A XIX. század francia irodalma

         A XIX. század végének francia költészete

A költészet átalakulása, az írók közérzete

  A XIX. század második felében - elsôsorban Franciaországban - a

költészetnek, a költôi magatartásnak egy egészen új felfogása alakult ki.

A korábbi romantikus költészet lelkes pátosza az eszményekbe, az emberi haladásba, a világ megjavíthatóságába vetett hitbôl táplálkozott, a

romantika nemzedékét még a lelkesedés fűtötte. Victor Hugo vagy Petôfi Sándor a költôben váteszt, prófétát látott, akinek feladata, hogy

lángoszlopként vezesse a népet a Kánaán, egy ideálisnak, tökéletesnek

elképzelt új világ felé. Szent meggyôzôdésük volt, hogy a művészetnek, az irodalomnak fontos és nélkülözhetetlen társadalomformáló szerepe van.

  A század második felében a polgári társadalom írói kiábrándultan,

  csüggedten fordultak el saját koruk eszmény nélküli világától, a

 vagyonát, kiváltságos helyzetét brutálisan is védelmezô polgárságtól.

 Flaubert és Maupassant szenvtelenségérôl, illúzióvesztésérôl már volt

  szó, s ugyanez a csömör hatotta át a lírikusokat is.

 Az alkotókat mély pesszimizmus járta át. A pozitivizmus lapossága  a különbözô idealista filozófiai áramlatok gyanakvóvá tették ôket az

  ember megismerô képességével szemben is, s úgy gondolták, hogy a

valóság talán egészen más, mint amilyennek érzékszerveink mutatják.

  Tagadták a művészet társadalmi szerepét, elfordultak a közélettôl, a

  politikától. Azt hirdették, hogy vissza kell vonulni a "tiszta művészet"

  elefántcsonttornyába, s a "művészet a haladásért" elvével a "művészet  a művészetért" elvét állították szembe. A politikamentes, a közvetlen

"  hasznosság" nélküli irodalmat visszahelyezték újra a Parnasszusra, a

  tiszta formák és a tisztult eszmények világába. A magukat "parnasszista" költôknek nevezô francia lírikusok legfôbb elve éppen ezért a formai tökéletesség fontosságának, elsôdlegességének hangsúlyozása volt.

  Világmegvetésük, gyűlöletük hétköznapi emberi magatartásukban is megnyilvánult: általában züllött, bohém életet éltek, s a nyárspolgári erkölcsi normákat

nem tartották magukra nézve kötelezôknek. Az alkohol, az ópium és hasis mámorához menekültek, a testi szerelem örömeiben kerestek vigasztalást, s életundoruk olykor beteges halálvágyba torkollt. - Költôi magatartásuk, szertelen, polgárpukkasztó viselkedésük végeredményben a már bomló kapitalista társadalom

hanyatlását fejezte ki, s nem vették észre vagy nem akarták észrevenni azokat a

társadalmi erôket, amelyek az általuk is gyűlölt polgári rend forradalmi megváltoztatására törekedtek.

   Ehhez a francia irodalmi csoporthoz azz alábbi francia alkotók

tartoznak:Charles Baudelaire, Paul Verlaine,Arthur Rimbaud;