a) A költői én és a világ kapcsolatának változása
Babits pályáján
b) A szenvedés és a betegség lírai megjelenítése
Babits kései költészetében
c) Babits Jónás könyve című művének értelmezése
Babits Mihály
A
20. század elején a modern, esztétikai tekintetben magas szintű irodalom
kiemelkedő alakja Babits Mihály. Művein évezredek klasszikusainak nemes hatása
érződik. Lírájára a gondolati-filozófiai mélység, a töprengő eszmélkedés
jellemző. Ennek folytatója lesz Szabó Lőrinc és József Attila, majd Pilinszky
János. Babits elsősorban a gondolati líra terén hozott újat, de ki kell emelni
műfordítói munkáját és irodalomtörténeti, kritikai tanulmányait is.
Az
1908-tól Nyugat című folyóirat egyik vezéralakja. Az "őszirózsás"
forradalom és a Tanácsköztársaság ideje alatt egyetemi tanár, majd a forradalom
bukása után megfosztják katedrájától, és sokáig mellőzik. A Baumgarten-díjakat
kiosztó alapítvány kurátoraként alkalma nyílik a fiatal költők, írók műveinek
támogató megjelentetésére.
A költői én és a világ kapcsolatának
változása
Levelek Iris koszorújából
Babits
a könyvek bástyái mögé húzódott, de "nem kell hinni, hogy aki könyvekbe
menekül, az élet elől akar szökni. Sokszor inkább tágítani akarja életét."
Első kötetének ĺÍrisze
az ezerszínű szivárvány istennője. Ez a fiatal költő kiapadhatatlan becsvágyát
jelzi: minden hangon és minden tárgyról tud énekelni. Témák, hangnemek, korok,
stílusok, versformák gazdagsága jellemzi már első kötetét. Jellemző rá a
szokatlan rímek, alliterációk használata. Egyszerre hagyományőrző és újító: a
klasszicitást és a modernséget együtt akarta megvalósítani. Az örökös
megújulást nélkülözhetetlennek tartotta.
In
Horatium
Az
In Horatium (jelentése: Horatius ellen) című óda nemcsak kihívás Horatiusszal,
hanem főhajtás is. A fiatal Babits tőle idézi az első négy sort: csak a
beavatottakhoz, az értő olvasókhoz kíván szólni. A görög bölcseletre való
utalás, a Hérakleitosztól vett idézet filozófiai távlatokat ad a költeménynek.
A költészet megújulása új gondolatok megjelenése a régi formában, illetve régi
eszmék új köpenyben való újjászületése. Programjának megfelelően Babits a
Horatiusszal vitázó mondanivalót Horatius kedvelt versformájában, alkaioszi
strófában zengi végig, hibátlanul.
A
lírikus epilógja - az elégedetlenség költeménye
Az
első kötet a soha meg nem elégedés himnuszával indult, s az elégedetlenség
költeményével zárult. Babits önmagát, törekvéseit és ezek eredményét vizsgálja
A lírikus epilógjában. A nagy filozófiai költőt az agnoszticizmus izgatja, mely
tagadja a valóság teljes megismerhetőségét, s azt feltételezi, hogy az emberi
értelem csak a jelenség, s nem a lényeg megragadására képes. A vágy és a
lehetőség ellentéte jellemzi a verset. Csak óhaj, de lehetetlen a világot
megismerni, birtokba venni, ábrázolni. Miközben az ember a
"mindenséget" kívánja "versbe venni", önmagánál tovább nem
jut. Sőt, még önmagát sem tudja meghatározni. Én és a világ viszonya - ez a
vers tárgya, de mindkettő börtönnek bizonyul, mert sem az "én-világ",
sem a tágasabb világ, a külső valóság sem meghatározható, s főleg nem otthonos;
a költő egyikben sem érzi jól magát bezárva. A bezártságélményt költői
kifejezésekkel teszi érzékletessé: "vak dió", "bűvös kör",
"börtön". A szigorú versalakzat, a szonettforma is a zártságot sugallja.
A filozófus költő
Babits
Mihály korának nemcsak egyik legnagyobb költője, hanem legsokrétűbb magyar
gondolkodója is volt. Sokféle szál fűzte egyszerre különböző s néha ellentétes
bölcseleti áramlatokhoz. Nagy hatással volt rá Bergson, aki szerint kétféle idő
van (fizikai idő és egyénileg átélt idő).
Esti
kérdés
A
költő ezt a verset is rendkívüli alapossággal és tudatossággal alkotta meg.
Feltűnő a rímképlet szerkesztettsége. A "midőn", az
"olyankor" és az "ott" szavak három ízületre bontják a
költeményt. A vers nyitánya egy tavaszi-nyári este csodálkozást kiváltó
impresszióinak lehetetfinom leírása. Tizenkét soron át egy metafora kibontása
adja a bensőségs hangulatot árasztó költői képet. Az "olyankor"
névmással új logikai egység kezdődik: lezárult egy élmény, s ettől kezdve
időrend nélkül különböző élethelyzetek kapcsolódnak egymáshoz. Velence
szépségénél hosszabban időzik a költő. Az "ott" újabb gondolati
egység kiindulópontja. Olyan ősi kérdések merülnek fel, melyekre a vers nem tud
választ adni - Babits filozofikus költészetében általában fontosabb a kérdés,
mint a válasz.
Erkölcsi-politikai kiállás
Babits
szinte mindig esztétikai vagy morális kategóriákban gondolkodott, még ha
társadalmi jelenségekről volt is szó. Erkölcsi és nem politikai szempontból
ítélte meg pl. a nagy pesti tüntetést: az igazság diadalát várta tőle. Az
erkölcs győzelme reményében - keserűen, meghasonlottan - vállalta volna a
forradalommal együtt járó barbárságot is.
Húsvét
előtt
Az
erkölcsi kérlelhetetlenség fordította szembe a háborúval: az emberi élet, a
humanista értékek védelme érdekében tiltakozott az élet- és értékpusztítás
ellen. A költő maga olvasta fel Húsvét előtt című versét a Zeneakadémián. A
Húsvét előtt cím a föltámadást, a béke reményét ígéri. A költemény szabadversre
emlékeztető rapszódia, ritmusa idegesen nyugtalan. A versnek legfontosabb
üzenete a békevágy kinyilvánítása. Négyszer
tér vissza a szenvedést is vállaló mellékmondat: "S ha kiszakad ajkam,
akkor is...". Ezek teremtik meg a vers gerincét. A háború
embertelenségének szimbóluma a Vörösmartytól kölcsönzött nagy Malom. Miután a
"szabadító drága szó" végre elhangzott, a könnyed dalforma jelzi a
lélek viharainak elcsitulását.
A humánum őrzése a háború után
Az
első világháború után szemlélete elkomorodott, kétségbeejtette a nemzeti
tragédia. 1919-ben döbbent rá arra, mint Vörösmarty Az emberekben, hogy minden
új "szent" eszme új nyomort és újabb szenvedést hoz. Magatartását és
visszahúzódás, az elzárkózás jellemezte: 1925-ben megjelent kötetének címe is -
Sziget és tenger - arra utalt, hogy a magánélet nyugalmába, az idill lakatlan
"szigetére" szeretett volna elbujdosni, szellemi függetlenségét
próbálta megőrizni. Költészetében új témák is jelentkeztek. Fölerősödött
szociális érzékenysége, s megszólalt verseiben a mások iránti szánalom.
Cigány
a siralomházban
A
közösség iránt érzett szánalom, az emberi együttérzés közelítette a városi
szegények szenvedése felé. Ennek egyik legszebb bizonyítéka Cigány a
siralomházban című, mások fájdalmát megértő költeménye.
A
vers költészetének összegző jellemzése, számvetése. A "cigány"
ugyanúgy a költő metaforája, mint Vörösmarty híres versében. A nagy előd
biztatta magát muzsikálásra, hogy "lesz még egyszer ünnep a világon",
a 20. századi utódban már nem élnek ilyen remények. A "hajdan"
ifjúkori művészetét idézi, a "szárnyas, fényes, páncélos, ízelt"
pedig az alkotás könnyedségét, örömét. "Később", a háború alatt
születtek tiltakozást kifejező expresszionista, trombitahangú versei. "De
ma" "halkan, elfolyva, remegve jön", születik a vers, s a
könny-hasonlat az új költemények tartalmáról, a szenvedés megszólaltatásáról
vall. Versei személyes panaszai helyett a "testvérek" iránti
szánalmat szólaltatják meg. Egyetlen felkiáltásban összegzi az énen kívüli
világból érkezett benyomásokat: "Szomorú világ ez!".
A
vers tartalmának megfelelően eltűnnek a csillogó rémek, az egyetlen tiszta
képletű sor a legfontosabb mondanivalót emeli ki: "Csak a könny, csak a
könny, csak a könny hull".
Szembenézés a halállal
Kései
költészetének fájdalmas-komor hangulatát indokolja a korai halál fenyegető
közelsége is. 1936-ban már tudta, hogy súlyos beteg, s a versekben megszólalt a
haláltól való rémület.
Ősz
és tavasz között
Babits
költészetének végső nagy művei közül való az Ősz és tavasz között című
elégiája. 1936-ban született a vers, végzetes betegsége, a közelítő halál
tudatában. A vers hangneme belenyugvó hangulatú. Az emberélet és az
évszakváltás párhuzama legősibb lírai alapképeink közül való. Az Ősz és tavasz
között is természeti képek szövevénye. A hetedik versszakban válik
nyilvánvalóvá, hogy Babits számára minden a közelgő halált idézi fel. A
záróversszakban a költő némi változtatással újra megismétli az alaptételt: neki
már a tavasz is ellenség. S végül egy gyönyörű természeti hasonlattal zárja le
a verset:
"Csak
te borulsz rám, asszonyi jóság,
mint a letört karóra a rózsák,
rémült szemem csókkal eltakarni...
Óh jaj, meg kell halni, meg kell halni!"
Balázsolás
A
Balázsolás a gégeműtét előtti légkörben született. Szent Balázs püspök a
torokfájás védőszentje. Ünnepén szokásos szertartás a balázsolás vagy a
Balázs-áldás: Babits is megkapta ezt az áldást operációja előtt.
A
költemény vizuális képe is nyugtalan: fontosabb számára a gondolat, mint a
nyelvi dallam. A vers izgatottságát, levegőért kapkodó zihálását érzékelteti az
éles sorátlépések igen magas száma is. Maga a vers hangütése indítja meg az
egykori szertartás hangulatába való beleélés folyamatát. Némi elnéző humorral
gondol vissza a költő az egész szertartásra, az öreg papra, aki maga sem
értette jól az áldás szövegét. A felnőttet önvád gyötri, amiért "félszáz
évet" úgy élt át, hogy nem is gondolt az oltalmazó szentre. Most, hogy
"orv betegség öldösi", újra "szepegő kamaszként" könyörög a
csodatévő vértanúhoz segítségért. Párhuzamba
állítja kettejük sorsát, s a vers végén már nem annyira az életmentés csodáját
kéri tőle, mint inkább a halálba való belenyugvás bölcsességét.
A prófétai magatartás
jelentkezése és vállalása
Jónás
könyve
A
30-as évektől kezdve Babits az eddigieknél is magányosabban érezte magát,
humanista értékei egyre idegenebbek lettek a fasizálódó világban. A mindennapok
politikai küzdelmébe való leereszkedés helyett a szemlélődés és bölcselkedés
útját választotta. A Versenyt az esztendőkkel című kötete 1933-ban íródott, a
fasizmus győzelmének évében. Ebben a kötetben fellelhető a bibliai prófétákkal
való azonosulás, a prófétai küldetés szerepének vállalása (Mint a kutya silány
házában, Holt próféta a hegyen, Vers a csirkeház mellől, Mint különös
hírmondó).
Babits
egyre határozottabban vallja, hogy a művelt emberségnek azonosulnia kell a
morális emberséggel, és a morális emberség abban a történelmi pillanatban
szükségszerűen a fasizmus és a háború ellen politizáló emberséget jelenti. A
költő így nyilatkozik erről: "Álljon-e ki az író politikai meggyőződései
mellett? Vívjon-e harcokat az írás harcain kívül is? Iparkodjon-e hatni az
aktuális kérdések megoldására?...Ezekre a kérdésekre csak egyetlen felelet
lehetséges: igen...De micsoda felelősség is ez egyúttal".
Babits
a Jónás könyvét operációja után vetette papírra, s a Nyugat 1938. évi
szeptemberi számában jelent meg. Ehhez fűzi hozzá egy évvel később a Jónás
imáját. Babits ekkor egész Európa pusztulásától rettegett - új erővel vetődött
fel a kérdés: mit tehet a költő, a művész a barbár erők ellen? A négyrészes
elbeszélő költemény bibliai történet mögé rejtett önéletrajz, nagyszabású lírai
önvallomás. A küldetéstudat ünnepélyessége mellett itt is jelen van az irónia,
sőt a groteszk humor is. A kezdetben gyáva Jónás, aki "rühellé a
prófétaságot", komikus és szánalmas figura, groteszk alak. A korábban
félénk Jónás Ninivében önmagát is túlkiabálva, kérlelhetetlenül igyekszik
teljesíteni küldetését, de szégyenben marad. A testi-lelki gyötrelmek
kényszerítették arra Jónást, hogy prófétáljon: felismerte, hogy nem térhet ki a
felelősségvállalás alól. Babits versének a története híven követi a bibliai
elbeszélést, ám a Bibliában a niniveiek hallgatnak a próféta szavára, így logikus,
hogy az Úr megkegyelmezett a városnak. A Jónás könyvében gúny és süket közöny
fogadja a prófétát, akinek nem teljesedik be jóslata. Ebben ott rejlik valami
remény is: az emberiség nagy alkotásai, maradandó értékei talán túl fogják élni
a megáradt gonoszságot. Az elbeszélő költemény többnyire 11 szótagos sorokból
áll, archaizáló nyelvezetű, ünnepélyes lejtésű. Gyakoriak a sorátlépések, a
rímek virtuózan pongyolák.
Babits
nagy művének végső tanulsága, hogy a próféta nem menekülhet kötelessége elől.
Nem az önvád szólal meg a Jónás könyvében, hanem Babits belső vívódása az
erkölcsi kötelesség kiállásra késztető parancsa és a közszerepléstől
visszahúzódó természete között. A vers az igazi prófétaság lényegére tanít egy
olyan történelmi pillanatban, amikor hamis próféták serege homályosítja el a
napot. Jónás nem akart próféta lenni - bele is bukott szerepébe. Nem kellenének
többé próféták? De igen, csak nem egészen úgy, ahogy Jónás hitte. Támadniuk
kell azt, ami rossz, de nem szabad presztízskérdésből elpusztítaniuk az
egészet. "A szó tiéd, a fegyver enyém" - mondja az Úr. A fegyver a
történelem erőié. Tudatossá tenni e történelmi erőket, irányt mutatni nekik,
tisztázni a feladatukat: ennyi, nem kevesebb és nem több a próféták szerepe.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése