A
nemzetféltés, a szorongás váltotta ki Adyból a keserű, átkozódó költeményeket,
az ún. magyarság verseket, ebben a témában 120 verset írt. Indulásától kezdve
nem győzte ismételni, hogy ez a Duna-Tisza térségében lévő nép megérett egy új
Mohácsra. Ostorozó verseinek forrása az, hogy a magyarság képtelen
következetes, kemény akaratkifejtésre. A hőkölő harcok szánalmas népének
tartotta a magyart. Egész életében azt mondogatta magában és verseiben, hogy
vajon fenn tud-e maradni a népek közötti versengésben vagy elvérzik a harcban.
A leghíresebb népostorozó verse a Nekünk
Mohács kell.
A
vers az Illés szekerén című kötetben
jelent meg 1908-ban. A vers minden strófája ugyanazzal a feltételes móddal
kezdődik („Ha van Isten”). Az ismétlések haragot, dühöt közvetítenek. Az első
két versszak végén a felszólító mondatokkal kéri a sújtást, a verést a magyar
népre, az utolsó sorban azzal érvel,
„Mert akkor végünk, végünk”. Az első versszakban Istent kéri, hogy csak
legyenek háborúk a magyar földön és őt se sajnálja, mert ő is magyar és nehogy
csak ő legyen boldog, ne legyen egy félpercnyi békkességünk, mert így erős
összetartozó nép, a magyar. Az első versszakban a nép a verés tárgya, a
másodikban már verset író, mert ő is magyarnak született és ő maga is vállalja
a csapásokat, a harmadik versszakban pedig már őt is és a népet is összegzin a
„minket”, többes szám első személyű tárggyal. Az eltérő hosszúságú, 11 és 7
szótagú sorokat páros rímek fogják össze, rímképlete: aabb.
kidolgozott érettségi tételek, érettségi tételek magyar irodalom
kidolgozott érettségi tételek, érettségi tételek magyar irodalom
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése