a) A magyar Ugar élménye Ady lírájában
versértelmezések alapján
b) Ady szerelmi lírájának két korszaka
c) Ady szimbolizmusa
A korszak irodalmi élete; a Nyugat
jelentősége
Az 1867-es
kiegyezést követően a gyors ütemű nagyipari fejlődés jelentősen átalakította
hazánk képét. A gazdasági és civilizációs eredményekkel a honfoglalás ezeréves
évfordulóját ünneplő ország fővárosa, Budapest (1873) világvárossá lett. Szinte
mindenkit építkezési láz fogott el: a Belváros mai képe ekkor alakult ki, felépült
az Országház, a Halászbástya, a Műcsarnok. Rohanó tempójúvá vált az élet. A
felszín nyugalmát azonban társadalmi feszültségek aknázták alá; a gyors
fejlődés nem hozott demokratikus átalakulást. A századforduló felgyorsuló
gazdasági-társadalmi átalakulásai az irodalmi-művészeti életben is éreztették
hatásukat. A felemás polgárosodás új életérzéseket, új témákat hozott magával.
A 20. század elején kezdődött Bartók Béla és Kodály Zoltán révén zenei
megújulásunk; megnyitotta kapuit a Thalia-társulat, sőt Gauguin-kiállítást is
lehetett látni. Ezeknek az éveknek a levegője tele volt valami különös
fesztültséggel. A művészek jelszava a "modernség" lett, amely
egyszerre jelentett feudalizmusellenességet is. Művészi modernség és társadalmi
progresszió kölcsönösen kiegészítették egymást. Létrejött a Társadalomtudományi
Társaság, s megindította a Huszadik Századot; elindult a Figyelő is. Négyesy
László stílusgyakorlatain találkozott először egymással Babits, Kosztolányi,
Juhász Gyula, Tóth Árpád.
Az
igazi határkövet a megújulásban a Nyugat című folyóirat jelentette, melynek
legelső száma 1908. január 1-jén látott napvilágot. Főszerkesztője Ignotus
volt, (Veigelsberg Hugó), szerkesztői pedig Fenyő Miksa és Osvát Ernő. A Nyugat
emblémája Beck. Ö. Fülöp Mikes-emlékérme volt, amely a bujdosó magyar irodalmat
jelképezte. Osvát, a szerkesztő nem író volt, hanem kritikus, s így mindig csak
a tehetséget nézte, nem a politikai pártállást. A szellemi szabadság és a
függetlenség fellegvára lett a folyóirat. A Nyugat cím egyszerre jelentett
programadást és kihívást. Céljának tekintette a magyar irodalom nyugati
színvonalra emelését, ezáltal szembefordult az ország akkori irodalmával. A
Nyugat író fedezték fel Arany öregkori modernségét, Vajda, Reviczky és mások
munkásságának értékeit. Ady körül, aki az új folyóirat vezéregyénisége lett,
már javában dúlt az irodalmi háború, a "nyugatosok" elleni általános
támadás. A támadók a Nyugatban nemzeti veszedelmet láttak, a hazafiatlanság
melegágyát.
Mindezek
ellenére a folyóirat tekintélye egyre erősödött; olyan kiváló nagyságok
tartoztak az "első nemzedékbe", mint Ady Endre, Babits Mihály,
Kosztolányi Dezső, Juhász Gyula, Tóth Árpád, Kaffka Margit, Füst Milán, Krúdy
Gyula, Karinthy Frigyes, Móricz Zsigmond, Molnár Ferenc, Tersánszky Józsi Jenő.
Osvát halála után (1929) Babits határozta meg a Nyugat szellemét, arculatát.
1933-tól pedig az Illyés Gyula által szerkesztett Magyar Csillag tekinthető a
Nyugat folytatásának. A 20-as években jelentkezett az ún. "második
nemzedék": Szabó Lőrinc, Illyés Gyula, Márai Sándor. A 30-as években pedig
kialakult a "harmadik nemzedék" Weöres Sándor, Radnóti Miklós, Zelk
Zoltán, Szerb Antal közreműködésével.
Ady Endre
Az
új irodalmi-művészi törekvések az ő költészetében teljesedtek ki első ízben:
neve egy új korszak kezdetét jelöli irodalmunkban. Az első olyan a magyar
irodalomban, akinek foglalkozása volt az írás, hiszen művészi törekvése először
publicisztikájában teljesedett ki. Vállalta a meg nem értettséget, bár mindig a
figyelem középpontjában állt: eredeti költészete és újszerű, a lírát
megváltoztató tevékenysége miatt.
Ars poetica és lírai önszemlélet
Ady
nemcsak szép versek írója kívánt lenni, hanem egy új élet hírnöke, új Messiás
is, aki a magyarságot európai helyzetének kritikai önszemléletére akarta
ráébreszteni. Úgy tört be a magyar életbe, olyan gőgös önérzettel, mint akinek
joga és kötelessége ítéletet mondani. Ezt a betörést egyértelműen első igazi,
jelentős verseskötete képviselte, az Új versek 1906-ban. Az Új verseket
beharangozó "Iró a könyvéről" című cikkében azt panaszolja el, hogy a
tovább élő feudalizmus az irodalmat is a saját képére formálja, s hogy a falusi
Magyarország irodalma már régen nem terem igazi értéket. Nem csoda, ha
megfogamzott benne az újat teremtés vágya. A cikkben már saját korát fordulónak
látja. Ady hangja csupa dacos ingerültség. Önmagát különbnek látta mindenkinél,
mert benne - véleménye szerint - a "magyar faj" és a
"művész" legnemesebb vonásai egyesülnek. Ady azonban indulása
pillanatában tisztában volt vele, hogy milyen terhet vállal magyarságának
lírába való bekapcsolásával. Világosan tudta: a magyar költészet áramkörébe
csak úgy tudja bekapcsolni líráját, ha vállalja annak a nemzet sorsával
gyötrődő tradícióit. A nagyváradi Ady tendenciájában polgári világnézete
egyszerre volt hagyományosan magyar s nemesen kozmopolita. Polgári
radikalizmusa a felvilágosodáshoz nyúlt vissza. S ezért derengett föl előtte
már nagyváradon az európai magyarság eszménye. A város nagymértékben
kitágította a fiatal Ady látókörét. Tisztán látta már ekkor a félfeudális
Magyarország kórképét.
Góg és Magóg fia vagyok én...
A
Góg és Magóg fia vagyok én... kezdetű, cím nélküli költemény az Új versek
előhangja lírai ars poetica és programadás is egyben. Ady az Új versekben
talált magára, ezzel a kötettel kezdődik annak a sajátos világképnek a
kibontakozása, mely első ízben fejezi ki a 20. századi ember problémáit. Ady
költészetéről megállapíthatjuk, hogy igen ellentmondásos; ez az ellentmondás az
értelmes életet kereső, gondolkodó ember belső vívódásaiból fakad. A vers írói
szándékainak összegzése, a hazához való ragaszkodásának összetett értelmű
kifejezése.
Az
első két versszak hasonló szerkezeti felépítésű: szimbólumai ugyanazt az érzést
szuggerálják: a bezárt, elátkozott, pusztulásra ítélt néphez való sorsszerű
kötődést és a teljes azonosulást. Góg és Magóg szimbóluma a pogányság jelképe;
Anonymus a magyarok őseivel azonosította Góg és Magóg népét. "Verecke
híres útja" egyértelműen a honfoglalásra utal, Dévény pedig a régi
történelmi Magyarország nyugati kapuja volt. Góg és Magóg népe az ércfalakkal
körülzárt, "keleti" magyarsággal azonos. A költő hangsúlyozza népével
a sorsközösséget: "vagyok én", "jöttem én". Be kíván
azonban törni nyugatról, új időknek új dalaival. Szembekerül a "hiába"
és a "mégis", s ellentétben áll a cselekedni vágyó "én" s a
cselekvést megakadályozható "ti" is. Megjelenik azonban a
"mégis", mely nem engedni elhallgattatni magát: az új szárnyakon
szálló dal végül mégis győztes, új és magyar lesz. A költemény fő kulcsszava az
"új", ez a szó viszont nem a nemzeti hagyományokat tagadja, hanem a
jövő fejlődését összekapcsolja a múlttal.
A magyar Ugaron ciklus - A Tisza-parton, A Hortobágy poétája, A magyar Ugaron
Az
Új versek korszakos jelentősége az új tartalomnak, új mondanivalónak új,
korszerű formában való megjelenése. De mi volt ebben az új mondanivalóban, ami
a kortársakat annyira mellbe vágta? Ha megvizsgáljuk a kötet kritikáit, azonnal
látjuk, hogy A magyar Ugaron ciklus robbant ekkorát. A nemzeti önismeret, amely
minden nép haladásának fontos feltétele, a legnagyobb európai magyaroknak
Apáczai Csere Jánostól Kazinczyig mindig emésztő gondja volt. Adyban Nagyvárad
óta élt, Párizsban tág nemzetközi perspektívát kapott, s a hazai politikai élet
kérdései nyomán is világossá vált a gyötrő kérdés: mit ér az ember, ha magyar?
Erre a cseppet sem könnyű kérdésre próbált meg válaszolni Ady A magyar Ugaron
ciklusban olyan költeményekben kifejezni ezt - hogy csak a legjelentősebbeket
említsük -, mint A Hortobágy poétája, az Ének a porban, A Tisza-parton, a
Lelkek a pányván, A Krisztusok mártírja, Találkozás Gina költőjével, s persze A
magyar Ugaron. A kérdést hosszú idő után először úgy teszi fel valaki, hogy nem
a dicső magyar múltat kérődzi vissza és nem a magyar nép eleve tragikusnak
rendelt sorsából indul ki, hanem jó történelmi érzékkel a kis népek reális
lehetőségeit veszi számba.
A Tisza-parton
A
Tisza-parton című költemény címe már megteremti azt a belső feszültséget,
melynek további működése hozza létre magát a költeményt. A Tisza-part és a
Gangesz partja két pólust képvisel a rendkívül tömör költeményben. A Gangesz
partja többjelentésű jelkép: nemcsak a keleti származást (a magyarságét és a
költőét), hanem egy titokzatos, sejtelmes szép mesevilágot is szuggerál,
amelyben a "finom remegések" megteremhetnek; az ellentétét mindannak,
amit Ady Magyarországa jelent. A távoli és a múltbeli álomvilággal szemben a
második szakasz a jelenlegi és az itteni kiábrándító valót "mutatja
be". Itt egyetlen tömör szimbólum helyett egyszerűen felsorolja azokat a
fogalmakat, melyek együttesen jelentik a félfeudális Magyarországot Ady
számára: "Gémes kút, malom alja, fokos, / Sivatag, lárma, durva kezek, /
Vad csókok, bambák, álom-bakók". A vers ritmikája is megváltozik a második
strófában, s a két versszak szembenállása különböző értékrendszerek közötti
ütközést is jelent. Milyen derűs-vidám kép Aranynál az "ösztövér kútágas
hórihorgas gémmel", Ady gémeskútja pedig a csatornázás korában valami
őskori lelet ócskaságával hat, ami az egész táj hangulatát kietlenné teszi. A
malomalja, ahol a régi faluközösségekben a tekintélyes gazdák hányták-vetették
meg a falu közügyeit, Adynál a felelőtlen politizálgatás jelképe lett, a fokos
pedig a betyárromantikából sötétült a brutalitás szimbólumává.
A Hortobágy poétája
Az
ellentétekre épülő szerkesztésmód uralkodik A Hortobágy poétája című
költeményben is. Az ellentét a szimbolikus jelentésű művészportré s a durva
környezet kontrasztja. A "kúnfajta, nagyszemű legény" befelé élő,
érzékeny lélek; finom lelki rezdülések kínozzák, az élet mámorító érzései
foglalkoztatják. Már az első strófában is érezzük: "a híres magyar
Hortobágyon" nincs szükség ilyen emberre. A csorda-népek a szívből nőtt
szépség virágvoltát észre sem veszik: egyszerűen "lelegelik". A nóta
"eltemetésével" az utolsó strófában beteljesedett a művész-tragédia:
a szépség, a dal elveszett a durva műveletlenségben. A poétasors itt az
elnémulás.
Az
Új versek kritikái a legérzékenyebben a kötet verseinek újszerű zenéjére
reagáltak. Bíró Lajos, a Párizst is megjárt jóbarát szerint "belső
muzsikájuk van ezeknek a verseknek..., amelyeket nem lehet mértékkel és
verslábakkal kihozni. A szó nála...új színt kap, új erőt, új érccsengést".
Ady nem jó vagy rossz jambusokat írt, hanem helyreállította a magyar beszéd és
a magyar vers ritmikájának összhangját. A legjellegzetesebb Ady-dallam már az
Új versekben jól hallható, például A Hortobágy poétájában: a verszene lényegét
dallamegységekkel közelíthetjük meg. ("Csordát őrzött és nekivágott",
illetve az utolsó versszak utolsó sora.)
A magyar Ugaron
Ady
művészi törekvésekben és életformában messze szakadt már a feudális, falusi
Magyarországtól: egy újfajta, kritikai jellegű önszemléletet tudatosított. A
magyar Ugar Ady legszerencsésebb, mert legmélyebbről megfogott és legtöbbet
magába sűrítő szimbólumai közé tartozik. A vers belső látásunkat ragadja meg
riasztó látomásként. Feszítő ellentétek találhatók a költeményben: az elvadult
táj, a vad mező szemben áll az ős, buja, szűzi földdel, a szent humusszal; a
virággal pedig a dudva, a muhar, az égig nyúló gizgazok, a vad indák kerülnek
szembe. A versnek lefelé menő kompozíciója van. Az 1-2. versszakban az
ébresztő, felfedező, cselekvő szándék az aktív, de a 3-4. strófában már az Ugar
válik cselekvővé: a dudva, a muhar, a gaz húz le, fed be, altat. Az ugar-léttel
szemben a virág-létre vágyó lírai én (a költő, a művész) sorsa az aláhullás, a
közönségességben való elveszés. A csöndben a kacagó szél ironikusan kíséri a
nagyra törő szándékok elbukását.
A hiányérzet versei
Ady nemcsak a megbotránkoztató szerelem merészségét
vállalta, hanem azt is, amit mások nem mertek kimondani: a vér mellett az élet
másik nagy mozgatóereje az arany, a pénz. Nagy szerepet kapott korai
költészetében a pénz és a szerelem motívuma s a halál gondolata. Örökösen apró
pénzgondokkal küszködött. Párizs luxusában döbbent rá igazán a maga
szegénységére. Szemében mindenható hatalommá vált a pénz, az arany. Az élet a
modern világban a pénzért folytatott harc csataterévé változott. Ilyen jellegű
költeményei először a Vér és arany ciklusban kapnak helyet (Mi urunk: a pénz).
Harc a Nagyúrral
A pénz-motívum reprezentatív nagy verse a Harc a
Nagyúrral. A gyors cselekvés, az igék nagy száma, a szaggatott előadás és a
tragédiát sejtető befejezés a ballada műfajához közelít. Feltűnő a versben a
felzaklató ismétlések nagy száma. Az 1. versszak a félelem, a fenyegetettség
érzését sugallja. Szembetűnő a megöl szó háromszori előfordulása s a kapkodó,
lihegő mondatok rövidsége. A költő látomásában az embert elpusztítani akaró
hatalom disznófejű Nagyúrrá vált. Mindezek ellenére ott munkál a küzdeni vágyás
is: "ha hagyom". A későbbiekben az ember és a nem-emberi szörny harca
kiélezettebben folyik: a lírai hős először hízeleg a szörnynek, majd könyörgésbe
vált át - erre a rém gúnyos nevetéssel válaszol. A 4-7. strófákban a lírai én
drámai monológja következik. A 9-10. versszak a költemény drámai csúcspontja. A
könyörgés vad küzdelembe csap át: a megalázott emberség harcba száll a süket
közönnyel. De a mitikussá növesztett összecsapás ("ezer estre múlt ezer
este") is hiábavaló. A küzdelem a reménytelen helyzet ellenére is tovább
folyik. A költeményben ott van a mégis-morál szépsége - a Harc a Nagyúrral nem
csupán dekadens életérzést, belenyugvó lemondást szólaltat meg, hanem a vele
való szemeszállást is. A mindenféle embertelenséget megtestesítő szörnnyel
szemben a harcot még a legreménytelenebb helyzetben sem szabad feladni.
Halál-versek
A halál, a halálvágy korán megjelent Ady költészetében, s
a Vér és arany kötetben már önálló ciklust is kapott (A Halál rokona). A halál
már a francia szimbolistáknál is nagy szerepet töltött be: nemcsak az élet
lezárását jelentette, hanem egy új, ismeretlen világ nyitányát is. Különösen
szembetűnő ez Baudelaire A Halál című ciklusában. A dekadencia a művészetben
azon tendenciák összefoglaló elnevezése, amelyek a társadalmi rendszer
elavulására reagálnak. Jellemzői a pesszimizmus, a beteges emberi vonások
előtérbe állítása, a mitikus őskultusz, egészében véve a passzív elutasítás. A
kor felfogása szerint az érzékeny lelkű "Művész" megkülönböztető
jegye lett a betegség. A csúf élettel szemben megszépült a halál, s a fáradt,
beteg lélek menedéke lett. Ady - életmódja miatt is - állandóan lehangolt, rosszkedvű
volt. Életének állandó társa, "rokona" volt a Halál, de mint jó
barát.
Párisban járt az
Ősz
Ady halál-motívumot tartalmazó versei közül az egyik
legismertebb és legszebb a Párisban járt az Ősz, melyet 1906 nyarán írt
Párizsban. A vers a Vér és arany kötetben A Halál rokona ciklusban kapott
helyet.
A költemény címe már egy megszemélyesítés, a az Ősz
nagybetűvel kezdett szó nem hagy kétséget affelől, hogy egy szimbólummal állunk
szembe. A vers első sora szinte a cím ismétlése, azzal a különbséggel, hogy egy
pontos időhatározóval ("tegnap") és a járt helyett
"beszökött" szóval egészíti ki, illetve cseréli fel a költő. Az 1.
strófában egyik sorról a másikra mind pontosabb leírást kapunk a vers
tulajdonképpeni alapállásáról: Szent Mihály útján, kánikulában, halk lombok
alatt suhan az Ősz. Az 1. versszak sejtelmességét, titokzatosságát fokozzák a
módhatározók is: "beszökött", mintha valami nemkívánatos jelenség
lenne, "suhant nesztelen", nehogy zajt keltsen. A halk lombok rezdületlensége
is erre a titokban való érkezésre utal. A harmadik sor halk lombjai külön
figyelmet érdemelnek hangszimbolikai szempontból. Az "l" és az
"m" hangok kellemességet, lágyságot sugallnak, s kiegészülnek a
szintén megnyugtató hatású mély magánhangzókkal, az "o" és az
"a" betűkkel. A tér fokozatos szűkítése a negyedik sorban teljesedik
be, ahol belép a versbe a lírai én, egyes szám első személyben; ez a lírai én
fog elkísérni bennünket a költemény végéig.
A következő versszak (2.) a "ballagtam" igével
való kezdése kitűnő folytatása az előző versszak hangulatának: az eltűnődő
nyugalmat, merengést asszociálja. Ebből az elégikus borzongásból fakadnak a
könnyen születő és hamar ellobbanó impresszionisztikus "kis
rőzse-dalok". Ezek a "kis rőzse-dalok" égtek a költő lelkében,
kifejezve annak hangulatát (a strófát nevezhetjük hangulat-lírának is). A
második strófa harmadik sorának alliterációi, szinesztéziája és igényes
szóhasználata ("Füstösek, furcsák, búsak, bíborak") hangsúlyozza a
költő pillanatnyi lelkiállapotát. Az Ősz, a rőzse-dalok és a "meghalok"
egybekapcsolása, az Ősszel, vagyis az elmúlással való találkozás még nem
tragikus: az a halállal kacérkodás teszi csak bússá a dalokat, amely Ady oly
sok költeményében megtalálható (A Halál rokona, Halál a sineken). Ellensúlyozza
ezt az érzést az élet örömeit jelképező kánikulai forróság, a sugárút nyüzsgése
és a Szajna-part.
Miután az Ősz beszökött Párizsba, nesztelen suhant a
rezzenéstelen lombú fák között, s találkozott a lírai énnel, most, a 3.
versszakban el is éri őt és súg neki valamit. Valamit, amitől "Szent
Mihály útja beleremegett". Az Ősz-lírai én találkozása csak itt válik
tragikus élménnyé. A költemény második fele ettől kezdve izgatott, remegésekkel
teli, titokzatos. Az első két strófára jellemző nyugodt csöndbe a "züm-züm"
hangutánzó szavak viszik be a nyugtalanságot. Míg a költemény első felében a
költő ballag, az Ősz beszökik, suhan, addig most a főút beleremeg, a levelek
röpködnek, az Ősz kacagva szalad. A harmadik versszak utolsó sorában az Ősz a
maga faleveleivel gúnyosan kacag vissza a költőre.
Az utolsó strófában (4.) már a belső rettenet vetítődött
ki a külvilágra: itt már a pusztulás baljós hangulata lesz úrrá. A teljes élet
szépségeire vágyó, az élet értelmét kereső ember eljutott a megsemmisülés
tragikus felismeréséig, a tehetetlenség bénító érzéséig.
Világháborús
költészete
1914-ben kitört az első világháború, s ettől kezdve Ady
költészetének középpontjába a magyarság féltése került. Felrémlett az általános
elembertelenedés szörnyű lehetősége is. Költeményeiben a háború metaforái a
"nagy Tivornya", "elszabadult pokol", "Téboly",
"gyilkos, vad dúlás". Ady háborús verseiben új küldetéstudat
fogalmazódott meg, átértékelődött a közelmúlt. A költő az első pillanattól
érezte, hogy itt a katasztrófa, az első pillanattól szembefordult a
nacionalista ujjongással. Szava az emberi természet tiltakozása volt a háború
ellen, s különösen fájt neki, hogy a magyarság félrevezetetten vérzik a
harctereken. A nemzetostorozó hangot a szánalom, a sajnálkozó részvét váltotta
fel verseinek többségében.
Emlékezés
egy nyár-éjszakára
A halottak élén című kötet legelső nagy verse az
Emlékezés egy nyár-éjszakára. 1917-ben íródott ez, amikor kezdetét vette a
háború totális jellege. Emlékként idézte meg a vers fiktív énje a háború
kitörésének rémületes júliusi éjszakáját: ezt jelzi a verszárásban szereplő
"emlékezem" ige is. Ama különös éjszaka lidércnyomásos látomásának
felelevenítése egyre több nyugtalanságot, izgatottságot hoz, zaklatottabbá
válik a lélek állapota. Ezt a sorok következetlen váltakozása fejezi ki. A
refrénszerűen vissza-visszatérő "Különös, / Különös nyár-éjszaka
volt" a rácsodálkozást sugallja, s kulcsszóvá lép elő a
"különös" szó. Pánikot, katasztrófaélményt közvetít a vers: minden a
visszájára fordult, s az emberiség jövőjét kétségessé tette a reménytelen
kilátástalanság. Fontos szerepe van a "volt" létigének, mely jelzi,
hogy valami végzetesen és megmásíthatatlanul múlttá vált. Kettéhasadt a világ:
amaz éjszaka előtti és utáni részre hullott szét.
A költemény az Apokalipszis angyalának látomásával indul.
A Jelenések könyvében az angyalok harsonaszava idézte a földre a szörnyű
katasztrófákat. Szétbomlott és összeomlott minden, mint ahogyan azt már a vers
elején található baljós jelek is sugallták. A "méhesünk", a "csikónk"
jelezte a volt családi békét, a meghitt hangulatot. Ellentétükbe csapnak át az
erkölcsi értékek: az ember erkölcsileg kicsinnyé törpült. Feltört a tudatalatti
mélységből az ösztönvilág vadsága. A Gondolat, az embert emberré tevő gondolkodás
részegen tántorgott. Úrrá lett az értelmetlenség, megőrült a világ. A költő
bénán, a halál közelébe sodródva, reménytelenül, mégis az utolsó ítélet
Istenére várva csak emlékezni tud. Ignotus szerint Ady "megírta a háború
legnagyobb versét".
Ady szerelmi lírája
Ady
életformájában, szerelmi ügyeiben is más értékrendhez igazodott, mint az
emberek többsége. Az én menyasszonyom című verse még Lédával való
megismerkedése előtt keletkezett, mellyel kesztyűt dobott azoknak az arcába,
akiket megbotránkoztatott a táncosnővel való viszonya. Szokatlan hang volt ez a
magyar lírában. A nagy szenvedély s az áhítatos életvágy szólalt meg a
Léda-zsoltárokban. Léda igazi társ volt, nem csupán szexuális partner. Lázadás
is volt ez a szerelem: Ady nyíltan vállalta a megbotránkoztatást kiváltó
kapcsolatot. A csalódás rövidesen diszharmonikussá változtatta a kezdetben
lázadó, ünnepi érzést, s napirenden voltak közöttük a súrlódások,
féltékenykedések. Elválások és egymásra találások sorozata volt ez a szerelem.
A "megszépítő messzeség" tette igazán Lédát az álmok sejtelmes,
izgató asszonyává. Ez a viszony mindkettőjük számára egyszerre üdvösség és kín,
öröm és gyötrelem volt.
Héja-nász az avaron
A
diszharmonikus szerelem fő motívumai jelennek meg a Héja-nász az avaron című
költeményben. A jelképek vergődő nyugtalanságot, örökös mozgást és
céltalanságot sugallnak. A szerelmesek szimbóluma a ragadozó héjapár; a nász:
egymás húsába tépés. A szerelem útja a Nyárból az Őszbe tart: útra kelünk -
megyünk - szállunk - űzve szállunk. A rohanás vége a megállás, a lehullás az
"őszi avaron", vagyis a halál - a héjanász az őszi avaron ér véget.
Lédával a bálban
Baljós,
szomorú hangulat uralkodik a költeményben. Sejtelmes vízió fejezi ki az ifjúság
és a szerelem elmúlásának tragikumát. Kétféle szerelem ellentétére épül a
költemény. Az egyik oldalon ott áll a "víg terem", tavaszi-nyári
színeivel, a gyanútlan mátkapárokkal. A forró örömöt a téli szél hidege űzi el,
a fényen győz a feketeség, a szomorúság. A fiatalok dideregve rebbennek szét a
"fekete pár" érkezésekor. A vers azt érzékelteti, sejteti, hogy nincs
igazi öröm, nincs megváltást jelentő szerelem, a boldogság mögött könyörtelenül
ott lappang a boldogtalanság.
Örök harc és nász
Minden
szerelem rejtett ellentmondása: az egyesülés vágya és a teljes eggyé válás
lehetetlensége jelenik meg a Léda-versek csaknem mindegyikében. Az Örök harc és
nász is a "várlak, kívánlak" s az "űzlek, gyűlöllek"
paradoxonát mélyíti el.
Elbocsátó, szép üzenet
A
Léda-regénynek többszöri szakítási próbálkozás után végül is az Elbocsátó, szép
üzenet kegyetlensége vetett véget 1912-ben. A szerelmes évek során Ady fölébe
nőtt a lassan öregedni kezdő nőnek, s most halhatatlanságának gőgös magasából
küldi szavainak halálos ütését Lédának.
Az
ún. Csinszka-verseknek a szépség és az idill őrzése adja meg különös varázsát.
A "gyilkos, vad dúlásban" ez a letisztult szerelem is védte a
humánumot.
Őrizem a szemed
A
vers az öregedő férfi féltő szerelmi vallomása. Elsősorban a társra találás
vigasza, a háború
közepette a védő, óvó otthon békéje jelenik meg benne, s nem a szerelmi szenvedély.
kidolgozott érettségi tételek, érettségi tételek magyar irodalom
közepette a védő, óvó otthon békéje jelenik meg benne, s nem a szerelmi szenvedély.
kidolgozott érettségi tételek, érettségi tételek magyar irodalom
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése