2012. november 29., csütörtök

Csokonai Vitéz Mihály és a felvilágosodás


a) A felvilágosodás eszméi és stílusáramlatai Csokonai költészetében - néhány mű elemzése alapján
b) A magány élményének megjelenítése Csokonai költészetében


            Felvilágosodás Magyarországon

            A felvilágosodás eszméi Magyarországon (és más Kelet-Európai országban is) viszonylag későn terjedtek el. A több évszázados függés következtében nem volt erős polgárság, s ezeket az új eszméket csak a műveltebb főúri családok tudták magukévá tenni.

            A magyar felvilágosodás első szakaszát 1772-től (Bessenyei György: Ágis tragédiája) 1795-ig (a magyar jakobinus mozgalom felszámolása) számítjuk. Mária Terézia Bécsben testőrséget állított fel, ahol a magyar ifjak művelődhettek, s megszervezték az első magyar írói társaságot Bessenyei György vezetésével. Az 1801-ben szabaduló Kazinczy neve fémjelzi a magyar felvilágosodás második szakaszát, mely 1801-től 1825-ig, a reformkorig tart.

            Irodalmi élet

            Az 1770-es, 80-as években pezsgő irodalmi élet bontakozott ki: 1790-ben megalakult az első magyar színjátszó társulat Kelemen László vezetésével, számos folyóirat alakult: Magyar Museum, Uránia, Orpheus címmel. A klasszicizmus alakjai e korban: Bessenyei György, Kazinczy Ferenc, a szentimentalizmus írói: Verseghy Ferenc.

            Csokonai Vitéz Mihály

            Stílusának sokfélesége

            Csokonai a magyar felvilágosodás legsokoldalúbb költője - ezt műveinek gondolatgazdagsága, szellemi és érzelmi fogékonysága, műfajainak és stílusának változatossága bizonyítja. Gondolkodását mindvégig a felvilágosult humanizmus, a haladásba vetett hit jellemezte. Költészetében sokféle ízlés érvényesül: a kor divatos rokokó és klasszicista vonásai, a szentimentalizmus panaszos hangja, a népies-diákos hatások.

            Költeményeit három csoportba soroljuk:

            1. Filozófiai költemények: Az estve, Konstancinápoly
            2. A népről szóló népies versek: Jövendölés az első oskoláról a Somogyban, Szegény Zsuzsi, a táborozáskor, Szerelem dal a csikóbőrös kulacshoz
            3. Szerelmes versei: Tartózkodó kérelem, A Reményhez, A tihanyi Ekhóhoz,
            A Magánossághoz

            Csokonai lírája a 90-es években a sententia (az antik költők bölcseleteinek, tanításaink kifejtése) és a pictura (tájak, természet, ember elírás) vegyítéséből nőtt ki. A felvilágosodás legfőbb gondolatait szólaltatja meg. Különösen Voltaire és Rousseau hatottak rá. A Konstancinápoly és Az estve a felvilágosodás két fő irányzatát képviseli. Az első vers Voltaire egyházellenességét, Az estve pedig Rousseau felfogását: a romlott társadalommal szemben a természet idilli harmóniáját hirdeti.

            Filozófiai költemények
           
            Az estve

            A költemény kezdetét - bevezetés, befejező rész - az alkonyi természet finom leírása adja költői képek egész sorával. Az első rész csupa szín és hang (tündöklő, arany, rózsaszín, hangicsál, bömböl) és alig-alig érezhető a mozgás. Szelíd, nyugodt hangulatot áraszt a természet az alkonyi erdő. A vers elején kifelé figyel a költő, majd a következő részben befelé fordul, a külvilágot önmagára vonatkoztatja. A harmonikus természet ideálvilágba menekül a "szomorú lelkű" Csokonai. Az érzékelés kiszélesedik ebben a strófában: az alkonyi természet színeit, hangjait illatérzetek egészítik ki. Az erdő "fűszerszámozott theátrommá", illatos színházzá varázsolódik át. A költő megállítaná az időt, késleltetné komor és setét éj eljövetelét. Az éjszaka az elviselhetetlen emberi világ igenlő képévé tágul. Az esti természet csendes szépségével szembeállítja a zajos, durva, közönséges emberi társadalmat, melyet a kevély és a fösvény csörtetése ural. Kiszakad a költőből a panasz: "e világban semmi részem nincsen". A vers hosszabb, elmélkedő részében írja le, hogy a világ romlottságáért a "bódult emberi nem" a felelős, mert eltért a természet törvényeitől. A további eszmefuttatásban rousseau-i gondolat jelenik meg: a magántulajdon ("az enyim, a tied") megjelenése megszüntette az ősi egyenlőséget. A szépnek látott múltat a negatív festés módszerével idézi fel: a korabeli társadalom bűneinek, visszásságainak hiányát sorolja fel leltárszerűen. Gyakran utal a magyarországi viszonyokra is (dézsma, porció). A magántulajdon minden baj és háborúskodás forrása. A nyomorúság hajtja az embereket erkölcstelen cselekedetekre (tolvajlás). A korabeli feudális viszonyok kemény bírálata után a befejező részben visszatér a természethez. Az utolsó sorok ódai pátosza azt hirdeti, hogy a természet szerint minden ember egyenlő. Csokonai is a természet gyermekének vallja magát, számára ez a menedéket nyújtó otthon.

            Csokonai szerelmi költészete

            Csokonai Komáromban ismerkedett meg nagy szerelmével, Vajda Juliannával, egy gazdag kereskedő lányával, akit verseiben Lillának nevezett. A lány is viszonozta érzelmeit, s Csokonai zaklatott életében talán ez volt az egyetlen boldog korszak. Megható erőfeszítéssel keresett állást a Dunántúlon, de közben a lányt férjhez adták egy más férfihoz. E nagy szerelem élménye, s később a kiábrándulás hívta életre verseit, melyet Lilla, érzékeny dalok III. könyvben, 1802-ben rendezett sajtó alá. A 60 versből megszerkesztett ciklus a boldog szerelem hangjával kezdődik és a reménytelenséggel, a kilátástalansággal árul. Ezekből a versekből eltűnik a korai költeményekre jellemző örömérzet kecses játékosság. Helyette a mélyen átérzett és megszenvedett csalódottság, fájdalmas szenvedés lép. A Lilla-ciklus legszebbnek tartott elégiái a búcsúzás, a kényszerű elválás fájdalmas hangján szólnak.

            A pillantó szemek, A boldogság, Tartózkodó kérelem

            E három költemény  fejezi ki leginkább a költő Lilla - Vajda Julianna - iránt érzett szerelmét. A pillantó szemek a kezdetektől indul el, arról szól, hogy miként igézte meg a költő Csokonait Lilla szemei. A boldogság, mint címe is jelzi, a beteljesedett szerelmet fejezi ki. E két mű keletkezési ideje 1797, tehát az egész életét meghatározó szerelem kellős közepe. A Tartózkodó kérelem azonban már 1803-ban született, mikor egymáshoz fűződő viszonyuk gyengülni kezdett - legalábbis Lilla részéről. Mindhárom költemény rokokó stílusban íródott. A rokokó Csokonai számára a szépség és a boldogság világát jelentette, a hétköznapi dolgokon való felülemelkedést. Legfőbb tárgyköre a viszonzottnak érzett szerelem, a finom erotika.

            A Reményhez

            Lilla szerelme boldogságba ringatta Csokonait, elfeledtette vele csalódottságát, kárpótolta vágyaiért. Lilla elvesztése után (1798) öt évvel keletkezett később ez az elégia, tehát a Vajda Julianna iránt érzett - s viszonzott - szerelem igen mély nyomot hagyott a költőben. E nagy szerelem élménye és a kiábrándulás hívta életre verseit, melyet "Lilla - érzékeny dalok III. könyvben" címmel 1802-ben rendezett sajtó alá. Az ebben a kötetben található verseket ciklussá szervezte: a boldog szerelem hangjával kezdődik és a reménytelenséggel zárul. A Lilla-ciklus legszebbnek tartott elégiái az elválás fájdalmas hangján szólnak. Ilyen vers A Reményhez is.
            Ebben a költeményben búcsúzik el attól és azoktól (Lilla), akik életét tartalmassá tették. Az elégia, szerkezetét tekintve négy versszakos, melyek egyenként 16 sorosak. Érdekessége, hogy minden második sor rövidebb a körülötte állóknál. Strófaszerkezete tehát meglehetősen bonyolult; ez is mutat egyfajta klasszicista vonást (merev szabályok, harmónia). Ritmuslejtése mindvégig trocheikus, rímképlete: abab, cdcd, stb., vagyis keresztrím. E összetett strófaszerkezet kialakulásában az a tény is közrejátszhatott, hogy Csokonai, szövegét egy már Kossovits József által megadott dallamra írta. A vers szerkezete átgondolt, logikus: az 1. és a 4. versszakban párhuzam fedezhető fel, míg a 2. illetve a 3. strófa egymással ellentétben áll.
            A költő az első versszakban egy fogalomhoz szól, melyet költői eszközökkel megszemélyesít: ez a Remény. Csokonai és a Remény között párbeszéd természetesen nem alakulhat ki, tehát e költemény fájdalmas hangon előadott monológ. Már itt (ti. az első versszakban) megmagyarázza a Reményt, mint fogalmat, tulajdonképpen definiálja azt: nem isten, csak annak látszó; tünemény, csalfa és vak. Ennek ellenére igen nagy hatalommal rendelkezik az emberek - elsősorban a boldogtalanok - felett: "Síma száddal mit kecsegtetsz?" - hitegeti őket. A kilencedik sortól kezdődően a Remény szemére veti, hogy: "...mégis megcsalál.". Ettől kezdve már reménykedni sem akar. A 2. és a 3. strófában a már jelzett ellentétes kapcsolat bontakozik ki: a tavaszi virágoskert pompájával jellemzi élete boldog, felhőtlen korszakát, s a következő, a 3. versszak már a lélek állapotát tükrözi a kert télen bekövetkező pusztulásával. Ám nem csak Lilláról szól, hanem élete egyéb elveszett vagy elvesztett értékeiről is. Néhány ellentétpár: rózsa, nárcisz - elhervadt; patak, fa - kiszáradt; boldogság - bú. E két versrészben is felfedezhetők a rokokó stílusjegyei: a színek, szagok, stb., bár a vers egészét a szentimentalizmus jellemzi. A befejező strófában a reménytelenség már-már a halálvággyal azonosul. Az élet Lilla elvesztése után értelmetlenné vált Csokonai számára. Ezután hangzik el a fájdalmas búcsú: "Bájoló lágy trillák! / Tarka képzetek! / Kedv! Remények! Lillák! / Isten véletek!"
            A Remény című költemény és más hasonló versek, pl. A tihanyi Ekhóhoz, A Magánossághoz című költeményei is mind azt bizonyítják, hogy Csokonai Vitéz Mihály életében milyen óriási szerepet töltött be Vajda Julianna, azaz Lilla, s hogy az ettől a nőtől való megválás nagyon megsebezte. Olyannyira, hogy verseiben megjelenik a halálvágy gondolata is; és az élet elvesztése alig két évmúltán be is következik.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése