A francia és a német
felvilágosodás irodalmából
A francia felvilágosodás
Voltaire
Voltaire
a francia felvilágosodás kimagasló egyénisége. A 18. században ő volt a szellem
fejedelme, nagy tekintéllyel rendelkezett. Mindenféle műfajban alkotott.
Műveinek
többsége harcias, sziporkázóan szellemes, ironikus alkotás. Hitt az ésszerűség
diadalában, szenvedélyesen támadta az egyházat - ő az ún. természetes vallás
híve volt. A Candide vagy az optimizmus című kisregényében Voltaire Leibniz
német filozófus egyik művének alaptételét állítja ironikus vizsgálódásának
fókuszába. Leibniz azt állította, hogy ha a világot Isten teremtette, akkor ez
a világ a legjobb és a legtökéletesebb az összes lehetséges világok közül.
Ezzel Leibniz elveti a pesszimizmust és a "siralomvölgy” - felfogást. Ezt
a tételt, ezt az optimizmust csúfolja ki Voltaire.
Rousseau
A
francia felvilágosodás másik kiemelkedő alakja, Voltaire nagy ellenfele, a
svájci származású, franciául író Jean-Jacques Rousseau (1712-1778).
Rousseau
művei szoros egységet alkotnak, kölcsönösen egészítik ki egymást. Értekezés
című munkáiban kifejti, hogy szerinte a civilizáció megrontotta az erkölcsöket,
s vissza kell térni az ősi romlatlan állapotokhoz. A "természeti
állapotban" minden ember szabad és egyenlő. Rousseau észreveszi, hogy
ennek az ősi és idealizált állapotnak a megszűnése összefügg a termelés
fejlődésével.
A
társadalmi berendezkedéssel, az államhatalom mibenlétével foglalkozik
Társadalmi szerződés (1762) című tanulmánya. Arra a kérdésre keresi a választ,
hogyan nyerheti vissza az ember régi szabadságát a fejlett társadalomban.
Rousseau szerint az uralkodó hatalmát a néptől nyeri: a társadalmi rend
következésképpen szerződés, megállapodás eredménye.
A német felvilágosodás
Goethe
A
"világirodalom" szót Goethe alkotta meg, s ő lett ennek a maga
korában a legnagyobb alakja. A német irodalomban a klasszicizmus későn, a
romantika viszont korán jelentkezett, s ez a két irányzat itt egymást
kölcsönösen áthatotta.
ĺróvá
válásának fontos állomását jelentette Strassburg, a "Sturm und Drang"
központja. A Sturm und Drang (viharos előretörés) forrása is a felvilágosodás
volt, de az ésszerűséggel szemben többre értékelte az ösztönökre, a
szenvedélyekre alapított életet. Eszményképe a természetellenes béklyóitól
megszabadult ember, a szabályokat megvető, újat teremteni képes zseni volt.
Az
ifjú Werther szenvedései a költő Sturm und Drang korszakának alapműve, a
szentimentalizmus irányzatának legnagyobb sikere. Az ifjú főhős az életből
kiszakadva szerelmi szenvedélyének foglya lesz, s érzelmi zűrzavarában csak
egyetlen megoldást talál: az öngyilkosságot. A levélregény hatása szinte
felmérhetetlen: valóságos Werther-láz fogta el Európát és irodalmát.
Goethe
leghatalmasabb műve a Faust című kétrészes drámai költemény. Doktor Faustus
valóságos történeti személy, a reneszánsz kor jellegzetes alakja: tudós,
varázsló, jós, mágus, aki az életet akarta megismeri, szövetséget kötött az
ördöggel, de ezért szörnyen megbűnhődött. Goethe Faustját a csillapíthatatlan
tudásvágy jellemzi, de ez már nem bűn, hanem éppen a legfőbb erény, ezért Faust
már nem lesz az ördög áldozata.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése