a változások százada. A század elején a földgolyó Európa-központú
volt, ma többcentrumú. Faji, vallási, kulturális és gazdasági ellentétek
jellemzik, tudományos-technikai forradalmak zajlanak. A 19. századi ember hitt
Istenben, magában az európai kultúrában: önmagában és társaiban. Nietzsche
híres kijelentésével ("az Isten meghalt") egy közel kétezer éves
világszemlélet rendült meg. Világossá vált, hogy az ember többé nem
"ura" a földnek - a kor embere nem élhet az egyértelműségek
világában: a század lényege a polifónia teljes körű jelenléte az emberi lét
minden viszonyában.
Avantgárd mozgalmak
A
20. században nincsenek egységes korszakok, korstílusok. Az irányzatok
párhuzamosak, egymásra épülők. A szecesszió képez átmenetet a szimbolizmus és
az avantgárd között.
Összefoglalóan
avantgárdnak nevezzük a 20. század első évtizedeiben jelentkező újító művészeti
irányzatokat. Az avantgárd első jelentkezése 1905-re tehető, fénykora a 10-es,
20-as évekre esik. Az avantgárdhoz azok az áramlatok, irányzatok tartoznak,
amelyek ember és ember, ember és természet megváltozott viszonyrendszerére
keresik a választ. Az irányzatok kulcsszava az új: radikálisan meg kívánják
újítani a művészeteket, a társadalmat, a művész és a társadalom kapcsolatát.
Kubizmus -nyitó alkotása Picasso
Avignoni kisasszonyok című képe
-az
első, forradalmi hatású avantgárd irányzat
Futurizmus -a veszély, az erő, a bátorság,
a háború megéneklése
-kiáltványok
-Oroszországban
is jelen van
Konstruktivizmus -a képző- és iparművészetben van jelen
-céljuk
a technikai fejlődésre építve a világ újrateremtése, konstruálása
Expresszionizmus -tiltakozik a létező társadalom rendje
ellen
-a
művekben az érzelmi elemek uralkodnak
-"A
világ középpontja minden egyes énben van" (Däubler)
Dadaizmus -a szürrealizmus előkészítője
-értelmetlennek
tetsző művek megjelentetése
Szürrealizmus
A
szürrealizmus (francia surréalisme - realizmusfölöttiség) a dadaizmussal
párhuzamosan kezdett formálódni. A kifejezést először Apollinaire használta,
Teiresziasz emlői című művét szürrealista drámának nevezve. Az irányzat
központja Franciaország, elődjüknek tekintették a francia szimbolistákat.
Lautréamont sokszor idézett szépség-meghatározása jól jellemzi a
szürrealizmust: "Szép, mint a varrógép és az esernyő véletlen találkozása
a boncasztalon".
A
szürrealizmus kiindulópontja a hazug világ elleni tiltakozás volt. Hadat
üzentek minden hagyománynak, sokszor polgárpukkasztást valósítva meg. A
szürrealisták szerint a mindennapokból segít kiszakadni a humor, ezen belül a
fekete-humor különösen kedvelt volt. Az irányzat jelentkezésének időpontja
1922, ekkor jelent meg Breton és Soupault A mágneses mezők című műve. A
szürrealizmus Breton szerint "tollbamondott gondolat, függetlenül az
értelem bármiféle ellenőrzésétől, s minden esztétikai vagy erkölcsi
törekvéstől". Kialakítják az automatikus írás technikáját. A mozgalom
legjelentősebb alkotói: Paul Éluard, Salvador Dalí.
A polgári dráma megjelenése Ibsen, Csehov
és Brecht műveiben
A
nemzetek életében, amikor megkezdődik a polgárosodás kibontakozása, ennek
kísérő jelensége a városépítés, a polgárság közösségteremtése és megjelenik a
drámaírás, amely összefogja és gondolatokkal biztosítja a polgári élet
kibontakozását. Akár az ókorban, akár az elmúlt századokban vizsgáljuk a
drámaírást, azt tapasztaljuk, hogy a dráma megjelenése, a színházak igénye
polgári fejlődés eredménye. Ez a folyamat kezdetben az ókori Athénban
bontakozott ki, Kr.e. az V. században.
A
feudalizmus - amely két alapvető rétegre tagolta a társadalmakat - a polgárság
mint réteg fokozatos megszűnéséhez vezetett. A dráma ismételt feltűnése az
elsőként polgárosodó országokban figyelhető meg: Angliában, majd
Franciaországban. A drámafejlődéshez kapcsolódóan meg kell említeni a középkori
vallásos drámákat is, majd az angol reneszánsz drámát, amely nem ismerte a
hármas egységet. A Franciaországban kibontakozó klasszicista dráma visszatért a
hármas egység követelményéhez, az antik drámákat és drámaírókat tekintve
példának.
A
hagyományos dráma a XIX. század végén átalakult: ettől fogva korunk drámáiban
igazi konfliktust egyre kevésbé találunk, a drámai szituáció nem mindig
konkrét, hanem általánosságban példáz valamit, a drámába lírai, epikai elemek
keverednek, a hármas egység követelménye pedig végképp eltűnt.
Ibsen
Henrik
Ibsen norvég drámaíró a modern dráma nagy megújítója: a görög tragédiák
analitikus módszerével és a szimbolizmussal teremtette újjá a polgári drámát
(pl. A vadkacsa, Solness építőmester). Jellemző, hogy a darab kezdetekor már
minden megtörtént: a cselekmény csak annyi, hogy a dialógusokból feltárul a
múlt, a drámai helyzetet tulajdonképpen a múltban megtörtént események hozzák
létre. Az előzmények vizsgálata lendíti tovább a művet, ezért nevezik Ibsen
színpadi alkotásait analitikus drámáknak. Műveiben nem a megoldás a fontos,
hanem a különböző életfelfogások összecsapása. Ibsen csak a közvetlen
jellemzést tartja meg (sem az író, sem más hős nem minősíti az alakokat). Az
író legtöbb drámáját áthatja a jelképes kifejezésmód.
Csehov
A
XX. századi orosz dráma teljesen más kérdéseket fogalmaz meg, mint a nyugati
drámaírók: az orosz kérdéskör az, hogy a polgárosodás időszakában az orosz
társadalmat még mindig feudális állapotok jellemzik. Csehov reális képet fest
Oroszországról, s az írói kötelességet így fogalmazza meg: "Aki igazat
akar írni, annak le kell mondania az izgalmas mesékről ... írása legyen olyan,
mint az élet, és az életben nem történik semmi nevezetes dolog." Csehov
drámáiban nincsenek tehát nagy szenvedélyek, összecsapások, látszólag nem történik
semmi, mégsem csillapodik a drámai lüktetés, mert az emberi lélek magával az
élettel kerül konfliktusba. Voltaképpen novelláit vitte színpadra, megteremtve
így a cselekmény nélküli drámát.
Az epikus színház - Bertolt Brecht: Kurázsi
mama
Brecht
A
drámairodalom és a színjátszás egyik legnagyobb hatású megújítója Bertolt
Brecht. Igazi színházi ember volt: már előadásban gondolkodva írta meg műveit,
és saját színháza volt Kelet-Berlinben.
Epikus dráma, epikus színház
Brecht
drámafelfogásának központi fogalma az epikus dráma, epikus színház. Az epikus
dráma azoknak az átmeneti műfajú drámáknak a megnevezése, amelyekben az epikai
elemek jelentős szerepet kapnak. Az epikus színház határozottan megkülönbözteti
a drámai és az epikus színházat: az egyik érzelmekre indít, a másik döntéseket
kényszerít ki; az első élményeket közvetít, a második ismereteket. A
cselekedetek a drámai színházban úgy mutatkoznak meg, amit az embernek tennie
kellene, míg az epikus színházban: amit tennie kell.
Brecht
szerint meg kell akadályozni, hogy a néző azonosuljon a dráma hőseivel - ennek
érdekében alkalmazni kell ún. elidegenítési effektusokat. Ilyen eszközök: az
egyes jelenetek önálló minidrámák, a dráma nem zárt egység, a cselekményt
tagoló songok (dalok) "kijózanítják" a nézőt, a narrátor
szerepeltetése, kivetített feliratok, fejezetcímek. A színészektől nem
átélésen, hanem kritikai magatartáson alapuló játékmódot követel meg a darab -
az előadás játék voltát kell hangsúlyozniuk, azt, hogy ez bármikor bárkivel
megtörténhet.
Brecht
Koldusopera című darabja ennek az elidegenítési módszernek kiváló példája, ezen
belül talán itt érzékelhető leginkább a songok szerepe. Brecht legnagyobb művei
a már feloldott elidegenítési elmélettel, a dialektikus színház jegyében
születtek meg (Kurázsi mama és gyermekei, Galilei élete, A kaukázusi krétakör).
A dialektikus színház
A
dialektikus színház a szórakozás és a tanulás között kölcsönhatást tételez fel,
s nem a tanítást, hanem a művészi meggyőződést tekinti elsődlegesnek. A
drámában már nem az elidegenedés a meghatározó, hanem az emberi gondolkodás
dialektikájának megjelenítése. Ez a dialektikus jelleg hatja át a Galilei élete
drámai világát is: az atomfizika friss felfedezései inspirálták a témát, a
tudós felelősségének kérdését, a tudomány és a hatalom, a tudomány és az etika
viszonyának vizsgálatát.
Kurázsi mama és gyermekei
A
dráma a harmincéves háború korába vezet el bennünket, abból mutat be
jeleneteket a kisember szemszögéből nézve. A háború témája 1939-ben közvetlenül
is időszerű volt, nemcsak az elvont példázat szintjén. Kurázsi mama
célkitűzésének két eleme - a család tagjai és a kocsi az áruval - nyilvánvalóan
együvé tartozik, mégis rendre szembekerül egymással. Az üzleti élet és a család
érdekei tragikus konfliktusokat okoznak. Az asszony úgy veszíti el gyermekeit,
hogy az éppen elintézendő üzleti dolgok miatt nem ér rá kellően odafigyelni,
jelen lenni. Egy pillanatra sem keletkezik azonban olyan látszat, hogy Kurázsi
mama rideg, szívtelen teremtés: nem tőle, hanem a háború világától idegenedik
el az olvasó és a néző, aki valóban azt érezheti, hogy ő is kerülhet ilyen
helyzetbe.
Az
üzlet a család létalapja, de Brecht szerint (és egy jegyzetében egyértelművé
teszi: nem a felmentő hangsúlyú előadásokkal ért egyet) nem szükségszerű, hogy
valaki ebből éljen, a háborúnak váljon haszonélvezőjévé. A drámában a háború
világállapotként mutatkozik meg. A 12 jelenet nem ezt a háborút, hanem a
háborút ábrázolják. Az ellenpontozó szerkesztés szép példája a három gyermekben
fedezhető fel: az egyik azonosul a háborúval, a másik becsületes áldozattá
válik, a harmadik hős lesz.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése